Matt Haig Karácsony apó univerzuma már magyarul is az 5. köteténél tart. De most a főszereplők helyett ismét egy mellékszereplő kerül fókuszban, akinek a sztorija ha nem is rímekben van elbeszélve, mint az Igazmondó Glimpi esetében volt, de azért nagyon fontos üzenete van.
Mika a kisegérnek még Nicholas adott nevet, miután anno sokadik gyerekként került az egércsaládjába és az anyjának nem volt energiája arra, hogy foglalkozzon vele. A finn fiú mellett hatalmas kalandokban volt része és most már Koboldfalva környékén él, az Igazmondó Glimpi mellett. S bár sok barátja van ezen a területen mégis annak örül meg igazán, hogy összehaverkodhat Bátor Brittával, aki szintén egér. Mert Mikának ez hiányzott igazán, hogy valaki hozzá hasonlóval találkozzon végre és együtt éljenek át közös, egerekre szabott kalandokat. Csakhogy ez az ismeretség olyan dolgokra veszi rá főhősünket, ami a természetével ellentétes, s hiába igyekszik, nem sikerül mindennek megfelelnie és lelkiismeretfurdalással nagyon nehéz együtt élni… Úgyhogy Mikának rá kell magától jönnie, hogy mi az a barátság, amiért érdemes megtenni dolgokat és mi az, amiért talán nem érdemes kapálózni …
„Az az igazság, hogy soha nem leszel elégedett magaddal, ha folyton azon aggódsz, hogy mások mit gondolnak rólad.”
Igazi kis fejlődésregény a mese alig 190 oldalban sok képpel, úgyhogy abszolút megfelel olyan kezdő olvasóknak akik szeretnének könnyű, de okos és izgalmas történetekkel maguk megismerkedni. De a rövid fejezetek határozottan kedveznek annak is, hogy esti mesének olvassuk fel Mika könyvét. Matt Haig nagyon jól ért ahhoz, hogyan szólítsa meg olvasóit: a jól ismert karaktereket gyorsan be tudja mutatni, felidézhetjük könnyedén, hogy mi is történt korábban a kisegérrel. Ha valaki tényleg a Karácsony Apó Univerzumban ezt szeretné elhelyezni, valójában lehetett volna ez egy kis epizód is még az első regényben. S bár nyáron játszódik, de ugye tudjuk, hogy hiába van még 180 nap Karácsonyig, a Messzi Északon egész nap télies az idő, szóval a hó és hideg itt továbbra is fontos tényezők. Haig karakterei azért is közel tudnak állni hozzánk, mert nem tökéletesek.
Nicholast nagyon elfoglalja sok teendő Koboldfalván, ezért elhanyagolja Mikát, Igazmondó Glimpi továbbra se a szeretetreméltóságáról híres. Bátor Britta pedig nem igazi barát, hiszen csak kihasználná Mikát, határozottan érzelmi zsarolást alkalmaz vele szemben. Még szerencse, hogy a kisergérnek azért tiszta a szíve és vannak olyan barátai, még ha nem is egerek, akik ellátják okos szavakkal. Csak persze idő kell, hogy ez leessen nekik.
„Légy teljesen önmagad! Ne kicsinyítsd le magad azért, mert akkor jobban összeillesz valakivel.”
Úgyhogy Matt Haig nagyon okos kis mesét hozott össze megint arról, hogy milyen az igazi barátság és miért fontos, hogy a saját erkölcsi iránytűnkre érdemes hallgatni. Ráadásul Chris Mould rajzai továbbra is nagyon kedvesen illusztrálják a mesét.
Blogturné
A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Matt Haig Az egér, akit Mikának hívnak c. regénye, mely A fiú, akit Karácsonynak hívnak sorozatból ismert kisegér történetét meséli el. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Mika kalandokkal és új barátokkal teli életét, melyben a kis hősnek el kell gondolkodnia azon, vajon mit képes feláldozni a mennyei sajtért.
Fülszöveg
A fiú, akit Karácsonynak hívnak szerzőjétől
Emlékszel Mikára, a kisegérre, aki Nikolasszal együtt indult útnak a Messzi Északra? Ha nem, sebaj, mert ez a könyv itt az ő nagy történetét meséli el. Csupa fontos dologról szól: a barátságról, a bátorságról, a különbözőség fontosságáról, önmagunk felvállalásáról.
Mika élete Koboldfalván tele van sajttal és finom illatokkal, de ami a legjobb, végre egérbarátra talált. Bátor Brittával nem mindenben értenek egyet, de mégiscsak hasonszőrű teremtmények. Amikor az egérlány belerángatja élete legőrültebb kalandjába, Mikának el kell gondolkodnia azon, hogy mit képes feláldozni a mennyei Urga-burga sajtért…
A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.
Kiadó: Kolibri Kiadó ● Oldalszám: 200 oldal ● ISBN: 9789634378945 ● Fordító: Rádai Andrea
Megrendelés
Nyereményjáték
Mostani játékunk során a Mikához hasonló kisegereké a főszerep. Minden állomáson elcsíphettek egy híres mesefilmes egeret, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a nevét, majd beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Állomások:
07/04 Dreamworld
07/05 Csak olvass!
07/06 Könyv és más
07/07 Olvasónapló
07/08 Utószó