Cecelia Ahern regényei nekem vagy bejönnek, vagy nem. Amúgy szeretem a stílusát és alapvetően jó ötletei vannak, de ahogy ezt mindig elmondtam vagy sikerül őket jól kidolgoznia vagy nem. Eddig legtöbbször beletört a bicskája szerintem a sztorikba. Talán a Bennem élsz volt az, amiben a legkevesebb kifogást találtam és a kedvenc könyvem tőle. Az Ajándékot azért vártam annyira, mert kellemes élményem volt utoljára Ahernnel kapcsolatban, ráadásul a borító meg a leírások alapján karácsonyi történetnek ígérkezett, gondoltam egy kis szívmelengetés mindig jól jön.
De sajnos tévedtem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a kiadó megrendelt volna az írónőtől egy karácsonyi történetet, őt meg kötötte a szerződés és valamit összedobott. Több szálon indul a cselekmény, van kerettörténet, meg a bevezetés és befejezés olyan igazi vonjuk le a tanulságot dolog, ha nem vetted volna észre, akkor most beleverjük a fejedet. Ami leginkább zavart, hogy nagyon kusza volt az egész regény. A főszereplőnk, Lou aki igazi kemény törtető és a munkáját minden, főleg a családja elébe helyezi, pedig igazán nagyszerű emberekkel van körülvéve, csak robotol és nem is lehet tudni miért. Nem éreztem, hogy igazán ambiciózus lett volna, hogy mi hajtja ha már mindent elért, hogy egyáltalán mi a munkája? Ez mind nem derült ki róla. Az viszont, hogy önző és bunkó, az igen, az kiderült és mindez a regény háromnegyedét vette el. Képtelen voltam megkedvelni ezt az embert és esélyt adni neki, mert egyetlen jótette a különös hajléktalannal, Gabe-bel annyira értelmetlen volt és később folyamatosan megkérdőjelezett, hogy nem értettem mire föl jár neki a lehetőség, hogy rendbe hozza a dolgait. Ráadásul Lou magától nem is nagyon akart megjavulni, noszogatni kellett. S még ott volt az is, hogy az egész felvezetés elvette a könyv közel háromnegyedét és az utolsó rész, ahol a megoldások és a vezeklés van annyira rövidre sikerült, nem csak lapszámok de történet szempontjából is szörnyen összecsapott volt.
Amit még hiányoltam a regényből, az Ahern finom humora volt. Egyetlen mosolyt nem sikerült kicsikarnia. Tényleg, mintha valaki más írta volna az egész regényt. Teli volt sablonos fordulatokkal, kifejezésekkel (amikor Lou kislánya 3 oldalon keresztül kacarászik csupán az eldőlt a nevetéstől kifejezés ismétlődik meg) és majdnem minden szereplő 1 dimenziós volt. Lou önző, Gabe titokzatos, Alfred (aki néha Alex) furkál stb. S általában mindenki szánalmas. A szájba rágott tanulság meg, amit nem tudnak alátámasztani egy jó mesével megfeküdte a gyomrom.
Igen dühös vagyok erre a regényre, mert szeretni akartam és mások olyan szépeket írtak róla, hogy azt hittem nekem is be fog jönni. Erre egy nagyon rossz könyv volt. Határozottan szenvedtem vele, még szerencse, hogy rövid volt és gyorsan lehetett olvasni, bár be kell vallanom a vége felé a gyorsolvasást gyakoroltam. Nem hinném, hogy én lennék ennyire szőrösszívű, de azt kell mondanom, hogy Cecelia Ahern ezzel a kötettel nagyon mellényúlt.
Eredeti cím: The Gift
Fordító: Cseicsner Otilia
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2010 (2008)
Terjedelem: 296 p.
ISBN: 9789632930732
Most már tényleg kíváncsi vagyok Ahern könyvére, mert bár nekem ez nagyon tetszett (én például jókat nevettem a könyvön), sokan mondják, hogy messze nem ez a legjobb regénye.
Azért sajnálom, hogy neked nem tetszett annyira, remélem, legközelebb (ha mersz még Ahernt olvasni xD) szerencsésebb leszel. 🙂
Még az is lehet, hogy tényleg nem ő írta. Én nem ismerem, de a kritikák alapján, amiket olvastam róla, igencsak megosztja az olvasóközönséget.
Általában bizalmatlan vagyok a karácsonyi szívmelenegtő történetekkel, mert ami ki szokott jönni belőlük, az valami sablonos maszlag.
Érdekes, nekem a Bennem élsz is ilyen semmilyenféle volt, neked meg az bejött. Valóban hullámzó amit Ahern nyújt, de úgy tűnik egyénileg is hullámzó a bloggereknél a dolog 😀
Az eredeti cím The Gift. :)))
Na, végre elolvastam én is – sokat szenvedtem vele… És egy véleményen vagyunk. Értelmetlen, kusza, humortalan és valóban dühítő volt az egész. Bizony én is gyorsolvastam néha, hogy haladjunk már. Te nem gondoltad egyébként azt, hogy Gabe-nek egész más szándékai vannak?
@PuPilla hát ez se derült ki belőle. Persze lehet, hogy ő akart lenni Gábriel arkangyal az utolsó eséllyel …
Én most olvastam el a könyvet, és néhány kérdésedet meg tudom válaszolni. 🙂
Lou egyrészt azért akar ennyire mániásan bizonyítani, mert a bátyját pl. mindenki imádja a családban, nagymenő, vitorlás versenyeket nyer, stb. Emellett – mint ahogy a könyvben több ponton is kiderül – már az iskolában is mindenki elnyomta, bántották, kinevették, cikizték. Ő pedig nem akart többé az a “kisfiú” lenni, akit mások lenéztek. Inkább ő akart lenézni mindenkit. És ehhez kellett a gürizés, plusz hogy megkapja az idegösszeroppanásos csóka helyét a cégnél. Már csak azért is, mert más is hajtott erre a pozícióra.
A munkájáról is volt szó, még ha nem is volt pontosan körülírva, hogy mivel foglalkozik, de: ingatlanfejlesztő (és az üzletfejlesztési igazgató posztra pályázik).
Értem egyébként a felháborodásodat, de azonosulni nem tudok vele, mert nekem pl. nagyon tetszett ez a könyve is, a végét leszámítva…. :/