Menu Close

Anne Bronte: Wildfell asszonya

Annak idején, megboldogult ifjú koromban végigmentem én az összes Bronte-n, elolvastam minden magyarul megjelent regényüket, többek között ezt is, de már nem sokra emlékeztem belőle. Év végén megegyeztünk a könyvklubban, hogy ez lesz az év első regénye, amit megbeszélünk. Ilyenkor mindig kapva kapok az alkalmon, hogy újra elő vegyek valami klasszikust (ha már a Shirleyt tavaly elsumákoltam), sőt el is határoztam, hogy minden hónapban el fogok legalább 1 régebbi könyvet is olvasni, ne csak az újdonságokra pörögjek. Mert ez a Wildfell asszonya, meg a körülötte töltött beszélgetéses vasárnap délután a regény midnenféle hibája ellenére meghozta a kedvemet a klasszikusokhoz.

A történet nagyon egyszerű, titokzatos, szép özvegy költözik a környék romos házába fiával és egy szolgálóval és igyekszik tartani a távolságot mindenkitől. Egyértelmű, hogy valami titka van. Csakhogy a vidéki kisnemesség nem arról híres, hogy új szomszédjait békén hagyja, ezért aztán szinte ráerőszakolják magukat Mrs. Grahamra, még udvarlója is akad, aztán pedig kezdenek elterjedni mindenféle pletykák arról, hogy ki is ő. Mindezeket végül Gilbert Markham tisztázza, akinek levelezése keretbe foglalja Helen naplóját, amiből megtudhatjuk hogyan is került ő a Wildfell-i udvarházba.

A könyv mindenféle hibája ellenére – a levélfomra eléggé erőltetettnek tűnik, ráadásul Agnes Bronte nem igazán tud jól férfi nevében írni, választott elbeszélője, Gilbert ugyanis nem egyszer nagyon nőiesen viselkedik stb. – hihetetlenül modern felfogású egy regény és máig aktuális témát boncolgat a maga XIX. századi stílusában. Mert a történet legnagyobb része arról szól, mi történik, ha a lila ködben szálló, fülig szerelmes csitri határozott elképzelései ellenére mégse a megfelelő férfibe szeret bele, s hiába a sok figyelmeztetés mégis férjhez megy hozzá. Mi van utána? Hiszen Arthur Huntingdon igazi korhely, felületes, csapodár és iszákos. Rövid ideig leköti a házasság de alig pár hónap után visszavágyik az agglegény létbe, amit meg is tesz. Mert megteheti, elvégre a XIX. század elején a nőknek sok mindenhez joguk nem volt. Rabszolgaságban tartja és elidegeníti feleségét, megfélemlíti és a maga képére akarja nevelni gyermekét. Mrs. Huntingdon elég sokáig próbálja megváltoztatni a férfit, de hiába, nincs rá hatással semmi hosszú időre. Amíg azonban azt nem tapasztalja, hogy gyermekét is el akarják rontani, elviseli a sorsát. Aztán merész lépésre szánja el magát, amit mai szemmel elég naívul intéz (hónapokra egyedül van hagyva vidéken, erre akkor lép le, amikor ott alszik a szomszéd szobában a férje!).

Szóval összességében nagyon érdekes egy könyv, lehet róla jókat beszélgetni. Anne Bronte legalább olyan tehetséges volt írásban mint nővérei, s ha meg nem hal 29 évesen,  talán még egy ennél is zseniálisabb kötet is kikerült volna a tolla alól.

Tanulság: klasszikusokat se szabad leírni. Engem határozottan feldobott, hogy elolvastam ezt a monstre kötetet és beszélgethettem róla.

Eredeti cím: The Tenant of Wildfell Hall
Kiadó: Palatinus
Kiadás: 3. kiadás
Fordító: Borbás Mária
Megjelenés: 2004 (1849)
Terjedelem: 605  p.
ISBN: 9639487929

 

 

 

3.5 Stars

4 Comments

  1. BridgeOlvas

    Ezt még nem olvastam (bár jó lenne), de témájában hasonló hozzá Louisa May Alcott-tól az A Long Fatal Love Chase, szerintem az is nagyon jó.

  2. miestas

    Örülök Lobo, hogy írtál klasszikus könyvről is, bár én Charlotte regényeit jobban szeretem, de talán ez is sorra kerül egyszer.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *