Regény

Sam Savage: Firmin, egy alvilági élősdi kalandjai a nagyvárosban

5, Férfi író, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Olvastam 2011ben, Regény

Firmin, a patkány kalandjaira véletlenül bukkantam még tavasszal, s végül kivettem a könyvtárból, mert kicsit sokalltam az árát. Nagyon félreérthető módon, bár én is arra számítottam, hogy végig kacagni fogok a köteten, a Vidám könyvek között találtam meg. De ez nem egy vicces, hangosan nevetős regény ám. Sőt. Firmin patkány, a sors meg úgy hozza, […]

Sam Savage: Firmin, egy alvilági élősdi kalandjai a nagyvárosban Read Post »

Shannon Stacey: Yours to Keep

8, Angolul, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romance Challenge, Romantikus

Shannon Stacey nevével találkozgattam mostanában és csupa jókat olvastam róla, meg a regényeiről. Gondoltam kipróbálom, milyen is, egyrészt mert kíváncsi lettem rá, másrészt azt szerettem volna tudni, hogy bár ez már harmadik része egy sorozatnak, vajon érthető és élvezhető-e anélkül. Ráadásul ez a regény egyelőre csak e-bookban elérhető, szóval még a readeremet is tudtam kamatoztatni,

Shannon Stacey: Yours to Keep Read Post »

Kelley Armstrong: A szellemidéző

7, Bestseller, Fantasy, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Mivel Kelley Armstrong Bitten című regényével meggyőzött, kíváncsi voltam, hogy mikor fog magyarul is megjelenni tőle bármi is.  S miért is ne pont a Könyvmolyképző csapott le rá, s miért is ne egy ifjúsági regényhármast kezdjen el kiadni? Úgyhogy bár mostanában kicsit húzódzkodtam a műfajtól, az írónő neve és a mindenhol máshol olvasott jó vélemények

Kelley Armstrong: A szellemidéző Read Post »

Baráth Katalin: Türkizkék hegedű

8, Bestseller, Könyvajánló, Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Azt hiszem, hogy A fekete zongorát kb. a helyén kezeltem. Nem voltam teljesen elájulva tőle, de nagyon megkedveltem a szereplőket, a hangulatot és az írónő stílusát.  Úgyhogy izgatottan figyeltem, hogy alakul a következő rész sorsa, vártam a folytatást, ami a könyvhétre meg is érkezett. S az Agave kiadó nagyon jó kis csindradattával körítette a megjelenést.

Baráth Katalin: Türkizkék hegedű Read Post »

Vavyan Fable: Habospite

6, Bestseller, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

A régi szép időkben évente 2 Fable regénnyel lehetett számolni. Egy jött ki tavasszal, többnyire április-május környékén, szóval mindig tutira meg tudtam lepni magam  a születésnapomra, egy meg ősszel jött, amikor már beborult az ég és az ember a képzeletbeli kandallója mellett jólesően vonult el egy ismerős világba. De a Habospite szinte pontosan egy évvel

Vavyan Fable: Habospite Read Post »

Kady Cross: The Girl in the Steel Corset

5, Angolul, Fantasy, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Ez a regény igazából két dolog miatt keltette fel a figyelmemet: steampunk na meg a csodás borító. Az előbbiből ugyan még sokat nem olvastam, de ugye egyrészt nagyon felkapott téma, divatos s eddig kellemes élményeim voltak vele kapcsolatban, az utóbbi pedig a fülszöveggel együtt azt ígérte, hogy valami izgalmas, új dologgal fogok találkozni. Finley Jayne

Kady Cross: The Girl in the Steel Corset Read Post »

Terry Pratchett: Agyaglábak

8, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Humor, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2011ben, Regény

Vajon lehet túl sok Pratchettet olvasni? Eddig még nem mertem kipróbálni, mert mindig attól tartottam, hogy megunom, de most megint tartogattam két könyvét is tavaly óta, főleg mert szinte egymás után jelent meg az Agyaglábak és a Vadkanapó, sőt hamarosan megint jön a következő etap, a Hazafiak (amit még Jingo néven valamikor olvastam angolul és

