Hagyományosan az Amerikai Könyvtári Szövetség (ALA) minden év szeptemberének utolsó vasárnapjával kezdődően rendezi meg a Betiltott Könyvek Hetét (Banned Books Week). Persze ők nem betiltani akarnak könyveket, hanem épp ellenkezőleg az olvasás szabadságára kívánják felhívni a figyelmet. Teszik ezt azzal, hogy mindig összeszedik melyek azok a kötetek, amiket különböző okokból az országban itt vagy ott betiltottak. Azaz egyének, vagy csoportok azt követelték, hogy távolítsák el őket a könyvtárak polcairól, iskolákból, könyvesboltokból, ne adj isten égessék el az összes példányt (ez utóbbinak persze nem néztem utána, de biztos, hogy volt ilyen ötlete is pár őrültnek). Mindig érdekes végignézni, hogy melyek azok a klasszikusok, amikre a legtöbbször csapott le helyi vagy helyközi cenzúra. De a lista minden évben bővül, mert az ALA számon tartja, hogy hol kik és miért jelentenek fel bizonyos könyveket. Évente mindig több száz újabb cenzúra kezdeményezés történik. Többnyire az okok, amiért tiltani szeretnék ezeket az olvasmányokat, mert nem tartják odaillőnek, túl sok benne a szex, a vulgáris kifejezések, a rasszizmus stb. Főleg az iskolai könyvtárakra néznek szigorú szemekkel szülők és közösségek.
Tavaly ugye pont az ifjúsági regények voltak a fókuszban, mert azokból mindig sokat tiltanak be. Idén pedig a diverzitás, a sokszínűség áll a középpontban, ugyanis a betiltott könyvek listájának mindig nagy részét foglalják el a diverznek számító szerzők és témák. Az utóbbi évtizedben a betiltott könyveknek bizony az 52%-a volt ilyen. Például a 2015-ben legtöbbet betiltott, vagy betiltásra javasolt könyvek listájának nagy része is pont a diverzitása miatt került listára, úgyhogy megint nem csoda, hogy ez a kiemelt téma:
- Alaska nyomában, John Green
Indokok: durva nyelvezet, explicit szexualitás, a célcsoport számára nem alkalmas olvasmány - A szürke ötven árnyalata, E. L. James
Indokok: explicit szexualitás, a célcsoport számára nem megfelelő tartalom, és egyéb (“rosszul íródott”, “elképzelhető, hogy a tinik ki akarják próbálni” ) - I Am Jazz, Jessica Herthel és Jazz Jennings
Indokok: Pontatlan, homoszexualitás, szexuális nevelés, vallási szempontok, korcsoport számára alkalmatlan olvasmány - Beyond Magenta: Transgender Teens Speak Out, by Susan Kuklin
Indokok: Családellenesség,sértő szóhasználat, homoszexualitás, szexuális nevelés, politikai, vallási szempontok, korcsoport számára alkalmatlan olvasmány és egyebekand other (“panaszmegelőzés, leszedni a polcról, mielőtt valaki kezdeményezné az eltávolítását ”). - A kutya különös esete az éjszakában, Mark Haddon
Indokok: Sértő szóhasználat, vallási szempontok, korcsoport számára alkalmatlan olvasmány, és egyebek (“káromkodás és ateizmus”). - A Biblia
Indokok: Vallási szempontok - Fun Home, Alison Bechdel
Indokok: Erőszak és egyéb (“valóságos rajzok”). - Habibi, Craig Thompson
Indokok: Meztelenkedés, explicit szexualitás, a célcsoport számára nem alkalmas olvasmány - Nasreen’s Secret School: A True Story from Afghanistan, Jeanette Winter
Indokok: Vallási szempontok, a célcsoport számára nem alkalmas olvasmány, és erőszak - Two Boys Kissing, David Levithan
Indokok: Homoszexualitás és egyebek (“támogatja a vonzalom nyílt színi demonstrálását”).
Egy hosszú lista pedig azokról a könyvekről, amelyeket gyakran tiltatnak be és a szerzőjük és/vagy a témája a diverzitás kategóriájába esik.




