A Hárfásház trilógia harmadik kötetében a főszereplő már nem Menolli, aki segédmesterként megtalálta már a helyét, hanem az előző részben megismert huncut, pletykás Piemur. A fiúnak van a legszebb szoprán hangja, azonban őt is eléri a mutálás, s ki tudja, hogy milyen lesz a felnőtt énekhangja, egyáltalán maradhat-e hárfás. Robintom mesterhárfás azonban szerepet szán neki is terveiben, s a fiút átmenetileg a dobosokhoz helyezik, közben pedig Menollival és Szebellel küldetésekre indul, hogy információkat szerezzen néhány gyanúsan viselkedő alagból.
Piemur helyzete nem könnyű a dobosok közt, mert szorgalmas, küldetései révén titokzatos ügyekbe keveredik, a többi dobosnak tanuló szövetkezik ellene, ráadásul igyekszik megcáfolni az eddig róla terjengő híreket, ezért szinte mindenkit távol tart magától, s igyekszik egyedül megállni a helyét.
A regény az előzőhöz hasonlóan arról szól, hogy a kamaszoknak milyen nehéz beilleszkedni, még egy fantasy világban is. Igaz, itt kicsit elfogyott a lendület, de lehet, hogy a későbbi könyvek olvasása után talán értelmesebbé válik ez a történet is.
Bocs, hogy ide írom, de csak annyit akarok mondani, hogy ezt a blogodat is linkeltem a sajátomon. (Látom, te is az enyémet:) Puszi, szia!
Az előzőt berekesztem, úgyhogy nyugodtan elég ezt meghagynod a linkeknél. Köszi:)