Terry Pratchett: Agyaglábak Read Post »

Stephen Fry: Hazudozó

6, Bestseller, Férfi író, Humor, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Olvastam 2011ben, Regény

A legfrissebb keddi kitekintőben írtam már Stephen Fry-ról és kebelbarátjáról meg közös múltjukról, s közben párhuzamosan éppen olvastam is tőle első regényét, a Hazudozót. Valószínűleg azért is emeltem be oda, mert ő igazán olyan ember, akire érdemes odafigyelni. A Hazudozó főhőse Adrian Healey igazi angol középosztálybeli fiatalember. Bentlakásos iskolákból indul, hogy aztán Cambrdige-ben kössön ki.

Stephen Fry: Hazudozó Read Post »

Julie James: A Lot Like Love

7, Angolul, Bestseller, Humor, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romantikus

Tudom, tudom azt mondtam, hogy visszafogom magam és nem olvasom el Julie James utolsó regényét, nehogy aztán jövő évig ne legyen tőle semmi a várópolcomon (s igen, azóta kiderült, 2012 áprilisában várható a következő regénye), de nem bírtam magammal és mivel tudtam, hogy mire számíthatok: gyors, szórakoztató olvasmányra, hát megadtam magam. S ezzel megint lett

Julie James: A Lot Like Love Read Post »

Christine Bell: The Twisted Tale of Stormy Gale

6, Angolul, Fantasy, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romantikus

Ez a kisregény is időutazásos sztorit taglal, úgy látszik mostanában akaratlanul is ilyesmikbe botlottam. A borítója, a címe és a fülszövege volt, ami először felkeltette a figyelmemet. Stormy Gale időkalóz, aki ide-oda ugrál az időben és próbál apróbb dolgokat rendbe hozni.1810-ben született, de most már igazi 21. századi lány, s csak a legközelebbi családtagjai tudják,

Christine Bell: The Twisted Tale of Stormy Gale Read Post »

Laurie Viera Rigler: Confessions of a Jane Austen Addict

6, Angolul, Chick-lit, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Jane Austen ugyebár reneszánszát éli és rengetegen imádják. De mégis, milyen lenne 21. századi fejjel a 19. század elején élni és magunkévá tenni azt az erkölcsi normát, amiben a szerző élt? Képesek lennénk rá? Meg tudnánk állni a helyünket? Nos Laurie Viera Rigler regényében ezt próbálta meg feltérképezni. Courtney Stone igazi modern csaj, Los Angelesben

Laurie Viera Rigler: Confessions of a Jane Austen Addict Read Post »

Gayle Forman: Ha maradnék

9, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Mindig felüdülés olyan ifjúsági könyvet kézbe venni, ami bizonyítja, hogy nem csak urban fantasy, mágikus lények, varázslatos események alkotják a műfaj gerincét. Hanem hús vér emberek és problémáik. Meg az élet nagy kérdései, hiszen ahogy a főhős is megfogalmazza, “meghalni könnyű. Élni nehéz.” A 17 éves Mia élete szinte tökéletes, szerető családja van, pasija, legjobb

Gayle Forman: Ha maradnék Read Post »

Zoe Archer: Collision Course

7, Angolul, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romantikus, sci-fi

Megboldogult ifjúkoromban, miután lemondtam arról, hogy színésznő legyek és írónak készültem, remekeimet leginkább fan-fictionnek tudtam volna nevezni (csak akkoriban még nem létezett ez a szó, illetve nem ismertem). Vavyan Fable epigonság mellett imádtam sci-fiket írni. Persze az én sci-fijimben eléggé fontos szerepet kapott a szerelem (pl. kerítettem Luke Skywalkernek párt és rendesen összehoztam Ellen Ripleyt

Zoe Archer: Collision Course Read Post »

Julie James: Practice Makes Perfect

7, Angolul, Bestseller, Humor, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romantikus

