Alig egy hónapja írtam rajongó bejegyzést Halász Margit: Éneklő folyó című regényéről, s már alig vártam, hogy újból elragadjon varázslatos mesélőkedve. Ráadásul a Gyöngyhomokot többen olvasták és írtak róla mindenféle magasztalót, úgyhogy elég nagyok voltak az elvárásaim.
A kétvízközti homokvidéken, a Kiskunságon van egy barackfa, melynek tövében lett elásva Csirige Sándor, a lápi legény gyöngygyökkel teli zsákja. Ez lehetne az öröksége Ördög Rozál és Négyökrű Mihály hét gyermekének. A két szerelmes maga nem ásta ki a kincset, mert anélkül is megtalálták a boldogságot, gazdagságot egymásban, családjukban. Gyermekeiket a kincs meséjén nevelik fel, s mikor a fiaik-lányaik 18 évesek lesznek, elmondják nekik a gyöngyök lelőhelyét, hogy aztán tegyenek belátásuk szerint. S bizony mindegyikük elérkezik életének egy pontján oda, hogy szeretné kiásni a biztos gazdagodást jelentő zsákot, de nem mindenkinek adatik meg, hogy eljusson a fáig, vagy netán megtalálja a titkot. Míg a gyerekek felnőnek, megtapossa őket az élet, vagy épp ők az életet, körülöttük zajlik a huszadik század viharos magyar történelme, amely aztán a Homokháton élőket se hagyja érintetlenül. Halász Margit pedig csak mesél és burjánzik a történet.
A könyvnek már az alcíme (Száz év a mágikus kertben) is nyilvánvalóvá teszi, hogy itt még inkább a mágikus realizmus és Garcia Marquez nyomdokain fogunk járni, ami ennyire egyenesen az Éneklő folyó esetében nem volt kimondva. Na most nekem itt már kicsit túlburjánzott a sztori, túl sok volt benne a szereplő és minden mellékalaknak hihetetlen saját története volt, minden névhez tartozott valami különös dolog. Még ha csak Rozálék 7 gyerekéről lett volna szó, de mindenkivel akivel találkoztak volt valami háttere, ami Halász Margit szerint említést érdemelt. S bár továbbra is ízesen mesélt, teremtett legendákat ez a kicsi könyv túlcsordult magán. S nem tett jót neki, mert túlzásba lett véve az, ami olyan kellemesen egyedivé tette az előző könyvet. Itt most azt éreztem, hogy kevesebb több lett volna, s annyira parttalanná lett a fő történetvonal, annyira nem emelkedett ki a sodrásból, hogy még a befejezés is úgy hatott, mintha csak egy kis mellékes lett volna. Sőt még maga az alapmítosz is félbe maradt, hogy mégis hogy és miért is ásta el Csirige Sándor a gyöngyöket? Halász Margit továbbra is jól ragadta meg a paraszti élet mesés világát, de az előző regényéhez képest ez csalódás volt töménysége miatt. 210 oldalhoz kevesebb szereplő illene, vagy éppen nagyobb kötet. Mert mondjuk tripla ennyire is elegendő mítosz volt ide besürítve.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Geopen
Terjedelem: 211 p.
ISBN: 9789639973442
Honnan: Könyvtárból
