Vavyan Fable: Habospite

A régi szép időkben évente 2 Fable regénnyel lehetett számolni. Egy jött ki tavasszal, többnyire április-május környékén, szóval mindig tutira meg tudtam lepni magam  a születésnapomra, egy meg ősszel jött, amikor már beborult az ég és az ember a képzeletbeli kandallója mellett jólesően vonult el egy ismerős világba. De a Habospite szinte pontosan egy évvel a Csontfuvola után jelent meg. S bár tudom, évente több újabb kiadás is napvilágot lát a Fabyen kiadótól, mivel én már rég nem az az újszülött vagyok, akinek minden regénye új – sőt megvan az összes, köszönöm szépen -, számomra a születésnapi regények maradnak, ha ez a tempó folytatódik.

A Csontfuvolában már összeakaszkodott a két nagy sorozat kicsit, ugyanis Vis Major és Kyra feltűntek egy kis mellékszerepben, ez a regény azonban azért különleges, mert most már tényleg közös kalandba keverednek Fertő City nevezetességei a Halkirálynő hőseivel. Dalia ugyanis végre férjhez megy, s bizony pont Kyráék városában fogja tartani a lagziját. Denisa, Cyd és az eszement leendő ara,  akin extrán jelentkeznek a menyasszonyőrület jelei, már a leánybúcsú során összefutnak több ízben is a híres helyi zsarupárossal, s kölcsönösen segítik egymás munkáját. Hamarosan kiderül, hogy bizony Marcel jelenlétével az esküvői gyülekezet járult hozzá a Fertő cityben fejét felütő fegyvertúltengésnek, hogy ne is említsük a sok ravaszra izguló maffiózó tobzódását. Úgyhogy két menyasszonytánc között még a vőlegénynek is nyoma vész. Közben pedig Kyra egy réges-régi bűnügy után nyomoz, amelyről már lassan kétszáz éve kocsmadal is készült, na meg igyekszik valahogy kézben tartani viharos szerelmi életét is Vis Majorral, mert most megint éppen szüneteltetik azt.

Egyszerre vártam és tartottam is a történettől, hogy vajon milyen lesz Denisa és Kyra találkozója, mert bár mind a ketten markáns Fable hősnők, az utóbbi iránt valahogy sose tudtam igazán felmelegedni. S ez az érzés továbbra se változott. Úgyhogy ha úgy vesszük, Vavyan hozta a szokásos formáját és mindvégig karakterben maradt, amikor nézőpontot váltott, hisz a Habospitében hol az egyik, hol a másik zsarunő a mesemondónk. A csapdák szerencsére ki lettek kerülve, senkiből se lett más, ami volt és cirka 48 óra leforgása alatt életre szóló barátságok se kötődtek. Amit kicsit túlzásnak éreztem, az az esküvő körüli felhajtás részletezése, hogy mennyire megőrült Dalia, mert mindent tökéletesre akart, hogy milyen nászajándékokat kaptak, s azok fele volt háztartási kisgép a másik pedig részletesen bemutatott szexuális segédeszköz. Értem én a gúnyt de kicsit sokalltam már. S emellett például kivételesen úgy éreztem, elsikkadt az a bizonyos régi bűnügy után nyomozós vonal. Annyira jó atmoszférája volt a versnek, a körülményeknek, a régi elmegyógyintézetnek (olvasás közben hívta fel éppen valaki a figyelmemet egy oldalra, ahol témába illő képek illusztrációnak akár fel is használhatók a regény bizonyos részeihez), hogy teljesen csalódás volt az, mennyire kihunyt ez a szál a nagy kergetőzés során a végére. Viszont, amit meg örömmel láttam, hogy eltűntek a felkiáltójelek. Végre nem mindig minden hangsúlyos dolgot ezzel fejezett ki az írónő.

Szóval a Habospite beillik az elmúlt évek Fable regényeinek sorába. Vannak benne jó dolgok, visszaköszönnek motívumok és szereplők, amikért, akikért tini fejjel rajongtam (Denisa és Belloq még mindig az etalon páros), ugyanakkor néhol hiányzik az igazi megújulás. Ismerős, kényelmes, de itt-ott már unalmas és jó lenne valami vérfrissítés. Ja és bevallom ki nem állhatom én ezeket a rajzolt borítókat. Egyedül talán az Apád, anyád ide lőjön! külseje tetszett ebből a sorból.

Kiadó: Fabyen
Megjelenés: 2011
Terjedelem: 456 p.
ISBN: 9789639300354
Honnan: Vásárlás, saját példány