Julie James gyorsan kedvenc romantikus szerzőmmé vált az elmúlt évben és mindjárt KÉM is lesz belőle, hisz csak 4 regényt írt eddig és ezzel a kötettel már én is az utolsó előttinél tartok. Bár a “Gyakorlat teszi a mestert” igazából a második regénye volt, s eleinte a tartalma miatt úgy gondoltam, hogy nem fog az

Julie James: Practice Makes Perfect Read Post »

Tim Powers: Anubisz kapui

7, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2011ben, Regény, sci-fi

Tim Powers nevével a legújabb szerelmem, a steampunk körüli tapogatózás során találkoztam komolyabban. Bár annak idején szemezgettem az Anubisz kapuival, de végül valahogy kimaradt a fantasys korszakomból. De most kölcsön kaptam és elolvastam, mert kíváncsi voltam rá. Brendan Doyle amerikai professzor és életrajzíró kutatási területe a XIX. század első részének költészete, Coleridge és kortársa, William

Tim Powers: Anubisz kapui Read Post »

Nalini Singh: Vonzódás

8, Bestseller, Fantasy, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, Romantikus

Mivel nálunk igazából a Nyugathoz képest késve durrant be a paranormális romantika, meg az urban fantasy divatja, s gyakran előbb találkozunk egy-egy író friss regényével, aztán jelennek meg magyarul a korábbiak is, amelyek színvonala esetleg elmarad a megszokottól, mert ugye mindenki kezdi valahol. Hogy klasszikust idézzek: Először mindenki béna, Aztán másodszor már nem papírtapéta, Hiszen

Nalini Singh: Vonzódás Read Post »

M.K. Hobson: The Native Star

8, Angolul, Bestseller, Fantasy, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2011ben, Regény, sci-fi

Ezzel a regényről egy elsősorban romantikus és nem fantasy könyvekkel foglalkozó oldalon találkoztam, ahol nagyon jókat írtak róla. Ráadásul steampunk-nak sorolták be, amire mostanában odafigyelek, úgyhogy megrendeltem, elolvastam. Közben pedig akkora sikere lett a regénynek, hogy még Nebula díjra is jelölték. Az idei Nebula díjra jelöltek között van M.K. Hobson debütáló regénye is, a The

M.K. Hobson: The Native Star Read Post »

Meljean Brook: The Iron Duke

9, Angolul, Bestseller, Fantasy, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2010ben, Regény, sci-fi

Steampunk az új divat. S istenemre mondom, ha ilyen regények születnek nők tollából nőknek, mint ez, meg a Soulless én behódolok, teljesen. A steampunk igazából a sci-fi, az alternatív történelem és a spekulatív irodalom egyik alfajának számít, ami az 1980-as években ütötte fel a fejét. Itthon még kevés ilyen regényt jelentettek meg, bár az egyik

Meljean Brook: The Iron Duke Read Post »

Patricia Briggs: Megszólít a Hold

7, Bestseller, Fantasy, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben, Regény

Amikor az Agave Kiadó meghirdette, hogy idén elindítanak egy új sorozatot, amelynek hősnője felveheti a versenyt Anita Blake-kel, kicsit szkeptikus voltam. Mert én úgy indítottam, hogy kedveltem L.K. Hamilton hősnőjét, az alapkiadást, aki aztán valahogy nagyon elváltozott és már abszolút nem is érdekel jó ideje. Viszont belevaló urban fantasys hősnőkre azért még kíváncsi vagyok. S

Patricia Briggs: Megszólít a Hold Read Post »

Rafael Ábalos: Grimpow – A láthatatlan út

6, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2011ben, Regény

Ráfael Abalos ifjúsági regénye hatalmas sikertörténet, hiszen spanyolul jelent meg de villámgyorsasággal fordították le más európai nyelvekre is és jelent meg Amerikában is nagy csindradattával, ami ugye nem rossz beugró egy nem angolszász írónak. Pláne ha az első könyvéről van szó. A regény magyarul március végén fog megjelenni és a Könyvmolyképző Kiadó tervei szerint a

Rafael Ábalos: Grimpow – A láthatatlan út Read Post »

Scroll to Top