Menu Close

Barbara Cantini: Halálka

Van az a korszaka a gyerekeknek, amikor szeretnek mindenféle kicsit ijesztőbb dolgokkal ismerkedni, ezért ők azok akik nagyon is kedvenc ünnepükké tudják tenni a Halloween-t és szívesen öltöznek be, meg ijesztgetik egymást. S ha jobban odafigyelünk, észrevehetjük, hogy milyen sok gyerekeknek szóló könyv, képregény, rajzfilm van, ami ezt a sötétebb oldalát mutatja meg a mesehősöknek. Hiszen lehet kicsit szörnyülködni, de főleg jókat mulatni ezeken az alakokon, s netán még valamit tanulhatunk is rajtuk keresztül. Barbara Cantini: Halálka című könyve pont beleillik ebbe a sorba.

Halálka nem éppen olyan kislány, mint a többiek, a falu szélén él a Málladozó Villában Néhay nénikéjével és tágabb, főként elhalálozott családjával. Nem annyira unalmas azért az élete Ravatal nagyapó szeret sakkozni, Gyász bácsi koponyája egészen szószátyár, s ott van még hűséges kutyája, Bu Song is, csakhogy nincsen vele egykorú barátja. Néhay néni szerint titokban kell meghúzni magukat és nem keveredni az emberekkel, akik közül amúgy is kirínának, hiszen főleg hullák… Halálka próbálna beilleszkedni, de hiába. Aztán nagyszerű ötlete támad: Halloween-kor megpróbál majd elvegyülni az utcát járó jelmezes gyerekek között. Elvégre nem is kell a külsején alakítani ahhoz, hogy ezen az egy napon úgy tűnjön, ő is csak egyike a házról-házra járó, cukorkát kéregető gyerekeknek. Úgyhogy megtervezi, hogyan tud kiszökni a Villából és reméli, hogy nem fog lebukni…

Az olasz szerző meséje igazából sok újdonságot nem hordoz magában, viszont teli van humorral, elég ha a frappánsan lefordított nevekre gondolunk, mint Néhay néni, Bu Song, Gyász apó, Fatális nagyi. Na meg persze roppant aranyos rajzokkal illusztrálja a meséjét. Halálka akár Tim Burton teremtménye is lehetne: hullaszínű, nagy szemű, fura arcú de nagyon szerethető. Ráadásul minden kép nagyon részletgazdag a kötetben és rengeteg apróság van elrejtve az oldalakon. Mintha néha belelolvashatnánk Halálka naplójába is, megjegyzéseket fűz a képekhez, elmagyarázza bizonyos helyek, tárgyak mire valók, kiket ábrázolnak a falakon lógó portrék. Mivel igazából kevés szöveg és sok rajz van a kötetben, simán lehet ajánlani kezdő olvasóknak, akiket szórakoztat a morbidabb világlátás.

Mert bár Halálka jóval sápadtabb, oszlóbb és halottabb, mint a normális gyerekek, neki is csak olyan vágyai vannak, mint bármely kis srácnak: barátokat szeretne, akik elfogadják olyannak amilyen és játszanak vele.

Blogturné

Legújabb turnénk során egy igazán különleges mesehős nyomába eredünk: ő nem más, mint Halálka, a zombikislány, aki a Málladozó Villában lakik Néhay nénikéjével és számos más, rettentő szellemes lénnyel. Barbara Cantini mesesorozatának első részéből megtudhatjuk, hogyan szerez Halálka barátokat, míg a második részben titokzatos eltűnések után nyomozhatunk és megismerhetjük a kislány undok unokaöccsét is. Tartsatok hat bloggerünkkel, akik mindkét kötetről leírják véleményüket, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott példányokat!

Fülszöveg

Halálka egy kislány, de nem olyan, mint a többiek: ő egy zombilány.

A Málladosó Villában él Néhay nénivel és egyetlen barátjával Bu Songgal, egy albínó agárral, akivel sülve-főve együtt vannak.
Halálka szeretné, ha lennének vele egykorú barátai, akikkel játszhatna, de megtiltották neki, hogy mások előtt mutatkozzon: még a végén megijednének tőle.
Egy nap azonban elérkezik a megfelelő alkalom: Halloween ünnepe!

Halálkának még csak be sem kell öltöznie…
De mi lesz, ha a többi gyerek rájön, hogy Halálkán nincs is jelmez?

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2019
Oldalszám: 56, keménytáblás
ISBN: 9789634576075
Eredeti cím: Mortina
Fordító: Andó Gabriella
Megrendelés

Nyereményjáték

Jelenlegi nyereményjátékunkban olyan tárgyakat és lényeket kell megtalálnotok, melyek fontos szerepet játszanak Halálka kalandjaiban vagy a Málladozó Villában. Minden bejegyzésben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, ezeket a helyes sorrendbe téve írjátok be a megfelelő szót a rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

02.03. –Könyv és más (1. rész)
02.04. –Hagyjatok! Olvasok! (1. rész)
02.05. –Csak olvass! (1. rész)
02.06. –Olvasónapló (1. rész)
02.07. –Spirit Bliss Sárga könyves út (1. rész)
02.08. –Sorok között (1. rész)
02.09. –Hagyjatok! Olvasok! (Extra)
02.10. –Könyv és más (2. rész)
02.11. –Hagyjatok! Olvasok! (2. rész)
02.12. –Csak olvass! (2. rész)
02.13. –Olvasónapló (2. rész)
02.14. –Spirit Bliss Sárga könyves út (2. rész)
02.15. –Sorok között (2. rész)

2 Comments

  1. Pingback:Könyvkritika: Barbara Cantini – Halálka

  2. Pingback:Könyvkritika: Barbara Cantini – Halálka és az undok unokaöcs

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *