Elaine Fox: Hot Stuff

Laurel Kane egy kéthetente megjelenő Washington-i lap munkatársa, 35 fölött, éppen szakított a barátjával és meg van róla győződve, hogy a szerelmet nem neki találták ki. El is határozza, hogy inkább előre megadott követelmények alapján keres magának partnert, akivel akár házasságra is tud lépni. Ehhez éppen kapóra jön az egyik legújabb "tudományos" írás arról, hogy a válasz nem a szerelem.
Az újságírónő rögtön összeütközteti nézeteit az irodája előtt frissen megjelent kávéárus, Joe elgondolásaival. A férfi ugyan már túl van egy váláson mégis hisz az igaz szerelembe. Az eleinte kávé mellé folytatott diskurzusból cikksorozat születik.
Laurel és Joe együtt próbálják ki a randizás útvesztőit, hogy aztán nézeteiket, eredményeiket, élményeiket, amikről aztán a lány cikksorozatban számol be.
Természetesen ez a nemek háborúja igazi siker lesz, s közben a két harcos egyre közelebb kerül egymáshoz.

Azért vettem kézbe a könyvet, mert a címlapon Nora Roberts ajánlása szerepelt. De annyira azért nem voltam tőle elájulva. Sőt, a főszereplőnő kimondottan irritált, viszont a férfi főhős határozottan jobb volt a hasonló regényekben előfordulóknál.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top