Ha valaki a körmét lerágva várta a folytatást, attól elnézést kérek, de az élet közbeszólt. Úgyhogy gyorsan meneteljünk is tovább az évtized könyvei listával. Jöjjön a következő tíz helyezett.
#29-28 Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Nagyon női, nagyon romantikus, de letehetetlen. Egyrészt mindig jó történelmi szerelmi sztorikról olvasni, azoknak mindig olyan különleges bájuk van, másrészt ha ez ráadásul levélregényként van tálalva, az plusz egy pont. Ez a mód pedig még azt is lehetővé teszi az írónak, hogy megfelelőképpen késleltesse a történetet, hiszen a posta nem jár gyorsan, vagy éppenséggel pontosan, ami viszont elég nagy feszültségkeltést jelent, ettől lesz ez olyan letehetetlen. Nagyon kevés logikai bakit leszámítva ez egy nagyon frappánsan megírt történet, minden kis információt szépen lassan adagol, pláne ha valamit csak a szereplők is jóval később akarnak elmondani, szépen bontakozik ki a cselekmény. (Ildikó)
Teljesen belém égett a történet, a sorsok alakulása. Imádtam a helyeket, a levélformát, azt, ahogy kibontakozott szép lassan minden múltbéli titok, és vártam a végét, mégis valahogy sosem akartam, hogy véget érjen. Keserédes, melankolikus, szívszorítóan magával ragadó. (Pupilla)
#29-28 Ted Chiang: Életed története
Ted Chiang az az író, aki nem viszi túlzásba mennyiségileg az alkotást, cserébe viszont a lehető legmagasabb minőséget képviseli. Legszívesebben állva tapsolnék neki. Chiang több területen is képes maradandót alkotni.
(Nita
Mindegyik elgondolkodtató. Nem is közben, hanem miután végeztél vele, és lassan arcon csap az író mondanivalója. Nagyon tetszett, hogy az emberi érzelmeket hozta össze a tudománnyal. Anya-lánya és a nyelv, a szerelem-gyász-hit háromszöge, a hiúság és az érettség – szenzációs mind. Avilda
#27-26 Elizabeth Strout: Amy és Isabelle
Ez egy lassú folyású, lélektani regény az anyaságról, a kamaszkorról, a női kapcsolatokról. Nagyon szerettem olvasni – Elizabeth Strout jól megfogta, hogy milyen lehet egy egyedülálló anyának a kapcsolata a lányával, milyen érzelmek dolgoznak benne, milyen törés lehet felnőttként tekinteni a lányára, sőt még féltékenységet érezni iránta. (Dóri)
#27-26 Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Szerettem Winterson prózáját olvasni, ami valahogy úgy áradt és zubogott akárcsak Ferrante regényei. Ahogy ráléptem az első sorok ösvényére, szinte képtelenség volt onnan letérni: sodort magával ez az időszakadékokon átívelő sok érzés és gondolat. Nehéz megfogni azt, hogy mitől ennyire brutálisan jó könyv. Talán mert kegyetlenül őszinte. Nem is lehet más választása, hiszen ahhoz, hogy feljöjjön a mélység wintersoni feneketlen feketeségéből, szembe kell néznie mindazzal, ami idáig vezetett. Könyvekkel suttogó
Önéletrajznak szokatlan, regénynek még inkább. Töredékes, csapongó, szertelen – akár a szerzője, aki tíz regénnyel, számtalan publikációval és egy Cannes-ban díjazott forgatókönyvvel a háta mögött egy súlyos depresszió és a múltjába tett utazás közben-után írta meg önéletírását. Vagy tán pontosabb lenne azt mondani, identitáskeresésének krónikáját. Mert végső soron az egész kiszámíthatatlan, egyszerre sziporkázó és mélységesen szomorú történet az egyetlen és legfontosabb kérdés utáni kutatásról szól: „Ki vagyok én?”. Winterson húsba vágó erővel ír elveszett családról, elveszett gyerekkorról, elveszett identitásról, és a sokkról, amit akkor érzünk, mikor kiderül, „mégis van múlt, hiába írtam rá annyi réteget, hogy eltakarjam”. Minden szava fáj, belém mar, megtépáz – valódi erejét mégis alapokról sugárzó életszeretet, élni akarás, alkotásvágy adja. (Ilweran)
#25 Ernest Cline: Ready Player One
Egy modern disztópiába csomagolt, klasszikus és mesei elemekkel dolgozó kalandregény sci-fi, játékokkal, popkultúrával, pergő cselekménnyel. Egyáltalán nem csak kockáknak szól, sokrétű, és gondolkodnivalót is ad bőven, lehetne még a témáiról beszélgetni.
(Pupilla)
Azt hittem, hogy a rengeteg utalástól élvezhetetlenné válik ez a ‘kockakönyv’. Ehhez képest egy remek olvasmány volt, ami a Második Kaputól kezdve teljesen lekötött és ki is olvastam. Nagyon tetszett! Pláne H. Nagyon meglepődtem, amikor megismerkedtek egymással a végén, plusz az a „vészfunkció” is eléggé meglepett, amivel a tervező élt a végén… bumm.
Egyébként egy hatalmas ’80-as sci-fi szótár az egész. De tényleg. Millió utalás, átvétel, zene, film, könyv, képregény, anime! Habzik a szája a jobbaknak ettől a könyvtől.
