10, Bestseller, Könyvajánló, Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2012ben, Regény

Baráth Katalin: A borostyán hárfa

Baráth Katalin: A borostyán hárfaAmikor a nagysikerű A fekete zongora után megjelent a folytatás, A türkizkék hegedű, sok rajongó kicsit csalódott volt, hogy kedvenc botcsinálta magyar, női teljesen amatőr nyomozónk elhagyta Ókanizsát és a kisvárost felváltotta Budapesttel, s onnan indultak a kalandjai, amelyek aztán jó messzire juttatták. Na meg a bűnügy is elég grandiózus volt. Na most, akinek hiányoztak az első könyvben megismert szereplők és a délvidéki boldog békeidők, azok most örülhetnek, mert Veron hazatér.

1912 karácsonyán esküvőre készülődnek Ókanizsán, méghozzá Dávid Veronika legjobb barátnője készül férjhez menni, s a fővárosba szakadt zsurnaliszta palánta erről az eseményről már nem maradhat le, s két év után először visszautazik szülővárosába. A lánynak megvannak a maga tervei is, amiket azonban mindenféle újonnan érkezett polgárok keresztül húznak. S az első haláleset csak ezek után történik! Mert persze Ókanizsa azért nem a régi, közelmúlt eseményei megváltoztatták a városka hangulatát, az akkori gyilkosságokról még máig pusmognak, az újabb haláleset pedig ismét csak táplálja a pletykákat. Főleg úgy, hogy még maga Veron is belekeveredik a dolgokba és elsőszámú gyanúsítottá lép elő. Éppen ezért a történetről magáról sokat nem is illik írni, mert úgy kellően izgalmas, ha gyanútlanul vágunk bele. Azért annyit még feltétlenül elmondok, hogy az első nem az utolsó halott ebben a regényben se…

Szóval itt van ismét kedvenc Veronunk és a hangszere, aminek most kicsit több szerepe van, mint az előző részben, a borostyán hárfának ugyanis van díszítő funkciója. Veron pedig, bár sokat komolyodott, azért még elég élénk fantáziájú, de ezek az elképzelések már-már kezdenek a valóságban gyökerezni és jóval több és hasznosabb megfigyelése meg akciója van, mint eddig. Ám ugyanúgy meg tud feledkezni magáról és miközben mindenki őt gyanúsítgatja gyilkossággal képes kompromittáló felszerelésben futkározni mindenfelé a városban és olyan nagyjelenetekbe expozícionálni magát, amivel tovább vágja maga alatt a fát. S van nem kevés érzelmi csúcspont is az életében, s még nekem is itt-ott majd megszakadt érte a szívem. De nem ő lenne a mi Dávid Veronunk, ha nem állna ki továbbra is hősiesen az igaza mellett és kutatná a gyilkosságok forrását. Sőt, még annak a lehetősége is felvillan, hogy talán belőle is lehet valami olyasmi nyomozó, mint Holmus Conan Doyle Artúr detektívje, bár lehet, hogy ő is inkább Vadszán doktorra hasonlít. Imádtam a könyvben az ilyen és hasonló utalásokat az irodalomra, s hát ami talán még találóbb volt, az bizony a korabeli filmes szakma bemutatása. Mert 1912-ben már a filmszínházak is megjelentek vidéken, voltak akik házaltak a magyar filmgyártás remekműveivel, amelyek között olyan műfajteremtő klasszikusok is akadtak, mint Kertész Mihály Rév című remekműve, amelynek harmadik tekercse például eléggé ritka példány. Hogy ne lehetne kedvelni ezt a regényt, amikor az irodalom mellett a másik kedvencemről, a filmről is ennyire találón, bájosan és ironikusan tud szólni. Külön szeretném megköszönni “Samu, a cimbalmos” alakját (meg általában a teljes Rév című filmet az összes tekercsével), Peiacu Trajánt és “az úgynevezett magyar szkeccspír”-t, Karinthyt.

A Borostyán hárfa szerintem eddig a sorozat legjobb darabja. Van benne minden, amit az első részben megkedveltem: Veron, Ókanizsa, angol sitcomokba való kisvárosi szereplők, pletyka, korhangulat és mindezekhez tökéletesen passzol a mindennapi vidéki életet bemutató apróságok leírása. A fűszerezés pedig az új szereplők, a hullák és a mozi. Azt mondanám, hogy míg A fekete zongorában megkaptunk egy különleges hősnőt és üdítő korszakot, s A türkizkék hegedűben Veron a határait feszegette, addig a harmadik részre végre kialakult egy igazán egyéni hang és atmoszféra, ami csak Baráth Katalin regényeire lehet jellemző.

Számomra tökéletes volt ez a könyv: a főszereplőt imádtam, nagyon együtt tudtam vele érezni, ott voltak benne azok az apró kis utalások amelyek megértésekor tudtam magamnak gratulálni, hogy milyen okos és művelt vagyok és tényleg az utolsó lapig izgatott a rejtélyek feloldása. Igazán harmonikus regény A borostyán hárfa, s remélem, hogy Veron ebben a stílusban fogja folytatni az életét. Mert a könyv megjelenése körüli interjúkban Baráth Katalin elejtette itt-ott, hogy a negyedik részre már van terve. Utána pedig majd kiderül, hogy mi lesz. Egyelőre azonban örültem ennek a könyvnek és hogy a jövő évi Könyvhétre talán már itt is lesz a következő.

Kiadó: Agavé
Sorozat: Dávid Veron #3
Megjelenés: 2012
Terjedelem: 317 p.
ISBN: 9786155049750
Honnan: Kiadótól, recenziós példány

5 Stars
Oszd meg!

2 thoughts on “Baráth Katalin: A borostyán hárfa

  1. Látom, Traján neked is telitalálat volt. 🙂 Amint megjelent a színen, tudtam, hogy a nevetés garantált lesz. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *