A Kolibri Kiadó úgy tűnik azon van, hogy a Marvel Képregény Univerzumhoz tartozó legtöbb információ magyarul is elérhető legyen. A nyáron forgatott A Marvel amiről tudnod kell és tudni érdemes könyv után szeptemberben kiadták a Minden, ami Marvel című kötet is, aminek az eredeti címe: The Ultimate Marvel, s amit az egyik legjobb referencia alapnak tartanak a képregényrajongók is. Az eredeti kiadás 2017-ben jelent meg, tehát az azóta megjelent történetszálakra ugyan nincs benne hivatkozás, de a kötet inkább fókuszál arra, hogy segítsen elhelyezni a szuperhősöket a Marvel történelmében.
A Minden ami Marvel szerkesztői azért már az előszóban felhívják a figyelmet, hogy tudják, képtelenség ennek az univerzumnak minden szegletét egyetlen kötetben összeszedni, főleg, hogy egy folyton változó és növekvő anyagról van szó, éppen ezért inkább a történetiségre fókuszálnak. Végigveszik a Marvel Univerzum kialakulását a fontos szereplőkön keresztül. Bemutatják a szuperhősöket és a velük szemben álló gonoszokat, méghozzá aszerint, hogy mik történtek velük magának a Marvel képregényeknek a fejlődése során. Eleve 1939-től indulnak, az Aranykor 1950-ig tartott, majd jön az Atlas-korszak, 1960-ban kezdődik a Marvel-korszak, amikor a kiadó piacvezetővé válik, a bronz korszak az 1970-1985 közötti évek, a Modern Korszak az ezredfordulóig tart, azóta pedig a Hőskorszakot élik a komikok. A szuperhősöket úgy mutatja be a kötet, hogy milyen fontosabb események voltak a fejlődésük során, kikkel találkoztak, harcoltak, megismerkedhetünk a kulcseseményekkel és a különböző crossoverekkel is.
A szövegek mellett természetesen rengeteg kép található a kötetben, mindenféle stílusban, hiszen még arról is tudomást szerezhetünk jelentős illusztrációkkal támogatva, hogy milyen járművekkel közlekedtek az első hősök például a 40-es években. De ahogy a kötet hátulján fenn van, külön szekció foglalkozik a fegyverekkel, kozmikus erőkkel, varázserejű tárgyakkal, bolygókkal és országokkal, ahol az elmúlt 80 évben megfordultak a Marvel szereplők.
Nagyon alapos index segíti a tájékozódást, ha vissza szeretnénk lapozni és mondjuk egyetlen eseményre vagy hősre koncentrálva nézni végig a könyvet. Bevallom, én a történeti rész után elsősorban erre hagyatkozva foglalkoztam a könyvvel 🙂
Ami még jól átjön a köteten, hogy mennyit fejlődött a képregény ipar: az eredetileg csak szórakoztató és gyerekeknek szóló történetek hogyan lettek egyre komolyabbak mind grafikailag mind ami a történetmesélést illeti.
Ha azt mondtam a Marvel amiről tudnod kell és tudni érdemesre, hogy kicsit csapongó és felszínes maradt, de kiváló kapudrog a Marvel világával ismerkedőknek, nos ez nem mondható el erről a kötetről: ez már nem a 10-14 éves korosztálynak készült, hanem azoknak akik talán magukkal a képregényekkel nőttek fel. Alapos, átfogó, jól szerkesztett és igazán szépen kivitelezett könyv. Itthoni teszt alapján máris nagyobb kedvenc lett, mint a zöld kötet 🙂
Ahogy utána néztem, ennél a könyvnél már csak egy nagyobb Marvel-es gyűjtemény van: a Marvel Encylopedia amit azonban akár naponta lehetne bővíteni, de legalábbis mindig, amikor kijönnek újabb képregények. A Minden ami Marvel szerkesztése is 2017-ben lezárult, tehát apró betűben még éppen benne van néhány vitatott húzás.
Tényleg a Minden ami Marvel tökéletes ajándék lehet a Marvel Képregényes Világ rajongói számára: csodás kivitelezés, rengeteg információ és szebbnél szebb rajzok. Nagyon klassz végignézni például, hogy egyes általunk jobban ismert karakterek mennyit változtak az évtizedek során. Ezeken a rajzokon keresztül maga a képregények világának fejlődése is nyomon követhető.
Blogturné
A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Minden ami Marvel. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja a Marvel-képregények mozgalmas világáról szóló, teljes körű útmutatót hősökről, gonoszokról, járművekről, bolygókról és sok egyéb, izgalmas témáról.
Tartsatok velünk, merüljetek el a szuperhősök univerzumában, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott két nyeremény példány egyikét.
Fülszöveg
„Csináljunk valami őrültséget… mondjuk mentsük meg a világot!” (Vasember)
Ha az olvasók meglátnak egy Minden ami Marvel című könyvet, talán eltűnődnek rajta, mi lehet benne – biztosan nem minden a Marvel-képregények Multiverzumáról!
Tényleg lehetetlen vállalkozás lenne mindent egyetlen kötetbe gyűjteni, ezért lássuk, hogy mire nem vállalkozik ez a könyv. Nem mutatja be a cég történetét, és nem is egy teljességre törekvő karakterenciklopédia. Sokkal inkább kalauz a fősodorbeli Marvel-univerzumhoz, annyi, felbukkanásának időrendjében szereplő karakterrel, helyszínnel, járművel, fegyverrel és varázstárggyal, amennyi csak elfér 320 oldalon.
A Minden ami Marvel tényekkel és izgalmakkal teli utazásra hív a negyvenes és ötvenes évek első nagy Marvel-hőseitől, gonosztevőitől, cowboysztárjaitól és képregényszereplőitől a hatvanas évek ikonikus szuperhősein és -gonoszain át napjainkig, miközben bepillantást enged a karakterek szuperereje, az általuk használt technológia és a főhadiszállásaik titkaiba.
Fordította: Sepsi László
Oldalszám: 320 oldal
ISBN: 9789634374039
Kiadó: Kolibri
Szerők: Adam Bray – Lorraine Cink – Melanie Scott – Stephen Wiacek
Megrendelés
Nyereményjáték
Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Marvel univerzumot. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni mindegyikre a helyes választ, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott két könyv egyikét.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!
Feladványom
Hogy nevezik a SHIELD repülő erődjét?
Állomások
10/17 Olvasónapló
10/18 Utószó
10/19 Csak olvass!
10/20 Dreamworld
10/22 Könyv és más
10/23 Sorok között
10/24 Hagyjatok! Olvasok!
Pingback:Könyvkritika: Adam Bray – Minden ami Marvel