Várólista 2014Az előző években később szoktam kitenni az első névsort, de az az igazság, hogy már most több mint 200-an jelentkeztek, úgyhogy nem akarom húzni a dolgot, mindenki jól nézze meg, hogy szerepel-e már a listában.

Néhány megjegyzésre itt válaszolnék:

Ha fent van a neved a listán, akkor sikerült jelentkezned, nem számít ha 1 polcra tetted az alap és az alternatív listádat, ha egy bejegyzésed van a blogodon az is okés, 1-2 embert akik csak névvel és link nélkül (vagy csak annyival, hogy moly.hu) jelentkeztek, töröltem, ide ha kész a polc, akkor gyertek! S köszönöm a jókívánságokat is 🙂

A többi lényeges le van írva a felhívás bejegyzésében.

Legközelebb majd valamikor a két ünnep között fogok új névsort készíteni, aztán majd december 31. előtt meg után. Azért szólok, mert közben lehet nézegetni, hogy jó-e a lista, szerepel-e rajta a neved, jó helyre mutat-e a link stb. Erre kérem mindenki figyeljen oda. Én igyekszem javítgatni, amit tudok, de egyenként 200+ linket nem ellenőrzök.

Kommentben, emilben lehet jelezni, ha valami gond van. Még 1x: ma (december 18) reggelig ennek a 211 embernek “hivatalos” a jelentkezése, de senki se ijedjen meg, december 31-ig még bőven van idő.
Molyolóknak pedig NEM ELÉG A KIHÍVÁSRA JELENTKEZNI a játékhoz ezen a listán kell szerepeljen a neved. Azért ez a lista számít, nem a molyos jelentkezés, mert ott egyszerűen megnyomja az ember a jelentkezem gombot aztán elfelejtkezik polcot készíteni, márpedig a kihívás indulására kész kell lennie a listának, amit olvasni akar!

Oszd meg!