Ott hevert pamlagon, s mivel már rég olvastam jó kis ízig-vérig romantikus regényt, lecsaptam rá. Úgy emlékeztem, hogy Joann Ross jó stílusú író és nem kellett csalódnom: kellemesen kikapcsolódtam. A könyv ugyan egy trilógia második kötete, amely három testvérről szól, de nem kell izgulni, az előzmények nélkül is megállja a helyét.

Julia Summers egy sikeres tévésorozatban játssza a főgonoszt, a férfibolond, szexis boszorkát, Amandát. Igaz éppen nem akarja megújítani a szerződését, mert végre megkapta álmai szerepét, Bond lány lehet belőle. De még van két hete míg el kell utaznia, s ezalatt a sorozat szezonzáró epizódjait fogják forgatni, méghozzá nem stúdióban, hanem egy Louisianai kisvárosban. Mielőtt azonban a filmesek elutaznának, újból felbukkan Julia titkos imádója, aki hónapokig visszafogta magát, de most újra levelekkel és személyes fotókkal bombázza. A stúdió nem akarja kockáztatni sztárja testi épségét és mindenképp testőrt akar fogadni mellé, bármennyire is tiltakozik a lány.

Finn Callahan FBI ügynököt éppen felfüggesztették, s 4 hét fizetetlen szabadságra küldték, mert letartóztatáskor fizikailag bántalmazta a sorozatgyilkost, aki több nőt erőszakolt, kínzott és ölt meg, s akit 3 évig üldözött, mire elkapott. Egyetlen hely van, ahol meghúzhatja magát, méghozzá szülővárosa, ahol éppen öccse a polgármester. Nate Callahan arra kéri a bátyját, hogy legyen testőre a városba érkező filmesekkel jövő színésznőnek, akiken van valami őrült rajongója. Ugyan Finn-nek eredetileg semmi kedve egy elkényeztetett sztárocskát pesztrálni, de mert egyébként unatkozna és az öccse bárkit rá tud beszélni bármire, hát elfogadja az állást.

A főszereplők természetesen ki nem állhatják egymást, de aztán hamarosan feloldódnak egymás társaságában, megismerkednek, megkedvelik és megszeretik egymást. Ahogy az romantikus berkekben lenni szokott. A happy endig azonban még le kell számolni a titokzatos rajongóval, aki egyre erőszakosabb lesz és a megszökött sorozatgyilkossal is.

 

3 Stars
Oszd meg!