9, Fantasy, Férfi író, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2007ben, Regény

Peter S. Beagle: Egy csendes zug


Mr. Rebeck egy new yorki temetőben él, közel két évtizede nem lépett ki a kapuján. Egy beszélő holló hozza neki az ennivalót, ő az egyetlen társasága. Na meg a friss halottak, akik közül nem mindenki nyugszik békében, van aki nem fogadja el a halált, s megpróbál valamennyire ragaszkodni az életéhez, amíg még tud. Michael Morgan is ilyen szellem a temetőt nem hagyhatja el, s igyekszik minél több dologra emlékezni az életéből, a hétköznapi dolgokból, mert nem akarja feladni az egészet, úgy tenni mintha aludna, elfelejteni milyen embernek lenni és tényleg átadni magát a halálnak. Michael lesz Rebeck egyik társa. A másik a hamarosan érkező Laura, aki szintén szellem, s bár ő kész lenne az igazi halálra, azon kapja magát, hogy mégse képes csak lefeküdni. A két szellem egymásba szeret, sőt megjelenik egy magányos özvegy is, aki pedig talán rá bírja venni Rebecket, hogy elhagyja a temetőt.

Peter S. Beagle korai könyve meglepően egyszerű és szép írás. Szerelmes szellemek, flegma holló és egy temető, amelybe szinte több az élet, mint a falain túl lévő városban. Végül a regény nem is egy ghost story, inkább love story, olyan lírai prózában, ahogy azt Beagle-től már megszokhattuk.

4.5 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *