Menu Close

Trisha Ashley: Csak magadra számíthatsz?

Trisha Ashley azok közé az írónők közé tartozik, akinek a neve már régóta a radaromon van, méghozzá a nagy chick-lit rajongásom óta. Még Bridge is kölcsönadott nekem egy regényét, amit aztán pár évvel később sunnyogva visszaadtam neki, mert nem olvastam el (ő már nem is emlékezett rá, hogy nálam van). S íme most hála a Blogturnénak mégis megismerkedtem vele és azt kell mondanom, hogy elég sokat késtem, igazán jobban tukmálhattátok volna rám ezt a szerzőt. Mert például a Könyvmolyképzőnél megjelenő regénye eredetileg még csak a 2000-es évek elején íródott, de most is olyan jót szórakoztam rajta, mintha még akkor olvastam volna, amikor az ilyen típusú regényeket faltam. Jó is, hogy ismét meg fog jelenni magyarul, mert többé azért nem fogom halogatni a vele való ismerkedést.

A Csak magadra számíthatsz? hősnője elmúlt negyven és egy reggeli alkalmával a férje bejelenti, hogy el fog tőle válni. Charlie (Charlotte) hirtelen mintha egy több mint két évtizede tartó kómából ébredne fel. Észre se vette, mennyire eltávolodott a férjétől, akit csak földönkívüliként lát, pedig igyekezett amit tudott megadni neki, alkalmazkodni hozzá, de közben egyre inkább csak a saját művészetével (festőnő) foglalkozott. A viszonylag fájdalommentes válás után, amikor szinte semmije se marad, sőt egy véletlen baleset miatt még azt a keveset is sikerül elperelni tőle, fogja magát és hazatér a Yorkshire-ben élő családjához. S innentől kezdve a regény egyszerűen magával ragadott. Charlotte apja ugyanis híres életrajzíró, aki főleg azzal foglalkozik, hogy bebizonyítsa az irodalomban egyáltalán nem voltak női szerzők, helyettük is mindig a pasik dolgoztak. Életcélja volt, hogy egy saját Bronte családot hozzon össze, így lettek a lányai Emily, Anne és Charlotte, a fia pedig Branwell, paplakban élnek egy yorkshire-i kisvárosban, s éppen felbolydul ez a közeg már azelőtt, hogy Charlie hazatérne. Emily, aki nemcsak a háztartást vezeti, de boszorkány is, ki nem állhatja apjuk legújabb szeretőjét, Jessicát és a gyerekeit, akik annyira beférkőztek a paplakba, hogy már-már hatalomátvétellel fenyegetnek. Anne is hazajön a háborús tudósító életet kicsit félre teszi, egy keményebb ellenféllel kell felvennie a harcot. Sőt az excentrikus de nagyon okos Bran is megjelenik, mert az egyeteme szeretne átmenetileg kicsit megszabadulni tőle. Mégis ez az izgatott közeg, a paplak a régi bútor szolgálókkal, a rendszeres boszorkánygyűlésekkel sokkal jobb hatással van Charlie-ra, mint bármi eddig. S akkor még az is kiderül, hogy a szomszédban lakó, előszeretettel piros paplanba öltözött magas férfi bizony híres színész.

Nagyon bírtam a könyv hangulatát holott eleinte nem is gondoltam volna, hogy ide fog kifutni, az egyik kedvenc terepemre: őrült, szeretni való család egy bohókás angol kisvárosban, egytől egyig fura de emlékezetes alakokkal, akiknek kiváló beszólásaik és majdnem eposzi jellemvonásaik vannak. Ráadásul még egy születendő magazinű kulisszatitkai mögé is bekukkanthatunk és folyamatosan jobbnál jobb tanácsokat olvashatunk a csóró 40-es nők életéről. Lehet, hogy egy évtizede nem jött volna be ennyire a könyv, de most nagyon megtalált.

Először azt hittem, hogy Charlie amolyan halvérű nebáncsvirág, aki semmit se tesz, csak sodortatja magát az élettel, de ahogy visszatér valódi környezetébe, bizony kivirágzik és magára talál, s naná, hogy még az ellenkező neműeknek is feltűnik a dolog. Bírtam a körülötte lévő szereplőgárdát is, a szoknyabolond irodalmár apát, akinek a saját bőrén kell megtanulnia, hogy a nők igenis többre képesek minden tekintetben, mint amire tartja őket, s a végén majdnem ő húzza a rövidebbet. Aztán ott voltak az öreg bútordarabnak számító szolgálók is, Gloria aki mindenkinek a tealeveleiből olvasgatott és irányítani akart, de esélye sem volt, meg a testvére, az ezermester Walter, aki direkt nem hord parókát és büszke erre. De a helyi boszorkánykör elnökeként funkcionáló Emily meg havernői és az átkozott ikreket megnevelő határozott, kemény Anne is szerzett jó pár kellemes percet. Az, hogy ehhez képest a szerelmi szál kicsit elnagyolt volt, fel se tűnt. Roppant jól szórakoztam és igen, jöhet a következő Trisha Ashley könyv. Szerencsére, van pár.
S bár szeretem az angol nőirodalmat eredeti nyelven forgatni, igazából semmi kifogásom nem lehetett a fordítással szemben. Kiválóan szórakoztam.

Blogturné extrának a könyv borítóit szerettem volna összeszedni, de kiderült, hogy nem sok kiadása volt a regénynek. A 200 angol kiadás színes rajzos csomagolása az, ami igazán közel áll a stílushoz, de tényleg nem fedi le teljesen a történet hangulatát. Jó egy évtizeddel később (2014) jelent meg amerikában is, s nem igazán erőltette meg magát senki újabb dizájnnal. Ehhez képest, bár tudom, sokan felháborodtak, hogy a chik-lit stílust nem vette át a Könyvmolyképző szerintem egész jóra sikerült a magyar borító. Szóval a szerény 3 borító helyett inkább elhoztam a regény előzetesét.

Blogturné
Előbb ​a házasság. Aztán a válás. Utána minden nő csak önmagára számíthat… Trisha Ashley legújabb regényében az újrakezdés áll a fókuszban. Mit tehetsz nőként válás után? Besavanyodsz, vagy felrázod magad? A Blogturné Klub négy bloggere eredt utána, hogy megismerje Trisha Ashley válaszát. Tartsatok velünk, s ha részt vesztek a nyereményjátékon, tiétek lehet a könyv egy példánya.

Fülszöveg

Előbb ​a házasság. Aztán a válás. Utána minden nő csak önmagára számíthat…
Szórakoztató történet válásról és újrarandizásról a The Sunday Times bestseller szerző, Trisha Ashley tollából. Tökéletes olvasmány Katie Fforde és Sophie Kinsella rajongóinak; a vidéki táj és a romantikus, vidám cselekmény csodás kikapcsolódássá teszik bármely évszak vakációjára. Miután Charlie-val a férje, Matt közli, hogy válni akar, a nőnek mindent elölről kell kezdenie. Így, közel a negyvenhez és hirtelen pénztelen szingliként, kénytelen visszatérni szülőhelyére, a yorkshire-i lápvidékre. Elsőre igazi kihívásnak tűnik egy fedél alatt élni az apjával és különc testvéreivel, de Charlie hamarosan inkább üdítőnek találja új életét. Szingliként már nem kell festetnie a haját, nem kell tökéletes feleségnek lennie és visszatérhet első szerelméhez: a festéshez. De épp amikor úgy érzi, ismét gyökeret vert, találkozik a jóképű, mogorva színésszel, Mace Northszal, aki a szomszédba költözött, és a férfi több szempontból is összekuszálja Charlie életét…
Dobd fel a napod Charlie magával ragadó történetével!

Trisha Ashley: Csak magadra számíthatsz?
Megjelenés: október 31.
Fordító: Benedek Dorottya
Terjedelem: 328 oldal
Megrendelés

Nyereményjáték

No, de hogy keveredik egy kortárs történetbe a klasszikus irodalom? Ashley történetének vicces fordulata, hogy a könyvben szereplő négy testvér híres angol írókról kapta a nevét, akiket minden bizonnyal ti is ismertek, ők pedig nem mások, mint a Brontë-nővérek és fiútestvérük. A feladatotok, hogy az állomásokon olvasható rövid leírások alapján rájöjjetek, melyik testvérről van szó, és a keresztnevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladványom:

Az Acton Bell írói álnéven népszerűvé vált írónő a nővérek legifjabb tagja, aki nevelőnőként is tevékenykedett. Legnépszerűbb regénye egy, a férje által bántalmazott asszony és gyermekének története, akik hátrahagyva a biztos anyagi hátteret kezdenek új életet.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

10. 22. – Szembetűnő
10. 24. – Olvasónapló
10. 26. – Betonka szerint a világ…
10. 28. – Deszy könyvajánlója

4 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *