Menu Close

2018 decembere az Olvasónaplón

December az egyetlen hónap, amikor terveket készítek, hogy mi várható az olvasónaplón. Mert ugye többnyire a tervek azért vannak, hogy felrúghassuk őket én meg előszeretettel rugdalózom. Mondjuk az elmúlt két évben a Blogturné révén van valami rendszer a blog életében, de ilyenkor azért mesélek arról, hogy mi várható, hogy megelőzzem a kérdéseket. Főleg ami a Várólista csökkentést illeti, hogy lesz-e meg mikor.

    • Kezdjük a legfontosabbal, ami a legtöbb embert érdekel: Várólista csökkentés. Igen, indulni fog megint, most pontosan december 15-én. Tudom már tűkön ülve várja mindenki, de így is lesz bő két hét jelentkezni rá, hogy 2019-ben nekivághassatok. S megtartom a tavalyi változtatást, mert kevesebb gondot okozott: a válogatott könyvek megjelenése legfeljebb 2017 lehet. Addig is lehet nézelődni és ismerkedni (újaknak pl.) a szabályokkal és persze ne felejtsen el jelentkezni aki már letudta.
    • A szokásos rovatok közül természetesen lesz karácsonyi könyvajánló hangosan. A Popkult, csajok, satöbbi december első hetében megjelenő adásában (ami már a 127. lesz és már Spotifyon is ott vagyunk) fogunk könyveket ajánlani karácsonyfa alá. Most azért is érdemes fülelni minket, mert ajándék vár a hallgatókra.
    • Ismét találtam könyvmolyoknak ajándékot, amik nem kimondottan könyvek. Korábbi válogatások nagy része még mindig jó ötlet, illetve a  vonatkozó Pinterest oldalam is bővült tavaly óta.
    • Ami az olvasásokat, bejegyzéseket illeti, a GoodrReads statisztika szerint roppant jól állok (132 %), bőven túlhaladtam a kitűzött célon. Persze a Várólistámmal már nem vagyok ennyire jóban, de nem adom fel, az év végi hajrá nekem be szokott jönni, legalábbis minden második évben 🙂 A Blogtunénak hála vannak konkrét könyvek, amikről biztos fogok írni, tehát nyereményjátékok is lesznek.
  • Ezeken felül még nem tudom, miről fogok írni, de lehet megint lesz rövidebb összefoglaló  hangoskönyvekről, mesekönyvekről. (Esetleg ha valakit érdekel és ránéz a Molyos vagy Goodreads-es olvasmánylistámra, s talál benne olyat, amiről nem írtam de ő szeretné tudni a véleményemet, akkor nyugodtan lehet érdeklődni és megpróbálom teljesíteni a kérést)

Egyelőre ezek a tervek, aztán még lehet becsúszi ez meg az.

Kellemes készülődést!

Photo credit: www.evanemeth.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *