Menu Close

Jennifer L. Armentrout: Míg ​a halál…

Jennifer L. Armentrout-ról annyit tudtam, hogy ifjúsági fantasy sorozatokat ír, meg erotikus-romantikus regényeket, nagy rajongótábora van, de engem nem igazán mozgatott meg. Eleinte a Míg a halál… se érdekelt, aztán megláttam a borítóját és elolvastam a fülszövegét. Hű, egy sorozatgyilkosos rejtélyes romantikus regény, az bizony pont nekem való, jó lesz olvasni megint egy ilyet, mert már olyan rég volt kezemben valami igazán jó ebből a zsánerből.

Sasha Keaton hazatér, hogy segítsen az anyjának a családi hotelt irányítani, mert mindig is ez volt a vágya, csakhogy tíz évvel korábban a lány belekeveredett egy bűnügybe. Elrabolta és fogolyként tartotta őt a Vőlegény néven ismert sorozatgyilkos, akihez már legalább 6 halálesetet kötöttek. Sasha szerencsésnek mondhatta magát, hiszen sikerült elmenekülnie … Csakhogy az élete innentől teljesen megváltozott, maga mögött hagyott mindent, otthonát, családját, barátait és még a fiút is akibe szerelmes volt. Viszont egy évtizednyi távolság, terápia után úgy érzi, itt az ideje, hogy visszatérjen otthonába és tényleg beteljesítse az álmát: átvegye a hotelt az anyjától. Csakhogy a visszatérését nem mindenki nézi jó szemmel, mert van aki attól tart, hogy Sasha jelenléte csak a szunnyadó parazsat ébreszti fel. S aztán hamarosan nők kezdenek eltűnni a környéken, a lány autóját vandálok teszik tönkre, a média előszedi a régi történeteket és mintha valaki figyelne az árnykéból. Az egyetlen pozitívum, hogy az egykori szerelem Cole is felbukkan, aki immár különleges ügynök és mindent megtenne, hogy Sashát megnyugtassa, s ha kell most tényleg megvédje abban az esetben ha az életére törnek. Ami úgy tűnik nem nagyon várat magára …

Ez a regény pont nyárra való, igazi strand olvasmány lehet. Elvégre van benne gyilkosság és románc, szórakoztató kombináció. Nekem azért elég sok problémám volt vele. Mivel Sasha szemszögét ismerjük meg a sztorit, az lett volna jó, ha igazán magával ragadó egyéniség, de sajnos nem melegedtünk igazán össze. Nem tudott beszippantani a személyisége, a gondjai. Igazán az volt érdekes, amikor visszaemlékezett arra, hogy mi történt vele annak idején, amikor elrabolták és fogoly volt, na meg ahogy egyre hátborzongatóbb dolgok történnek körülötte.
Sajnos a sablonosság mellett még a gyilkos kiléte is eléggé nyilvánvaló volt számomra, bár legalább az összefüggésekre én is csak az utolsó egyharmadban jöttem rá. Viszont ha valakit meg a románc érdekel, az egész korrekt volt, amolyan második esély sztori, hiszen Sashának és Cole-nak már egyszer volt kapcsolata egymással, s szerencsére nem kínlódnak ezen sokáig, van épp elég más problémájuk. Tetszettek még benne a mellékszereplők, Sasha barátnője, az ügynökök, egy kicsit talán jól jött volna még ha a lány és az anyja kapcsolatából még többet kapunk, mert a kisváror, családi hotel kombó miatt volt egy kis Szívek szállodája hangulata az alaphelyzetnek. Szóval úgy éreztem, sok volt a regényben a kihagyott ziccer. Ezért aztán nem tudom, fogok-e még Jennifer L. Amrnetrout-tal próbálkozni, ez a kiruccanása a felnőtt témákhoz annyira nem jött be…

Összességében, tehát ez egy igazi popcorn regény. Én is gyorsan elolvastam, volt ahol kicsit dünnyögtem, de mindig akad valami ami miatt úgy éreztem, hogy tovább kell mennem. S néha nem is kell más, csak egy kis kikapcsolódás. Annak pedig teljesen megfelelt.

Blogturné

Sasha Keaton tíz évvel azután, hogy kiszabadult a Vőlegény nevű sorozatgyilkos fogságából, úgy dönt, hogy hazatér a családi fogadójukba édesanyjához. Sajnos nem sokkal megérkezése után furcsa, ijesztő dolgok kezdenek történni körülötte – talán ismét veszélybe került az élete? Szerencséjére felbukkan valaki a múltból, aki megfogadta, hogy ezúttal megvédi őt, ha már tíz éve nem sikerült neki. Vajon Cole Landis FBI ügynöknek sikerül betartania a fogadalmát?
Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a Míg a halál… egy példányát!

Fülszöveg

Tíz év telt el azóta, hogy Sasha Keaton kiszabadult a Vőlegény néven ismert kegyetlen sorozatgyilkos karmaiból, és hogy elhagyta nyugat-virginiai otthonát.
Amikor Sasha tíz év után végül hazatér, hogy segítsen a családi fogadó körül, úgy tűnik, élete kirakósának darabjai végre a helyükre kerülnek. Amikor aztán a lányt ismét veszély fenyegeti, Cole Landis FBI-ügynök is újra felbukkan, és megfogadja, hogy helyrehozza a korábbi hibáját, és ezúttal megvédi őt.
Aztán eltűnik egy nő. Majd még egy, és a Vőlegény szörnytetteinek egyetlen túlélője egyre nyugtalanítóbb üzeneteket kap. Cole sohasem volt képes megbocsátani magának, hogy nem tudta megvédeni Sashát, és mindenre kész, hogy most megtegye. Mert a lány elbűvölő szexissége mögött, amibe tíz éve beleszeretett, acélkemény erő lakozik, és emiatt csak még jobban szereti.
Valaki azonban figyel. Vár. Így Sasha első hibája könnyen az utolsó is lehet.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös könyvek
Oldalszám: 400 oldal
ISBN: 9789634577263
Fordította: Kádár Pál
Megrendelés

Nyereményjáték

Nyereményjátékunkban ezúttal azt tesszük próbára, mennyire ismeritek a Könyvmolyképző Kiadó Kristály Pöttyös könyveit! Minden állomáson találni fogtok egy idézetet, ami a kiadói sorozat egyik könyvéből származik, és a feladatotok az lesz, hogy írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő soraiba azoknak a könyveknek a címét, amelyekből idéztünk.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom

“Viktor nyögve lerogyott a kanapéra.
Mit jelent ez? Mi történik a szigeten?
Karjait keresztbe tette a mellkasán, térdét pedig felhúzta az álláig.
Egek.
A verejtékezéshez épp most csatlakozott jó barátja a hidegrázás.
Mi történik velem? Most már soha semmit nem tudok meg Josyról.”

a Rafflecopter giveaway

Állomás lista

07/28 – Hagyjatok! Olvasok!
07/30 – Sorok között
08/01 – Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
08/03 – Fanni’s Library
08/05 – Olvasónapló
08/07 – Sorok között (Borítótervek)
08/09 – Könyv és más
08/11 – Dreamworld (Idézetek)
08/13 – Dreamworld

2 Comments

  1. Pingback:Míg a halál… Íme az új Jennifer L. Armentrout könyv elvetett borítótervei!

  2. Pingback:Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout – Míg a halál…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *