Menu Close

Julie James: A Lot Like Love

Julie James: A Lot Like Love Tudom, tudom azt mondtam, hogy visszafogom magam és nem olvasom el Julie James utolsó regényét, nehogy aztán jövő évig ne legyen tőle semmi a várópolcomon (s igen, azóta kiderült, 2012 áprilisában várható a következő regénye), de nem bírtam magammal és mivel tudtam, hogy mire számíthatok: gyors, szórakoztató olvasmányra, hát megadtam magam. S ezzel megint lett egy KÉM-em:)

Nick McCall sikeresen lezárt egy hónapokig tartó ügyet és éppen szabadságot venne ki, hogy hazautazhasson New Yorkba az anyja meglepetés szülinapi bulijára, amikor a főnöke megkéri még egy kis segítséget kér tőle. Támogassa a zöldfülű Huxleyt, hogy sikerüljön lehallgatókészüléket csempészni Xander Eckhart irodájába, mert így tudnák pénzmosásért elkapni a férfit, aki a híres maffiózónak dolgozik. A kezdő FBI-os már mindent kitalált, az is megvan, hogy jutna be a híresen zárt irodahelyiségbe.  Méghozzá úgy, hogy Huxley ráveszi Jordan Rhodes-t, aki Eckharttal egy körben mozog, hogy mint a kísérője, bevigye a férfi exkluzív borbárjába egy jótékonysági esten. A lányt pedig azzal veszi rá az együttműködésre, hogy megígérik, az FBI elintézi, testévre, Kyle (aki “twitter terrorista” néven híresült el) 14 hónap helyett a sikeres akció után azonnal elhagyhassa a börtönt. Jordan persze belemegy, Nick pedig hátulról irányítja a dolgokat. Csakhogy Huxley megbetegszik, s helyét kénytelen McCall ügynök átvenni, aminek Jordan legkevésbé sem örül, hisz az együtt töltött idő úgy 90%-ban ki nem állhatja a férfit. De a testvére érdekében egy estét úgy dönt, kibír. A lehallgató készülék a helyére is kerül, csakhogy Eckhart féltékeny lesz és McCall-ra állít egy magándetektívet. Azaz most már nem csak egy est erejéig kell Jordannek és Nicknek eljátszania, hogy egy pár, hanem továbbra is. Kérdés, ez mennyire fog menni? Mennyire akarja a lány szabadlábon látni a bátyját? S eljutnak-e a 10%-ig bírjuk egymást-tól kicsit jobb arányig?

Ahogy megszokhattuk már, Julie Jamestől, a helyszín megint Chicago, igaz, nincs benne egy szál ügyvéd se, bár visszatérő szereplők (Pallas ügynök és Cameron) akadnak. A legjobb az egészben pedig, hogy ismét hús- vér hősökről meg hősnőkről van szó. Mert ugyan lehetne klisékkel telepakolni az alaphelyzetet, az egyszerű ügynök meg a milliárdoscsemete viszonyáról már rengetegszer olvashattunk, láthattuk, de Jordan és Frank nem esnek a csapdákba. A nő határozott és nem rágódik régi kapcsolatokon, ott tart az életében, ahol akar, tudja mit akar és miben jó, mit szeretne megszerezni. Ráadásul itt se fordul elő az, hogy hősködni akarna és mint minden amatőr normális helyzetben, teljesen aláveti magát az FBI tanácsainak és javaslatainak, ha már egyszer elfogadta, hogy hallgat rájuk. Ráadásul eleve van egy cinikus humora, ami alapból kedvelhetővé teszi. Nick pedig tisztában van a saját korlátaival de nem ijed meg és alakul át teljesen valami mássá, amikor rájön, hogy bizony elkapta őt a gépszíj.

Szóval Julie James jókat és jól ír, bár ez a könyve talán annyira nem volt ütős, mint a Just the Sexiest Man Alive, vagy a Something About You, de kiválóan elszórakoztatott. Most azonban már egy darabig nem tudom őt kifogásként használni és olvasni kell egyéb feladatokat is : lejáró könyvtári könyvek, recik, várólista, könyvklub stb. szevasztok!

Kiadó: Berkley Sensation
Megjelenés: 2011
Terjedelem: 274 p.
ISBN: 9780425240168
Honnan: Vásárlás, saját példány

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

3.5 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *