Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogságEzzel a regénnyel is úgy voltam, hogy már angolul nézegettem, de aztán mégse csaptam le rá, meg különben is, mire kiadták volna papírkötésben, s olcsóbban, addigra kiderült, hogy megjelenik magyarul is. Mert persze, hogy érdekel egy könyv, ahol 3 lánytestvér van, egy Shakespeare imádó apával és a könyv mottója, hogy “Olyan probléma nincs, amit egy könyvtárjeggyel ne lehetne megoldani!

Szóval adott egy kis egyetemi város híres Shakespeare kutató professzora, aki persze három lányát példaképe három hősnőjéről nevezte el. A lányok megpróbálnak valahogy azzal együtt élni, hogy nevük eleve predesztinálja őket valamire, meg hogy az apjuk főleg a Bárd idézeteivel kommunikál. Csakhogy Shakespeare-nek nincs frappáns mondata a rákra, ami az anyjukat megtámadja. Rose (Rosalinda) a legidősebb lány aki maga is professzor és nem él messze a szüleitől azonnal hazaköltözik, hogy mint mindig, most is kezébe vegye az irányítást. Mert ő nélkülözhetetlen. Babb (Bianca) is eljön New Yorkból és a szülői házban üti fel tanyáját. A többiek nem is sejtik, hogy nem egészen önszántából lép le a nagyvárosból. Eleinte próbálja folytatni régi életét, férfiak fejét elforgatni és ostoba kalandokkal elkendőzni a nagyobb gondokat, de rá kell jönnie, hogy ez zsákutca. Cordy (Cordelia) a legkisebb lány, apa kedvence, aki meg totális szabadságot válassza és csupán lődörög a világban, amíg meg nem kapja a levelet, hogy anyjuk rákos. S ez, meg egy még nagyobb dilemma arra készteti, hogy hazatérjen s bár úgy tűnik, hogy ő az, aki legkevésbé alkalmas rá, mégis a legkönnyebben nő fel az új szerepéhez és kis kilengés után találja ki, mi is lenne az igazi hivatása.

Kezdjük a külsővel, mert nekem az előző borítóterv jobban tetszett, de úgy tűnik, az Athenaeum Kiadó hallgatott az olvasóira (legalábbis a facebook-on volt egy kommentsor), akik a 3 nő ölelkezikről egészen másra asszociáltak. Ezért gyorsan összedobtak egy másik fedőt, ami meg, valljuk be borzasztóan néz ki. Semmi köze a könyvhöz (ahogy a címnek sincs), és inkább úgy tűnik, hogy valami gagyit takar. Pedig a regény minden, csak nem gagyi. Mondjuk nincs benne semmi világmegváltó vagy hatalmas kaland, csak kellemes olvasmány. Jómagam télen szeretem az ilyen könyveket, melegben olvasgatni : korrekt szórakoztató irodalmat ami elsősorban nőknek szól családról, testvéri szeretetről, hivatás megtalálásáról, szóval ez pont jókor jött.

Igaz, kicsit nehezen sikerült belemelegedni a regénybe, mert nagyon fura a többesszám első személyű mesélés, mintha a három lánynak egy közös tudata lenne, de meg lehetett szokni a dolgot. Persze az elején azt kutattam, vajon melyik nővér meséli el a történetet, majd miután bemutatták mind a hármat vált világossá számomra, hogy ezzel akarja mutatni az írónő, mennyire össze vannak fonódva a csajok és különbözőségük ellenére is milyen sok köztük a hasonlóság, s így van kiemelve a szinte eltéphetetlen kötelék közöttük.

A mottó mellett persze azért is vonzott a regény, mert jómagam is egyike vagyok három lánynak. S mindig szeretek olyasmikről olvasni, amibe bele tudom élni magam, márpedig Rose, Babb és Cordy helyzetébe bele tudtam. Ugyanis ez olyan regény, amelynek nem egy motívuma megtalálható az én életemben is. Függetlenül attól, hogy a családunk sok szempontból egyáltalán nem hasonlít az Andreas famíliára, a három lány gyerek mellett még az talán párhuzam, hogy szüleink házassága hosszú, tartós és békés együttlét. De ahogy Dr. House mondja (ld. 8. évad, 6. rész, Szülők), minden szülő valamennyire elszúrja a gyermeke életét, ha mást nem azzal, hogy olyan tökéletes és nehezen követhető példát állít elé, amitől a gyerek lesz frusztrált. Igazából itt is erről van szó valamennyire. Főleg Babb, a középső lány esetében, akinek nem csak a szülői példával kellett megküzdenie, hanem a szokásos középső gyerek szindrómával is, s ő bizony elég kétségbeesett lépéseket tesz annak érdekében, hogy valahogy rá is terelődjön a figyelem. S bár egyáltalán nem értettem egyet a tetteivel, sőt volt amit egyenesen felháborítónak és megvetendőnek tartottam, valahol azonban sikerült sajnálnom és megbocsátani neki mert annyira zavaros volt világéletében. Plusz a végső munkavállalásával nem kicsit a szívembe lopta magát 🙂 Legkevésbé szimpatikus számomra Rosie volt, aki az önként vállalt anyakotlós szerepét képtelen levetkőzni, nem hajlandó szembenézni azzal, hogy mindenkinek csak nehézzé teszi a dolgát azzal, hogy rátelepszik és alapjában önző is, mert közben meg mindezt mártíromságként lebegteti a többiek felett. Cordy meg a szabad szellem, a legkisebb tékozló lány, aki megkomolyodik, ő volt az, akit a kötet elejétől el tudtam fogadni és megérteni. Holott ha nézzük a sok párhuzamot a saját életemmel kapcsolatban, egyáltalán nem hasonlítok rá:) De ez a jó a fikcióban.

Kellemes női regény ez, ahol nem a romantika viszi a prímet, hanem a különböző családi kapcsolatok, az érzelmekkel, emlékekkel, elvárásokkal terhelt viszonyok, ezek kifejtése, kibontása és valamilyen szinten a problémák megoldása. Az út senkinek se könnyű és felhőtlen, de mindenképp tanulságos és keserédes. Plusz tele van Shakespeare idézetekkel, úgyhogy kikapcsolódásnak nagyon ajánlott, mert nem túl nehéz, de nem is az a túlságosan gondtalan és értelmetlen szórakozás. S feltétlenül igaz a borítóra a ne ítélj első látásra!

Eredeti cím: The Weird Sisters
Fordító: Nagy Gergely
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2011 (2011)
Terjedelem: 408 p.
ISBN: 9789632931722
Honnan: Kiadói, recenziós példány


3.5 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *