Amy Schumer: The Girl with the Lower Back TattooAmikor tavaly nyáron adást készítettünk a vicces amerikai csajokról, Amy Schumer is szóba került benne. Azt hiszem, hogy az elmúlt években olyan komédiás lett belőle, akire komolyan oda kell figyelni. Van saját tv- showja, tavaly ugye a mozikban is találkozhattunk vele és még az Index.hu szavazását is ő vezette, mint akire Louis C.K. után jegyet váltana a magyar. Amikor megtudtam, hogy könyvet is írt, előjegyeztem magamnak, hogy majd meg kell hallgatnom. Igen, hallgatnom, ugyanis rájöttem, hogy nekem sokkal jobban bejönnek a híres emberek írásai hallgatva, persze csak ha az író az előadó, mert saját hangjával még sokkal több mindent hozzá tud adni az élményhez. S bizony ez Amy Schumer esetében is így volt, mert nem keverték le, amikor el-elcsuklott a hangja bizonyos epizódok olvasásakor.

Amy Schumerrel amúgy kicsit felemás a viszonyom, nekem néha túlságosan is harsány és alpári, ugyanakkor talán mert közelebb áll korban hozzám (és igen, úgy tűnik egy csomó mindenben ez már komolyan számít), a problémáit és a témákat amiket feldolgoz inkább érzem a magaménak, mint például Lena Dunham-ét. Bármennyire is jó haverok ők Amyvel. Mindenesetre az elmúlt évek munkásságán kívül egyáltalán nem tudtam semmit Schumerről és ilyen szempontból nagyon hasznos volt a könyvet meghallgatni. Mert bizony kiderült, hogy akárcsak a nagy idoljaim (és az övéi is), Amy Poehler meg Tina Fey, azért nem egyik napról a másikra lett sikeres és elismert komédiás, hanem kemény munka áll minden mögött, mert bizony stand-up komikusnak lenni nem egy leányálom. Sőt nagyon is alapos felkészülést és odaadást igényel, ráadásul nagyon durva konkurencia van és dolgozni kell azért, hogy eljusson az ember valahova ezen a pályán. Roppant érdekes volt ez a része a kötetnek. A munkán kívül persze volt benne szó a  magánéletéről is és itt volt pár dolog, amit nem is gondoltam volna Amyről. A családjával persze ambivalens a kapcsolata, a szülei elváltak, a húgával nagyon közel állnak egymáshoz, a bátyját imádja stb. Nagyon komoly dolgokról mesél mindenesetre velük kapcsolatban, illetve a hozzájuk fűződő élményei, emlékei nem mindegyike egy fáklyásmenet. Számára amúgy az, hogy most sok pénze van arra jó, hogy biztosítani tudja például az SM-es apjának a gyógykezelést. Egyébként a szklerózis multiplexről szóló részek annyira szuggesztívek, hogy persze amikor a napokban kicsit meghúztam a vállamat azonnal azon kezdtem el gondolkozni, hogy a fájdalom a karomban vajon nem annak a jele-e. Pedig nem vagyok alapból egy hipochonder, de Amy Schumer sztorijai ennyire hatásosak voltak.

Ha valaki figyeli a könyv körüli felhajtást az is kiderül, hogy van 1-2 olyan esemény Amy életében, ami eddig nem volt köztudott, de azzal, hogy beszél róluk vállalja: megtörtént, hogy abúzív kapcsolatban élt, hogy beleegyezése nélkül létesítettek vele szexuális kapcsolatot, ami ráadásul pont az első alkalma lett volna. Rámutat, hogy igen, ezek okos, intelligens nőkkel is előfordulhatnak, akikről nem is gondolnánk és ugyanezek az okos és intelligens nők különböző okokból nem beszélnek a dologról nyilvánosan, nem kérnek segítséget. Szóval van nem kis motiváló és segítő része is a kötetnek. Valamint a tavalyi Lafayette-ben történt mozis lövöldözés óta Amy nagyon komolyan benne van a fegyvertartást szigorító törvényeket szorgalmazó aktivista csoportokban és ahol tud, propagálja a dolgot, agitál,  így a könyvében is.

Összegezve tehát: az élmény jó volt, örülök, hogy megtudthattam egy csomó mindent Amyről, a munkásságáról és a stand-up komikusok világáról. Ugyanakkor még mindig nem lettem 100%ig rajongó, még mindig vannak fenntartásaim a stílusát illetően, de tisztelem a merészségét és egyenességét, s nem bántam meg, hogy meghallgattam amint elmondja, mit is jelképez az a bizonyos tetoválás.

 

Kiadó: Simon & Schuster Audio, Audible
Megjelenés: 2016 Augusztus 16
ISBN: 9781508222019
Honnan: Vásárlás, Saját példány

rating-7

Save

Save

Save

Save

3.5 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *