A regény sorsát igazából már az eredeti megjelenéskor figyelemmel kísértem, ugyanis nagyon ígéretes volt a története. Aztán megörültem, hogy hamar megjelenik magyarul is, de mire eljutottunk odáig, hogy kiadták, el is bizonytalanodtam, hogy vajon megszerezzem-e, úgyhogy ellenálltam még az akcióknak is, mert tartottam tőle, hogy csupán egyszer olvasandó könyv lesz belőle. Márpedig ilyenre most nem nagyon van helyem. Szerencsére a helyi könyvtár megoldotta a dilemmámat, hisz alig három héttel a magyar megjelenés után ott volt a sikerkönyves polcon és ki tudtam kölcsönözni.

A történet elég egyszerű, Diana Bishop boszorkányok leszármazottja, de mióta szüleit megölték ő elzárkózik attól, hogy varázserejét használja, inkább beleveti magát a tanulmányaiba és neves történésszé képezi ki magát. Oxfordban kutatva a könyvtárban egy különleges könyvvel találja szemben magát, de ellenáll a kötet vonzásának, s nem próbálja megfejteni annak a titkát. Hanem ezt körülötte szinte senki se hiszi el. Feltűnik Matthew Claremont, a vámpír és élénken érdeklődni kezd Diana és kutatásai iránt. De hirtelen a Bodleaianat ellepik a teremtmények: vámpírok, démonok, boszorkányok, akik mind a nőt akarják és megtudni tőle, hogy mi is van a könyvben. Diana végül kénytelen mindenféle évezredes szabályt felrúgva szövetkezni Matthew-val, s szembeszállnak szinte mindenki mással, hogy megóvják a titkokat és egymást.

Vannak regények, amelyeknek egész jó az alapötletük, a kiadó hatalmas összegeket fordít a promóciójukra, aztán mégis mindenki koppan, mert az olvasóknak meg nem tetszik a kész mű. A külföldi kritikák alapján ezt szűrtem le Deborah Harkness regényéről, de én azért kíváncsi voltam rá magam akartam az ítéletet meghozni. Ami megtörtént. Na, hát ez a könyv egy jó vastag nulla volt. 700 oldalban nem tudott izgalmas, érdekes lenni. A regény lassan indul, és még véletlenül se pörög fel a későbbiekben, a végére pedig kiderül, hogy van folytatása. Eredetileg trilógiát tervezett az írónő, de a mérsékelt siker után nem tudom, mi lesz vele. Pedig igazán jónak tűnt az elképzelés.

A boszorkányok hálás téma, arra sokan ugranak, aztán még belekever az ember vámpírokat, mert az meg menő és titkos könyveket, tudományokat aztán máris lehet belőle érdekes történetet kihozni. Csakhogy itt annyira túl van írva minden, néhol idegtépően alapos leírásokkal találkozunk hétköznapi dolgokról, amelyek nem viszik előre a cselekményt. Persze ez nem volna gond, ha jó lenne a stílus, de az meg eléggé langymeleg, semmi különös.

Eleinte a főszereplőnő szemén keresztül látunk minket, aztán hirtelen E/3-ba vált Harkness és ezt megteszi még úgy 4 alkalommal a regényben. Mintha nem tudta volna eldönteni, mit is akar. Igazából én kedvelem az E/1-ben írt regényeket, mert legalább egy valaki szűrőjén keresztül láthatjuk az eseményeket. Az se zavar, ha több ember mesél el egy történetet saját szavaival. Na de ez a személyváltás… teljesen felesleges és zavaró volt, ráadásul semmi értelme, mert később Dianának mindig minden el lett mesélve, s ahol megtörténtek ezek a váltások, ott igazából még az a kis poén is le lett lőve, ami ezen jelenetek kihagyásával esetleg fenn tudta volna tartani az érdeklődést, hogy milyen események történhetnek amikor főhősünk nincs jelen.

A világ felépítése is jól kezdődik, hogy az emberek mellett mindig is léteztek a boszorkányok, vámpírok és démonok, akik meghúzták magukat, s még egymással se szívesen paktálnak le, sőt tilalmak vannak a különböző teremtmények közötti kapcsolatokat illetően. A boszorkányok okésak, a vámpírok itt is le vannak csupaszítva és vérszegénnyé téve, s ezzel elvesztik azokat a vonásaikat amelyek különlegessé, vonzóvá tették őket. Nincs koporsó, nem zavarja őket a napfény, jól elvannak emberi vér nélkül is és persze, amin sokan kiakadtak, hogy jógáznak azaz a vámpírok nem mások, mint metroszexuális férfiak. Na és akkor a démonok még egy külön bajom. Mi a fenék is ők? Mit csinálnak? Mitől démonok? Ez valahogy nem derül ki az egész regény folyamán. Pedig eleinte olyan izginek tűntek, aztán valahogy róluk eléggé megfeledkezik az írónő a regény utolsó harmadáig, ott újból van pár démon de továbbra se lettem okosabb, hogy a démonoknak a tehetségükön kívül (zsenik lehetnek különböző művészeti és tudományágban) miben is rejlik a különlegességük. A történet végére pedig egészen másról lesz már szó, mint ahonnan indultunk. Nem derül ki semmi a könyvről, a fenyegetés 3 nagy jelenetben letudható ez arányosan el van osztva 700 oldalon, köztük pedig unalmas események, ismétlések és párbeszédek vannak. Mintha a történet írása közben döntöttek volna úgy, hogy ennek még inkább legyen folytatása arra is hagyjunk eseményt, de azért a sok oldalt töltsük meg, úgyhogy írjunk bele rengeteg borozást meg teázást ja és ne feledkezzünk meg a jógáról, hogy ezzel is jelezzük, az európai legendákba belefonódik a misztikus kelet is.

Diana idegesítő hősnő, egyáltalán nem szimpatikus: megtagadja örökségét, nem hajlandó tudomást venni a boszorkányságáról, aztán ahogy a történet folyamán meg elfogadja a dolgokat még ő háborodik fel azon, hogy nem tanítottak neki semmit. Végig ilyen ellentmondásokkal van tele a csaj, viszont részletesen tudjuk, hogy háromféle ruházata közül mikor mit visel. Matthew meg a metroszexuális vámpír, aki annyira színtelen és unalmas, hogy még a titkai se érdekeltek. A szerelmük meg annyira nevetséges. SPOILER Főleg az, hogy az írónő képtelen az intimitással mit kezdeni, úgyhogy bár a fogamzásgátlásról szó van meg elcsattan jó pár csók, semmi más nem történik közöttük, holott egész életre választják ki egymást a főszereplők. Röviden: nem dugnak! Majd gondolom a 3. részben és tuti terhesség lesz a vége minden gyógyszer meg praktika ellenére. SPOILER OFF Úgyhogy mint nagy romantikus regény olvasó azt kell mondanom, hogy ebben a regényben aztán elég vérszegény ez a rész. Példának kiemelném azt a részt, amikor összeölelkezve állnak és egymáshoz szorítják a szívüket. Basszus akkor nem is simulnak össze, hacsak nincs másik oldalon az a szerv. Na jó, szóval ennél nyálasabb romantikát én mostanában még nem olvastam. Pedig aztán elég járatos vagyok a témában.

Amúgy az összes többi szereplő is ilyen egysíkú, van 1-2 jellemző tulajdonságuk, amit aztán végletekig ismételget az írónő, talán azt gondolta, ettől jobban megismerhetjük őket, de nem, csak ők is unalmasak lettek.

Nekem az egész könyvről a következő az elképzelésem. Deborah Harkness történészként keveset keresett és kitalálta, hogy az ő tudását talán kamatoztatni tudná egy misztikus regényben, amelyben elegyíti a tudományosságot a’la Da Vinci Kód a menő témákkal, mint a Twilight, s így lesz majd jól teli a bankszámlája. De sajnos a jó ötletből egy túlírt, unalmas 700 oldal lett, ami legalább annyira vérszegény, mint a benne szereplő vámpírok. Hát nekem meg nem jött be.

Megjegyzések:

  1. Nagyon köszönöm a könyvtárnak, hogy megmentett sok pénz kidobásától.
  2. Azért olvastam végig, mert azt hittem, valami csak fog benne történni, illetve, hogy kapjak plecsnit a molyon.
  3. Igen, azért emeltem ki annyiszor azt a 700 oldalt, mert nagyon fájt, hogy a semmit ennyiben mesélték el.

Eredeti cím: A Discovery of Witches
Kiadó: Cartaphilus
Fordító: Baló András Márton
Megjelenés: 2011 (2011)
Terjedelem: 695 p.
ISBN: 9789632661919
Honnan: Könyvtárból


 

2 Stars
Oszd meg!