Mivel még nem igazán indult be a könyvkiadás és a kiadók itthon nem nagyon lebbentették fel a fátylaikat terveik elől, úgy döntöttem, a keddi kitekintő kicsit másképp jelentkezik most. Olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, amelyek nagyon érdekesnek ígérkeznek és talán van, aki itthon is lecsap rá és kiadja. Ha nem, kénytelenek leszünk angolul olvasni, ami csak azért szomorú, mert így sokan kimaradnak a jóból.
Cornelia Funke Tintaszív című regénye itthon két kiadásban is megjelent (először Bűvölet címmel, majd a film előtt az eredetivel is. Akkor a kiadó azt ígérte, hogy jön a sorozat többi része is az Inkspell (Tintavarázs) és az Inkdeath (Tintahalál) is. De ez úgy kb. hamvában holt. Amit sokan csak azért nem bánnak, mert ha azokat is Tandori fordítja… akkor apokalipszis. Na de most itt van egy másik Funke sorozat, aminek az első részéhez, a Reckless-hez (Vakmerő), már a trailer is nagyon jó volt. Ráadásul Heloise pont nemrég írt róla figyelemfelkeltő sorokat. Röviden: igencsak megjött hozzá az étvágyam és általában Funke-hoz. Ráadásul őt németül is lehet olvasni, illetve onnan fordítani, elvégre ez az anyanyelve.
Cornelia Funke: Reckless, Little, Brown & Company, 2010, 400 p. ISBN 031605609X
A Szél árnyékában óta meg egyébként még régebben is szívem csücskei a könyvekről, könyvtárakról, titokzatos eseményekről és misztikumról szóló izgalmas könyvek. Egyszer már ajánlottam hasonlót, de most megint itt van egy dán regény, Az árnyékok könyvtára, amiben egy könyvbolt tulajdonos körül bonyolódnak az események és próbálja kideríteni, hova tűnhetett az apja, miért hal meg hirtelen különös körülmények között az anyja és egyáltalán mi köze van neki és a családi vállalkozásnak az Alexandriai könyvtárhoz? Nemzetközi bestseller, angolra már lefordították. Itt az ideje, hogy magyarul is megjelenjen. Amúgy se sokat tudunk a dánokról.
Mikkel Birkegaard: The Library of Shadows
A Viktória kori Londonban létezik egy ügynökség, ahol lányokat képeznek ki nyomozókká, kémekké. Izgalmas detektívregény, valaki már ajánlotta, de még Bridge is elolvasta és nagyon jót írt róla a molyon. Ráadásul ez egy sorozat, aminek már a második része is megjelent és a külföldi oldalakon igencsak pozitívan fogadták.
Y. S. Lee: The Agency – A Spy in the House
A következő méltatlanul elhanyagolt írónő, aki ráadásul csodajó fantasykkal áll elő és kábé minden könyve klasszikus, Robin Hobb. Tőle ugye anno megjelent az Orgyilkos trilógia, amit újra kiadott a Delta Vision, bár még ők se fejezték be teljesen, viszont sose folytatódott az Élőhajók könyvsorozat és azóta Hobb a Hat hercegség vidékén játszódó még 2 trilógiát írt. Szóval bőven lehetne miből csemegézni. Élőhajók 3 kötet (Ship of Magic, The Mad Ship, Ship of Destiny), Homokember (Fool’s Errand, Golden Fool, Fool’s Fate), A Katona Fia (Shaman’s Crossing, Forest Mage, Renegade’s Magic). Szóval csak tessék, csak tessék.
Ja és ha már méltatlanul hanyagolt írókról és könyvsorozatokról van itt szó. A következők folytatásáért szeretnék kampányolni: Gregory Maguire: A boszorkány fia, Oroszlán, az emberek közt (A boszorkány folytatásai), meg egyáltalán Maguire újramesélt klasszikusai is jöhetnének. Jasper Fforde: Jane Eyre esetének többi része? Hello? Ugyanígy A Spellmann nyomozóiroda se állt meg az első résznél. S akkor had ne említsem Stephanie Plum-ot. Vagyis de, említem.
Szóval nem feltétlen a legújabb trendeket követelném, mert van még rengeteg elmaradás itthon.
húha
és ezt szétküldted a kiadóknak? 🙂
mert csak az a lobbi…
Stephanie Plumért annyira fáj a szívem azóta is :((( Az The Agency és a dán könyvtáras tök izgalmasnak hangzik. Remélem hogy jönnek magyarul is majd!
Ez igen! Az itt felsoroltak közül azt hiszem, mindet olvasnám… 🙂
Hát, én is úgy örülnék, ha ezeket kiadnák magyarul (vagy legalább az elkezdett sorozatokat folytatnák… :-S)
Ez a Library of Shadows, különösen jól hangzik 🙂
Lobo: a facebookos oldalukon az Ulpius azt írta, hogy folytatni akarják a sorozatot, de más címmel, illetve borítóval.
http://www.facebook.com/#!/ulpiushaz/posts/124362004297287
Legszívesebben mindet elolvasnám most azonnal! Azt hiszem az idei 12-es csökkenésnek nem sokáig lesz hatása a várólistám méretére 😀