A Coraline-t prá óra alatt el lehet olvasni és a végén jó kis szívdobogást kapni. Ahogy azt Gaimantől elvárja az ember.

Coraline szünideje elég unalmasan telik, de legalább új házba költöznek, amit felfedezhet, megismerkedhet a szomszédokkal és ahol talál egy titokzatos ajtót, ami nem vezet sehová. Csakhogy a látszat persze csal, s a kislány hamarosan megélhet egy furán ijesztő kalandot, amely részben egyik legtitkosabb kívánságának beteljesülése, ugyanakkor mindez eléggé rémálomba hajlóan történik meg vele. Mert ugye ki ne szerette volna, ha a szüleiből akik nem figyelnek rá, nem foglalkoznak vele, nem teljesítik a kívánságait stb.  kapnának egy javított változatot, egy olyan párost akik minden kívánságunknak megfelelnének. Csakhogy mint mindennek ennek is ára van, mint Coraline is rájön, na meg arra is, hogy nem jó, ha mindent megkap amit akar.

Azt hiszem, hogy Gaiman megtalálta a közönségét azzal, hogy most ifjúsági regényeket ír. De legalábbis olyan könyveket, amik úgy a 10-14 éves korosztálynak szólnak, akik a Harry Pottert meg Darren Shan vámpíros könyveit szeretik és persze a mozik tinihorrorjait. Persze én ennyi idős koromban még nem olvastam horrorra hajazó sztorikat, de már Angliában találkoztam ezzel a műfajjal a Goosebumps sorozatba belelapozva. Szóval van rá igény, s Gaiman láthatólag mestere a műfajnak, erre utal a Newbery díja is amit az év elején kapott. Ebben a műfajban szárnyalhat hát Gaiman fantáziája, s az ő tehetsége abban is rejlik, hogy nem kell túl véres dolgokat produkálnia ahhoz, hogy még a felnőtt olvasókat is a fent említett szívdobogásra és körömrágásra késztesse. Mert atmoszféra teremtésben Gaiman a nagymester. Ráadásul az ő nyelvezete még mindig sokkal szebb, mint a nagyüzembe íródott tinihorroroké.

Amióta az Agave elkezdte megjelenteni Gaiman könyveit, nem olvastam tőle semmit magyarul. Tudom, több helyen fanyalogtak a fordításokon, főleg a Csillagpor és a Sosehol esetében. Most nincs összehasonlítási alapom, mindenesetre teljesen elégedett voltam a kötettel: szép kiadás, illusztrálva, mert bizony Dave McKean rajzai erősen hozzájárulnak a könyv hangulatához amiből a szöveg/fordítás minősége nem vont le semmit.

Talán az az egyetlen gondom a könyvvel, hogy ilyen rövid volt, s még én is tudtam rá pár órát szakítani (ügyeletben), hogy elolvassam.  Na és persze ezek után még inkább kíváncsi vagyok a filmre is, amit március 12-én mutatnak be itthon.

4.5 Stars
Oszd meg!

5 thoughts on “Neil Gaiman: Coraline”

  1. A filmet csak ajánlani tudom, bár nem olvastam még a könyvet, nem tudom, mennyire hűek hozzá. Viszont a vászonra álmodott történet abszolút működik, és szuper a képi világ is (bár barátnőm szerint csúnyák a szereplők, szerintem imádnivalóak, és pont üdítő, hogy nem Barbie-baba szerűek). Amúgy Gaiman szerencsés fickó – már ami a könyveiből készült filmadaptációkat illeti. A Csillagport láttam és olvastam is, és az eltérések ellenére nagyon jó a moziváltozat is. Az ajánlásod hatására biztos elolvasom ezt a könyvet is.

  2. ha valami jót akarsz olvasni Gaimantól, a Soseholt ajánlom.:) (Sokkal jobb mint a Coraline, szerintem.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *