Legutóbb ugye azt mondtam, hogy csak akkor fogok még Cecelia Ahernt olvasni, ha szembejön velem valahol, mondjuk a könyvtárban, de nem töröm magam érte. Nem sokkal később valóban kivettem a Bennem élsz-t és most vettem csak észre, hogy már 2x hosszabbítottam, úgyhogy sietnem kell kiolvasni. Ezért aztán azon az ominózus hétvégén fogtam és becsaptam a táskámba Jill Mansell mellé. Ugyanis mindig több könyvvel megyek hétvégére, mint amit el tudok olvasni, s amióta autózunk néha elszalad velem a ló, azon a címen, hogy a kocsi elbírja, meg mert attól félek, hogy nem lesz majd mit olvasnom, ezért 2 napra legalább 3 könyvet viszek magammal, mert “ki tudja…”
Justin Hitchcock amerikai építész, egyetemi tanár családi okokból Londonba költözik és néha meghívott előadóként órákat ad Dublinba is. Egy alkalommal, hogy randit beszélhessen meg a csinos doktornővel, aki a véradás fontosságáról tart előadást a diákjainak, életében először hagyja magát megcsapolni. Aztán persze hiába szeretné megtudni, nem derül ki, hogy kihez került a vére, pedig úgy képzeli, biztos megmentette valakinek az életét.
Joyce Conway már régóta nagyon szeretne teherbe esni, úgy gondolja, talán így megmenthetné a házasságát, de sajnos nem jön össze a dolog. Kórházba kerül, vérátömlesztést kap. Mellékhatásokkal. Hirtelen kezd megváltozni benne valami: egy idegen ember emlékeivel álmodik, olyan dolgokról tud, amikről sohase tanult, különösen a művészet kezdi el érdekelni, hirtelen sokat tud a borokról, latinul beszél és még vörös húst is eszik. Na meg össze-összefut egy idegennel Dublin utcáin, akit mintha ismerne valahonnan, pedig sose találkoztak. Joyce nyomozni kezd a férfi után és apjával együtt Londonba utazik, hogy megtudja, mi történik vele és fergeteges kalandokba keveredik, mert ha valaki olyan emberrel utazik, aki 75 éves, de még a megyehatárt se lépte át az elmúlt 50 évben, az egyszerűen nem lehet mindenre elég felkészült.
S ez adja az egész regény roppant báját: Joyce és apjának viszonya, kalandjaik. Egyszerre megható és humoros az egész és sikerül olyan hangulatot teremteni, ami egyrészt végig kitart (pityeregtem egy jót), másrészt elkendőzi, de legalábbis homályba veszejti a történet hiányosságait. Mert például elég hamar elintézzük Joyce házasságát, a barátnői gondjai is csak nagyon mellékszál, a mágikus elem viszont nincs túlmagyarázva szerencsére. Ha elhiszed, elhiszed, ha nem nem. Sokkal hihetőbb így, mint a Talált tárgyak országa esetében volt, ahol nem sikerült se megmagyarázni, se levegőben hagyni misztikusan a bonyodalom forrását. Eddig mindig azt mondtam, hogy Ahernnek jó ötletei vannak, de valahogy nem sikerül őket kidolgoznia és valamiért felemásra sikerülnek a regényei. A Bennem élsz az első általam olvasott regénye, amiben nem éreztem ezt, sőt hajlamos voltam megbocsátani a kisebb hibákat is. Ez főleg betudható annak, hogy kiválóan adagolta a humort és az érzelmes jeleneteket és inkább fókuszált Joyce-ra meg az apjára és a kapcsolatukra, kalandjaikra, mint Justinra, aki amúgy nem egy szimpatikus szereplő. Túlságosan önző, nemtörődöm karakter és a megváltozása is eléggé össze van csapva, de mivel Joyce meg annyira kedves volt és kijárt neki a boldogság, ezt elnéztem az írónőnek.
Eredeti cím: Thanks for the Memories
Fordító: Hussami Péter
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2009 (2008)
Terjedelem: 390 p.
ISBN: 9789632930145