Diamondfox
#24 Kate Morton: Felszáll a köd
A könyv eléggé részletes, ezért sem mondanám kriminek, inkább egyfajta lélektani regénynek, amely szól arról, hogy szüleink és nagyszüleink előttünk is éltek. Ők nem 30-60 évesen jöttek a világra, nekik is van múltjuk, amely rengeteg titkot tartalmaz. Szól még arról is, hogy az első világháború mennyire megtörve küldte vissza a férfiakat, hogy apró dolgok milyen fontosak, még ha az elején nem is tűnnek annak. S arról, hogy valaki a saját életének történetében is lehet mellékszereplő. (Avilda)
Fantasztikus könyv. Szép lassan halad előre a történet, mégsem válik unalmassá. Gyönyörűen megfogalmazott, lírai mondatok. (Chris)
#23 Eowyn Ivey: A hóleány
Minden oldalon találtam valamit, amin elmélázhattam: egy szívbe markoló mondatot, egy szépséges képet az alaszkai vadonról, vagy a küzdelmes életről, vagy csak két, lélekben és testben megfáradt ember újra egymásra találásáról és arról, hogy hogyan lesznek egy család a hóleánnyal vagy akár anélkül is, hogy találnak barátokra és valódi otthonra eme zord, ugyanakkor elbűvölő vidéken. Nikkincs
A mesefeldolgozásokat amúgy is szeretem, tetszett ahogy beleszőtte Sznyegurocska orosz mesét a történetbe, ezen kívül fontos még a házaspár kapcsolata: elbukhattak volna többször is, de erősek voltak, vagy hagyták hogy a barátok segítsenek rajtuk amikor kellett. A másik része az alaszkai táj, és a telepes élet, ami lenyűgözött – mekkora kitartás kellett hogy meg tudják művelni a vadont, kibírják a kemény telet! A leírásokat is élveztem, odaképzeltem magam az óriási hegyek, fák közé, a havas tájba… (Dóri)
#22 Naomi Alderman: A hatalom
Néha utáltam olvasni. Mert kegyetlen, mert erőszakos. Néha be kellett csuknom a fejezet közepén, mert nem bírtam tovább. Mégis itt van a dobogós helyezettjeim között, mert folyamatosan elgondolkodtatott, és nem hagyott nyugtot se olvasás közben, se azután. Ez a hihetetlenül erős könyvek sajátsága. Alderman regénye úgy szól az egyenlőségről, hogy látszólag nem is. A másik nem megszerzi a hatalmat, és pontosan ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a technikákat alkalmazza a férfiak ellen, amiket ők is megtapasztaltak a saját bőrükön. Mindemellett nagyon jól bemutatta azáltal az aktuálproblémákat, hogy a szerepek megcserélődtek nála. (Könyvekkel suttogó)
Remek gondolatkísérlet ez a regény, amin érezhető a nagy disztópikus elődök nyoma (Merle: Védett férfiak, Atwood: A szolgálólány meséje), de újszerűen, a kemény téma ellenére szórakoztató formában megvalósítva. A regény egyfajta válasz arra a megállapításra, hogy a világ jobb lenne ha a nők irányítanák. Valóban jobb lenne? A válasz sejthető: a szélsőséges hozzáállás semmilyen esetben nem hoz jó megoldást… (Dóri)
#21-20 Naomi Novik – Ezüstfonás
Egymás felemelése, a szeretet és nem az egyéni törtetés a jellemzője a három fő karakter sorsának, ami szintén nagyon aktuális és befogadható ‘üzenet’. (Dóri)
A mesemotívumokon túl pedig még nagyon is valóságos dolgok is helyet kapnak a regényben. Ott az antiszemitizmus, hogyan hergelik bele magukat emberek az üldözésbe, milyen mély nyomokat tud hagyni a családon belüli erőszak, ugyanakkor mennyire erős kötelék tud kialakulni egy olyan csoport tagjai között is, akik nem vér szerint kerülnek össze. Na és persze ott vannak benne a nők, akik csendes határozottsággal és hozzáértéssel mindenféle nagy fanfárok nélkül visznek véghez figyelemre méltó tetteket anélkül, hogy sejtették volna, képesek erre. (Lobo)
#21-20 Ruth Ozeki – Az idő partjain
Szeretem, amikor az elcsépelt mindennapokat a keleti életszemlélet szűrőjén át lehet szemlélni, egészen megváltoznak a prioritások. Az idő partjain nagyon találó cím, ki itt, ki ott helyezkedik el térben és időben, de mindenki szól mindenkihez, és csodás olvasni az időnek, a helyeknek és a személyiségeknek ezt a kavalkádját. (Nima)
Lenyűgöző könyv, napló- és levélregény, kulturális, metafizikai és kvantumfizikai utazás is, egy csomó gondolattal, és gondolatkísérlet lehetőségével. Te tudod hány pillanat van egy napban? És egy csettintésben? Mi az az időben-létezés? Hogy kell zazent ülni? És hogy mi a nodobotoke, vagy torokbuddha? Rengeteget tanultam ebből a könyvből, rengeteget elmélkedtem közben, mély gondolatiság és mégis könnyed cselekményvezetés jellemzi. (Pupilla)
