Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Nos arra azért lehet számítani, hogy évente egy Christopher Moore is ékrezik az Agave-tól. Bár ez a kötet egy kicsit mindenképpen sántít a sorban, mert a második része a Pine Cove trilógiának. Az első ugye az Ördögöd van! (ami megérne egy normális kiadást és fordítást), aztán ez a második és a harmadik A Leghülyébb angyal, ami még ráadásnak a tavalyelőtt megjelent Neccharisnyás papnővel is átfedésben van. Szóval ha az ember így feltérképezi és belehelyezi a Moore-i életműbe, akkor máris világos, hogy mire számíthat: totális őrületre.

Mert ugye Pine Cove az a hely, ahol démonok szabadulnak el, béna angyalok csinálnak zombikat és most éppen egy óriási vízi szörny (Steve) látogat el a partra, s ezzel teljesen aláássa az általában nyugisnak ígérkező kisvárosi ősz koncepcióját. Persze közre játszik az is, hogy egy hirtelen haláleset miatt a város pszichiátere inkább placebóval látja el a pácienseit (akik úgy a helyi lakosság 85%-t teszik ki), ők így sokkal fogékonyabbá válnak mindenféle hullámokra és érzésekre amiket egy ősöreg lény bocsát ki feléjük. Ki állandóan szeretkezne, ki vallásos áhitatba merül, de van aki leszokik a kábítószerről. Csakhogy egy gyakran éhes lényt nehéz elrejteni egy part menti kisvárosban, még akkor is, ha aki ezzel megpróbálkozik valamikor mutánsokat ölt (persze csak filmeken, de akkor is).

Szóval már ebből is látszik, hogy jól el van vetve az alap, amiből aztán teljes blődliség is lehet mert felvonulnak a kisváros furábbnál furább lakosai és rengeteg szál indul meg, hogy aztán észrevétlenül összefonódjanak és kiadjanak egy teljesen értelmes történetvezetést. Christopher Moore mindezt annyira ravaszul tudja csinálni, hogy elhiteti velünk, az olvasóval, hogy neki fogalma sincs mi fog történni, csak papírra veti ami épp az eszébe jut, s ha lehet az legyen minél nagyobb őrültség, blődlibe és néhol ordenáréba hajoljon, mert ezzel lekenyerezi a közönséget. Aztán kiderül, hogy mi lettünk jól megvezetve, mert mindennek volt értelme, s ő mint a Pók (saját karaktere) a háttérből hihetetlen precizitással irányítgatja a szórakoztatásunkat. Mert az egész őrült túrán egy biztos: sose unatkozunk és jókat vihogunk.

Vannak itt régi ismerős és új szereplők, akikről már korábban olvashattunk a Pine Cove trilógia ilyen-olyan részeiben, de meg kell mondanom, hogy nem volt zavaró, hogy csak halványan emlékeztem, milyen szerepe is volt már a Kajamanusnak. Egyébként a kedvencem már a Leghülyébb angyalban is jó fejnek tűnő Theo volt, és most egy korábbi változatával találkozva ez a benyomás még tovább erősödött. Főleg, mert úgy érzem, rokon lelkek vagyunk:

Theót az az átok sújtotta, hogy művészlélekkel született, sajnos azonban művészi tehetség nélkül. Megvolt benne a nyughatatlanság és az ihlet, csak éppen kifejezni nem tudta.

De szerencsére összeszedi magát, rá jó hatással van ez az egész szörnyesdi és életében először tesz valamit, s hamarosan a jófiúk bandájában találja magát. Szóval az ő jellemfejlődése mellett.

Szóval Christopher Moore már megint profin szórakoztatott. Igen, ez egy korábbi regény, nincs benne olyan mélység és kifinomultság, mint a Te SzentKék!ben volt, viszont szórakoztatás szempontjából eléggé odateszi magát. A mellékszereplők és a finom utalások, például H.P., megjelenése, aki a helyi kávézó tulajdonosa de közben valaki egész másra hasonlít, nagyon el van találva.

Arcának elevensége alapján Howard Phillips lehetett negyven, hatvan, hetven, de akár meg is halhatott fiatalon.

Szerintem karácsonykor érik egy A leghülyébb angyal újraolvasás.

Eredeti cím: The Lust Lizard of Melancholy Cove
Sorozat: Pine Cove #2
Kiadó: Agave
Fordító: Pék Zoltán
Megjelenés: 2014 (1999)
Terjedelem: 256 p.
ISBN: 9786155468407
Honnan: Kiadói recenziós példány