Menu Close

Lawrence Block: A betörő aki Spinozát olvasott

Egy kicsit lemaradtam Bernie olvasásával, míg Block másik két regénysorozatával tartottam a tempót, de valahogy sose sikerült a sorozat ezen 4. részét megszerezni, s addig meg nem akartam tovább lépni, hogy olvasnám kedvenc betörőnk hogy s mint dolgozik éppen.

Bernie és tanítványa, Carolyn a kutyaszalonból betöréshez készülődnek, amit a lány agyalt ki, miután megtudta, hogy egyik gazdag kuncsaftja éppen fedeztetni viszi hatalmas kutyáját, amely riasztóként is kiválóan működik. Csakhogy amikor odaérnek a Colcannon házhoz, kiderül, hogy megelőzték őket. Betörők dúlták fel a lakást, elvittek majdnem mindent, ami mozdítható. De hősünkhöz képest amatőrök voltak, ugyanis a széfhez nem nyúltak, amiben a mieink elég értékes dolgokat találnak: órát, fülbevalót és egy igen ritka 5 centest. A zsákmánnyal aztán elmennek orgazda barátjukhoz, Abelhez, aki megpróbálja majd eladni az érmét, s felez velük. A jól végzett munka tudatában térnek hát nyugovóra másodállású betörőink.

Másnap Bernie antikváriumában rendőrök  jelennek meg és elviszik őt szembesítésre. Ugyanis Colcannonék mégis hazatértek még aznap éjjel, s úgy tűnik egy harmadik csapat betörővel találták szembe magukat, akik megölték az asszonyt, a férjet meg leütötték. Miután kiengedik, mert nem tudnak rábizonyítani semmit, Bernie összefut Ray-jel, a zsaruval, akivel gyakran kisegítik egymást és ő bizony nem teljesen hisz abban, hogy a betörő megjavult és csak a könyveivel foglalkozik. Másnap reggel újra találkoznak és Ray közli, hogy megölték Abelt, az idős orgazdát.

Bernie tehát nyomozni kezd, hogy megtudja, van-e összefüggés a két gyilkosság között, ha igen, akkor mi és hol van az a régi érme?

Block regénysorozata továbbra is finom humorral átszőtt krimi. Kicsit nehezményezem, hogy most kivételesen rájöttem a gyilkos kilétére, meg a nagy leleplezés eléggé színpadiasra és nehezen hihetőre sikerült. De jót szórakoztam a referenciákon egy másik krimiben és az ortopéd orvoslátogatáson. Úgyhogy jöhet a többi Rhodenbarrr kötet.

 

 


Eredeti cím: The Burglar Who Studied Spinoza
Fordító: Varga Bálint
Kiadó: Agave
Megjelenés: 2007 (1980)
Terjedelem: 192 p.
ISBN: 9789637118593

 

3.5 Stars

3 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *