Menu Close

Halálos hármas

Ha jól belegondolok, közel másfél évvel voltam lemaradva J.D. Robb sorozatával. Persze mindig megvettem az aktuális kötetet, de csak tologattam így lehetett, hogy már hármat felhalmoztam olvasatlanul és kezdett zavarni. Közben pedig a húgom is, aki szintén kedveli a regényeket mindig kérdezgette, hogy van-e már új rész, elolvastam-e és adom-e már kölcsön neki. Úgyhogy most Halálos maratont tartottam és elolvastam a három elmaradásomat, amúgy is kíváncsi voltam arra, hogy így egyben mennyire árt meg, mennyire unom meg, látom-e benne az ismétlődéseket és idegesít-e. Érdekes kísérlet volt.

Halálos élvezet

Eve Dallas és csapata két olyan gyilkosságot kap ki, amelyeket nagyon megterveztek, előkelő szolgáltatókat öltek meg (egy kiváló limuzin cég sofőrjét és egy luxusbárcást), különleges antik fegyverekkel (számszeríj és bajonett). Úgy tűnik, mintha semmi közös nem lenne a gyilkosságokban, de persze Eve nem azért a NYSPD legjobbja, mert ne látná az összefüggéseket. Sőt elég hamar rájön, hogy kik és miért állnak a gyilkosságok mögött. S nagyon is dühíti, az, hogy igazából sportot űznek a gyilkosok az emberek megöléséből a minél rafináltabb és kifinomultabb eszközökhöz folyamodnak. Úgyhogy a fő feladat az, hogy csapdába csalja őket és kiugrassza a nyulat a bokorból. Azt hittem, hogy unalmas lesz a regény úgy, hogy már elég hamar kiderül, ki van a dolgok mögött. De nem így történt, mert végig izgalmas volt, ahogy Eve és csapata egyre jobban igyekszik feltérképezni az ellenfeleket, a múltjukat és megtalálni a fogást, ami alapján le lehet őket ültetni, meg csapdába csalni.

Eredeti cím: Indulgence in Death
Sorozat: In Death #31
Fordító: Kiss Tamás
Kiadó: Gold Book
Megjelenés: 2011 (2010)
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 978963426 1971
Honnan: Vásárlás, saját könyv


Halálos hitszegés

Peabody, Eve társa kihallgatja egy korrupt rendőrpáros beszélgetését, ami teljesen kikészíti. Természetesen azonnal jelenti a hadnagyának, akit szörnyen fel tud húzni, ha valaki visszaél azzal, amit a jelvény jelent, úgyhogy azonnal kezébe veszi az irányítást, hogy leleplezzék az árulókat. Elég nehéz dolguk van eleinte, mert a gyanúsított apja legendásan becsületes rendőrkapitány volt, sőt eddig a lányát is, aki az egész gócpontjában áll híresen kiváló zsarunak tartották és korrekt osztályt vezetett. Azonban amikor Peabody tippje nyomán felbukkan az első hulla, Dallas hadnagy csapatával elkezdi piszkálgatni a célpontot, hogy kiugrasszák a nyulat a bokorból. S természetesen mivel nagyon kényes az ügy, igyekeznek mindent úgy végigvinni, hogy ne lehessen hibát találni menne. Persze akad bűntény is, de mivel az elejétől tisztázott, hogy ki(k) állnak az egész hátterében nem is ez a lényeg. Hanem például az, hogy nyilvánvalóvá válik Eve jelleme, módszerei és ahogy a beosztottjait kezeli meg a viszonya a jelvényéhez mennyi lojális munkatársat és barátot szerzett neki, akik egy emberként állnak mellé a keresztes háborúban amit a belső korrupció ellen hirdetett meg.

Eredeti cím: Treachery in Death
Sorozat: In Death #32
Fordító: Kiss Tamás
Kiadó: Gold Book
Megjelenés: 2011 (2011)
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 9789634262091
Honnan: Vásárlás, saját könyv


Halálos utazás

A magyar kiadás nem szakított a hagyományokkal, holott az eredetiben ez az első könyv, amelynek címében nem szerepel az in Death kifejezés, mert ott New York to Dallas szerepelt a borítón. Ugyanis Eve Dallas életének több fontos eseménye ismét visszaköszön és lezárást igényel. Megszökik a börtönből egy olyan bűnöző, akit még zöldfülüként pont ő leplezett le, ez a hihetetlenül okos és velejéig romlott férfi az elmúlt évtizedet arra tette fel, hogy kitervelje miként állhat bosszút Eve-n, s most elérkezett az idő, hogy akcióba lépjen. Ráadásul elcsalja a hadnagyot és férjét New Yorkból mert a nő számára több szempontból is fontos Dallassban csap le ismét. Itt aztán Eve-nek szembe kell néznie a múltjával, hogy honnan jött és hova tart. S nem várt (bár egy idő után kicsit kiszámítható) fordulat is történik, ami bárkit összeroppantana, de nem azért olyan erős nő a hadnagy, hogy egy ilyen durva esemény megtörje. Mert kiderül, hogy amióta megkapta a Dallas nevet, hihetetlenül hosszú utat tett meg és legyőzte a múltját.

Eredeti cím: New York to Dallas
Sorozat: In Death #33
Fordító: Kiss Tamás
Kiadó: Gold Book
Megjelenés: 2012 (2011)
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 9789634262220
Honnan: Vásárlás, saját könyv


Összességében tehát le kell szögeznem, hogy nem csömörlöttem meg a három regény egymás utáni elolvasásától, s inkább sikerült valahogy meglátnom a sorozatban megint azt, amit kedvelek igazán. Míg a Halálos élvezet kicsit már az utolsó regények egy kaptafára készülő vázára emlékeztetett, legalábbis már olvastam hasonlót, ahol Eve hamar kitalálja, ki(k) a gyilkosok és csak bizonyítaniuk kell, csak a különböző munkatársainak segítségét kell másképp igénybe venni. Szóval ilyen már volt, több is, egész rutinmunkának tűnt, ha szórakoztatónak is. Aztán a második regényben eltolódott a hangsúly és a rendőrségi etikettről volt szó, ami igazán örökzöld téma, elég csak a híreket megnézni. Úgyhogy itt mindenféle erkölcsi kérdésekről van szó és arról, hogy a családi örökség egy szakmán belül mennyire segít abban, hogy az emberek félre nézzenek, bármennyire is messze esik az alma a fájától. A harmadik regény egy, a sorozaton keresztül ívelő, Eve-ről szóló cselekményszálat bont ki, szóval ehhez kell azért előismeret, de volt benne azért túlzás ahhoz, hogy kicsit vesszen a hitelességéből. Azt az egy epizódot kihagyva is épp eléggé megerőltető lett volna a nyomozás Eve számára és ugyanazzal az eredménnyel zárult volna. Szóval továbbra is tetszett, hogy a főszereplők jelleme mennyire határozott és egységes, hogy minden tettük szinkronban van a korábbiakkal és nem tér el attól, ami miatt kedvelem őket. Mivel Robb végig a sablonokat ügyesen keveri az egyéni dolgokkal és a megszokott elemek mellé mindig van elég újdonság, ha nem a nyomozásban akkor a bűncselekményben vagy helyszínben.

 

Úgyhogy jöhet majd a következő regény, de most majd időben

3 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *