Nálam a szuperhősökkel való ismerkedést a mozi hozta el. Annak idején roppant izgatottan vártam a Batmant, aztán nagy X-men rajongó lettem, ezek a popcorn mozik tökéletes szórakozást nyújtottak. Visszanéztem, hogy 2008 májusában kisgyerekes szülőként hatalmas szervezések után mentünk el megnézni a Vasemert, amiről csak ennyit írtam: „végre megint egy jópofa szuperhősös film, s persze megint szinte csak mi maradtunk megvárni a stáblista végét, hogy 2 év múlva jövő folytatást meglehetősen izgatottan várjuk.” Úgyhogy megvett engem kilóra a Marvel Filmes Univerzuma (MCU) és minden filmüket megnéztem moziban, aztán persze utána még párszor itthon is, s az elmúlt 3 évben már a gyerekek se maradtak ki a jóból még ha nem is minden részt láttak széles vásznon. Azt hiszem, hogy ők a Bosszúállókkal kezdték, nagyon megszerették a csapatot (sokáig az Ultron kora volt a kedvenük), s talán pár film kimaradt nekik, de lelkesen várták már a Végtelen háborút, Marvel kapitányt és most a Végjátékot is. Ez utóbbit még csak mi, felnőttek néztük meg, hogy tudjuk, mikor lehet kimenni pisilni, meg legalább minket ne érjenek meglepetésként dolgok, hogy ne zokogjunk együtt velük, hanem tudjunk vigasztalni.
A Végjáték előtt kaptam kézhez a Marvel szereplők nagykönyvét, ami egy az egyben a moziból ismert hősöket vonultatja fel. Dorling Kindersley kiadáshoz méltóan rengeteg képpel és kevés szöveggel, szóval ne gondolja senki, hogy ez egy teljese átfogó felnőtteknek szóló kézikönyv. Amúgy is abba rendesen belekötnének az igazi rajongók, akik az interneten mindig mindent jobban tudnak és elméleteket gyártanak meg rámutatnak, ha valamelyik szereplő ruháján rosszul áll egy csillag.
Mindenesetre ez a könyv tökéletes arra, hogy az ember felkészüljön a Végjátékra. Külön a szuperhősök köré van építve a kötet. Végig megy szépen Vasembertől Marvel kapitányig az MCU elmúlt 11 évén és 22 filmjén. Bemutatja a fő szereplőket, ellenfeleiket és kiemel néhány tulajdonságot, meg eseményt és képek meg rövid szövegek segítségével fel lehet idézni a filmeket. A Marvel kapitányig bezárólag (bár érezhető, hogy nyomdába még a filmbemutató előtt került a kötet, mert sokat nem árul el Carol Danvers történetéről), az is nagyon hasznosan fel van sorolva, hogy az adott szereplő mikor tűnt fel, melyik filmben találkozhattunk vele. S kimondottan az MCU-ról van szó, tehát a mozifilmes univerzumról, nincsenek benne a tévésorozatok szereplői.
A megcélzott korosztály egyértelműen a 10-14 évesek, akik akárcsak az én fiaim szeretik ezt a világot. Nekik ezek a filmek és szereplőik ami nekem annak idején a Csillagok háborúja volt. De szerencsére osztozunk a rajongásban, úgyhogy a könyvet is forgattuk rendesen. Először persze én, aztán közösen végignéztük, végig beszéltük, pont azért, hogy kicsit felhozzuk őket is és felkészültek legyenek a hétvégi mozihoz. S most a nagyobbik fiam olvassa. Szerintem jövő héten vinni fogják a suliba is, hogy majd beszélgethessenek róla az osztálytársaikkal.
Nagyon igényes és gyerekre szabott kiadás a nagykönyv, nincs benne felesleges szócséplés, talán nem elég mély igazi rajongónak, de a fiataloknak tökéletes, akár ismerték eddig az összes szereplőt, akár nem.
Nekünk kimondottan jó kis családi szórakozást jelentett.
Blogturné
A Kolibri kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Marvel Studios – Szereplők nagykönyve, mely egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. Ha szeretnéd tetőtől talpig megismerni az univerzum összes hősét, nagy hatalmú gonoszát és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba, akkor tarts a Blogturné Klub kilenc bloggerével.
Kövesd a turnét, játssz és vidd haza a könyv egy példányát!
Fülszöveg
Rajongó vagy? Tudj meg mindent kedvenceidről – legyenek aprók, hatalmasok, szupererősek vagy hétköznapi emberek – Vasembertől Pókemberen át egészen Marvel Kapitányig!
Ez a könyv segít megismerni a szereplők életén keresztül a Marvel-filmek több mint egy évtizedének történetét. De nem csupán a hősökről esik benne szó: itt megtalálod a nagy hatalmú gonoszokat és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba.
Fordította: Sárpátki Ádám
Terjedelem: 176 oldal
ISBN: 9789634374022
Kiadó: Kolibri
Megrendelés
Nyereményjáték
Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Marvel univerzum filmjeit, illetve azok szereplőit. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely alapján ki kell találnotok, ki mondhatta, majd az illető szuperhős nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Fontos! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük; amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Feladványom
“Pont olyan, mint Budapest volt.”
A turné állomásai
04/29 Nem félünk a könyvektől
05/01 Kelly és Lupi olvas
05/02 Dreamworld
05/03 Olvasónapló
05/05 Deszy könyvajánlója
05/07 Sorok között
05/09 Hagyjatok! Olvasok!
05/11 Könyv és más
05/13 KönyvParfé
Pingback:Könyvkritika: Adam Bray – Marvel Studios: Szereplők nagykönyve