Orson Scott Card: A hetedik fiú cimű regénye egy hosszabb folyam első könyve, amely egy hetedik fiú hetedik fiáról szól egy alternatív Amerikában, ahol a kor nagy varázslója Benjamin Franklin volt, aki életének legfontosabb momentumaként az amerikai szó kitalálását tartotta. Jó stílusban íródott, s bár Cardtól eddig sci-fik jelentek meg itthon, ez az alternatív történelmi korban játszódó regény a fantasyba sorolható. A könyv közepénél járva beleolvastam a fordító utószavába és kicsit elvette a kedvemet, hogy megtudtam, Teremtő Alvin története erősen hasonlít a szerzőt foglalkoztató mormon vallás nagy kitalálójának életére. Így aztán pár napra félretettem a könyvet (ld Face the Fire olvasása), de mégis kíváncsi voltam, hogy milyen események zajlanak majd Alvin körül. Ahogy elnézegettem a folytatásokat, az író nem siet, a harmadik kötetben is a fiő még csak éppen eljut tanonckodása és születése helyére, de azért ez a stílus így is izgalmas olvasmányt ígér.
Várni fogom a többit is. Igazából a klasszikus jó és rossz történetéről van szó, s még sok minden nem tudható Alvinról, de az, hogy különleges és hogy hatalmas ellenségek küzdenek érte, az már biztos.