Nos hosszas félretevések után legyűrtem és elolvastam a Nászjelentést. Először is, jobb volt, mint az Ezüstegér. A szájbarágás, a túl erőteljes véleménynyilvánítás elmaradt. Sőt a stílus is visszafogottabb lett, nem voltak erőlködő szópoénok. A mesék, sztorik benne jól sikerültek. A fő gondom most a főszereplővel volt. Nem bírtam őt megkedvelni. Egyfelől Fable igyekezett határozott nőnek bemutatni, aki tudja mit akar, mit szeretne már a kezdetekkor és akkor teljesen karakterellenesen viselkedik első férjével. Egy ilyen nő, amilyen Jandra soha nem szeret bele sehogyan se Selwyn Iconba. Na és az elvakult ragaszkodása hozzá teljesen hihetetlenné tette őt. Jah és mostanában Fable regényeiből hiányzik az igazi sziporkázó kapcsolat, a kialakuló szerelem leírása. Jandra és Jamal elsőre egymásbabonyolódnak, hiába irogat szikrákról az írónő, nem érzem, érzékelem őket, pedig korábban volt ilyen.
Persze itt ott előfordultak még bicskanyitogató kijelentések, de közel se olyan durván és zavarón mint a Tündértánc és főleg az Ezüstegér esetében.
De most már kezdem azt mondani, hogy minhta azért odafigyelne a kritikákra és visszapróbálna találni a régi útra.
Jah és még valami furcsa: Fable teljesen szociális normának tekinti a füvezést és az alkoholizálást.
