Menu Close

Miranda Hart: Is it Just Me?

Miranda Hart: Is It Just Me?Az elmúlt hónapokban világossá vált számomra, hogy bejönnek a hangoskönyvek. Különösen azok, amelyek életrajzi ihletésűek és maga a szerző, aki amúgy valamennyire színészileg is képzett, olvassa fel. Nem hiába hallgattam meg kétszer is Amy Poehler Yes Pleasecímű könyvét és aztán elővettem Tina Fey Bossypants-ét is fülbevalónak. S meg kell mondanom, abban se csalódtam, kimondottan tetszik, ahogy mászkálok és hallgatom a csajokat, mintha beszélgetnénk, mégha eléggé egyoldalú is ez a dolog. De kiváló hallgatóság vagyok. Úgyhogy eldöntöttem, itt az ideje valaki mással is megismerkedni, s ha már Bridge rendszeresen rajong Miranda Hart-ért, rá és az ő kötetére esett a választásom. S akkor már két legyet egy csapásra alapon az Audible-t is tesztelem.

Be kell vallanom, hogy 1-2 éve, talán amikor a Bossypants-et olvastam Bridge unszolására bepróbálkoztam már az Is it Just me?vel, de 1-2 oldal után félretettem, mert nagyon nem jött be a stílusa. Viszont így, hogy ő maga olvassa fel a könyvét, s megfelelően hangsúlyoz, ráadásul eljátsza saját 18 éves változatát is, kicsit más (lelkesebb) hangon, na meg a kutyáját is, zseniális volt. Teljesen megértem, hogy mi az, ami nagy kedvenccé tudja Miranda Hartot tenni. Mert ő amolyan egy közülünk. Mindig úgy érezte, hogy nincs benne igazán semmi különleges, leszámítva, hogy közel 2 méter magas, eléggé kétbalkezes és ha választani lehet, hogy bulizzon vagy a Szombatesti lázat nézze a tévébe és gyakorolja a lépéseket, nos inkább az utóbbit válassza. Felsorolja tehát, hogy micsoda balfogásai voltak élete során és felteszi rendre a kérdést, hogy vajon ezek csak vele fordulnak-e elő, vagy más is érzett úgy mint ő. Egy csomó mindenben szimpatizálni lehet vele, szerintem majdnem mindenki talál valami olyasmit Miranda teóriái mögött, amikkel totál tud azonosulni: például hogy mennyire felesleges a kalap egy esküvőn, hogy a menyasszonyok tényleg külön állatfajta és legjobb lenne 4 éves koszorúslánynak lenni, mert akkor sokkal nagyobb buli az esküvő és még galoppozni is lehet. Amúgy a galoppozás elég komoly helyet foglal el Miranda életében, most hogy már híres, egész mozgalmat is tudott szervezni köré.

A könyv egy jó részében saját magával beszélget, méghozzá 18 éves alteregójával, akinek megvannak az elképzelései arról, hogy mire 28 lesz (amikor a könyv íródott) már mi minden fog történni vele. Miranda persze nem akarja teljesen letörni, de be kell látni, hogy bizonyos álmok (pl. hogy George Michael lesz a pasija) sose fognak beteljesülni, de adhat olyasmi is teljesen elégedettséget, amire korábban nem is gondol az ember. Ugyanakkor nagyon jól kiderül az is, hogy az eltelt 20 évben mennyit változott a világ. Fiatal Miranda rendre nem érti a technikai újításokat, illetve ha mégis, akkor meg teljesen feleslegesnek tartja őket. Mert például mennyivel izgalmasabb volt a fotózás annak idején, amikor csak napokkal a telelőtt tekercs után tudtuk meg az eredményt és derült ki, hogy olyan dolgokról is készültek fényképek, amikre nem is emlékeztünk. Míg manapság állandóan fotózunk és azonnal a képet nézzük, hogy jó-e a beállítás és sikerült-e minden tökéletesre, ahelyett, hogy magában a tájban gyönyörködjünk. Meg minek sms-ezünk, ha egyszerűbb lenne telefonálni.

Ugyanakkor Mirandának nem csak baflogásai és nyafogásai vannak, hanem teljesen korrekt meglátásai is a világról. Például a Fogyókúrás könyve 2 fejezetből állna: 1. fejezet: Egyél kevesebbet 2. fejezet: Mozogj többet és kész. S tényleg, valójában semmi másra nincs szükség, ha sikeresen akarsz kilókat veszíteni. S egyáltalán az egész köteten átvonul a legfontosabb: érezd jól magad a bőrödben, csak magadat add és ne foglalkozz azokkal, akik piszkálnak.

A rengeteg dolog ellenére, amit a fiatal Miranda például teljesen lúzerségnek tart, szerzőnk mint humorista mégis elért valamit. Elvégre ott ült tavaly ősszel is Graham Norton műsorában Benedict Cumberbatch mellett és megnevettette! Kell ennél több?:)

Nem biztos persze, hogy bejön mindenkinek Miranda stílusa. Olvasva én se bírtam, de pár részt megnéztem a sorozatából, láttam néhány interjúját (+ Bridge unszolása) és kezdtem kedvelni a humorát: angol és száraz és még a fizikai komédiás részeket (olyan gardróbkatasztrófái vannak, hogy azok tényleg csak vele történhetnek meg) is úgy tudja előadni, hogy az ember nevetgél rajta. Ezekben a típusú hangos könyvekben pedig tökéletesen lejön a szerző stílusa, aki ugye inkább élőben szokott aratni.

Kiadó: Hodder & Stoughton, Audible
Megjelenés: 2012
ISBN: 9781444740769
Honnan: Vásárlás, Saját példány

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

5 Stars

3 Comments

  1. Anasztázia

    Jaj, én annyira bírom ezt a nőt! A sorozatát már végignéztem, és nem volt olyan rész, amin ne nevettem volna legalább egyszer (de inkább többször), a galoppozós részek pedig az abszolút kedvenceim lettek.

    • Lobo

      Én nem láttam a sorozatot előtte és olvasva nem jött annyira be a stílusa, de ahogy így felolvassa a könyvet nagyon megfogott. Úgyhogy most betáraztam persze a sorozatot is 🙂

      • Anasztázia

        Én meg még a könyvet nem olvastam, úgyhogy az következik. De a sorozatban olyan örökérvényű megunhatatlan poénok vannak, hogy ha egész nap azt kellene néznem, sem unnám meg. Ráadásul tetszik Mirandában, hogy van egyénisége, igazán belevaló, karakán nő.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *