A regény négy barátnőről szól, akik mind mások. Lee, az összeszedett, tökéletes háziasszony, akinek tökéletes életéből csupán egy gyerek hiányzik alapította meg a női klubbot, eleinte váltogatott tagokkal, aztán maradtak négyen. Emma újságíró, egész életében a nagy regényt akarta megírni. Szingli, ironikus. Rudy a legszebb, férjével látszólag jól élnek, gazdagok, meg van mindenük, sikeres a férfi, neki dolgoznia se kell. Rendszeresen jár pszichiáterhez, családi öröksége (öngyilkosság, alkoholizmus), úgy érzi rányomja életére a bélyeget. Isabel pedig a legidősebb, húsz évnyi házasság után elvált, életét újra kellett kezdenie, túlesett egy mellrákon is. A pár év során, amiről a könyv szól mindegyikük életük legnagyobb válságán jut keresztül. Saját küzdelmeik mellett pedig ott vannak ugye a barátnőik akik szintén krízishelyzetbe kerülnek. Leenek és férjének a kapcsolata a görcsös gyerekakarásra megy rá. Emma beleszeret egy nős férfibe, aki ráadásul túl tisztességes ahhoz, hogy szeretőt tartson. Rudyt a férje próbálja pszichikailag kézben tartani. Isabelnél pedig a rák hagy nyomokat.
Nagyon jól megírt regény volt, a szereplők nem voltak egyoldalúak, teljesen hihető jellemrajzokkal, hétköznapi helyzetekkel operált Patricia Gaffney. Mindegyiküket megkedveltem, izgultam értük, s bár nem mindenkinek alakult úgy az élete, hogy boldogan élt, amíg meg nem halt, a zsebkendő is előkerült a végire, a fontos üzenet az volt, hogy a barátság az egyik legfontosabb dolog az ember életében. S nincs korhoz kötve, hogy mikor találja meg az ember azt a társat, akivel egymást segíthetik.
