Janikovszky Éva: A hét bőrAz úgy volt, hogy akármennyire nem akartam, hogy engem is elkapjon a gépszíj és bolondul jelentkezzek mindenféle olvasási kihívásra amiket a Molyon hirdetnek meg, volt egy, aminek nem tudtam ellenállni. Méghozzá az olvassunk Janikovszky Évát-nak, úgyhogy vállaltam. Egy év alatt 10 Janikovszky könyv kiolvasása igazán nem teher, főleg úgy, hogy tervbe van véve, nagyjából megveszem az életművét a gyerekeknek, persze fokozatosan. Mondjuk eddig még csak két könyvünk van tőle, meg néhány a szüleimnél (ld. ősrégi Az úgy volt… bejegyzést), de most éppen újra kiadták A hét bőrt, megláttam a könyvtárba és hazahoztam, mert én úgy emlékeztem, hogy ezt nem ismerem. Valószínűleg azért, mert amikor először megjelent, az 1980-as évek közepén (OSZK szerint 1985, ugyanis a mostani könyvben nincs benne az eredeti kiadás dátuma) akkor én már kinőttem Janikovszkyból. Vagy legalábbis úgy gondoltam, hogy kinőttem belőle mert már komolyabb regényeket akartam olvasni, csíkosakat, pöttyöseket Réber László rajzaival díszített kötetek meg még az alsós koromat juttatták eszembe.

Persze ahogy elkezdtem olvasni a regényt, mert ez már ifjúsági regény kategória, hisz jóval hosszabb, mint például Az úgy volt… voltak ismerősnek tűnő motívumok. De lehet, ez csak a kollektív tudatból. Míg olvastam, úgy éreztem, hogy már megint hetedik osztályos vagyok és mi is görcsösen igyekszünk, hogy valamit kicsiholjunk a közösségi életünkből. Meg hogy nálunk is mindig mások álltak elő a jobb ötlettel, s mintha mindig másutt (másik iskola, osztály, raj, őrs) lett volna az igazi élet, mi meg csak kullogtunk utánuk. Mondjuk nem hiszem, hogy ha mi írtunk volna egy hasonló naplót akkor kiderül, hogy igazából mi is sok mindent véghezvittünk. Itt ugye, miután a hetedik b osztály a tanév elején pár hetet kénytelen a másik iskolában tölteni, onnan új ötletekkel térnek haza, amit szeretnének megvalósítani a saját sulijukban. De hát nem mindent tudnak úgy véghez vinni, mint látták, mert például egy új lakótelepen elég nehéz várost védeni és műemlékeket találni. Ám aztán valahogy jól alakulnak a dolgok és sikerül, ha kacskaringós úton is, eljutni odáig, hogy a Hét Bőr (ahogy az osztály magukat, mint vállalkozást elnevezi) mindig csinál valami tartalmasat, aminek még tanulsága is van. S mindez roppant bájosan és sok kedves, Janikovszkyra jellemző humorral, amin még most is jókat mosolygok.

Mindig úgy képzelem, hogy Janikovszky ezen könyveit, akárcsak Az úgy volt… esetében is Dani meséli, akivel még akkor ismerkedtünk meg, amikor óvodába került és szeretett a helikopterrel játszani. Kicsit olyan, mintha nézném, hogyan nőtt fel. Azért kíváncsi lennék, hogy a mostani gyerekek, a 10-12 évesek vajon milyennek találnák ezt a könyvet, ahol még őrs van, raj és kisdobosok, meg aktivizálódás és ünnepélyek. Tetszik-e nekik, nevetnek-e rajta és elképzelik-e, hogy az ő anyukájuk, apukájuk pont ilyen volt, amikor a hetedikbe járt.

Na és persze szeretném örökre meghálálni, akárki is találta ki, hogy ezeket a könyveket Réber Lászlónak kell megrajzolnia. Mert az ő illusztrációi egyrészt mindent elmondanak a történetről, ugyanakkor adnak hozzá újabb szempontokat és az ő egyszerű vonalakkal megrajzolt alakjainak mind van karaktere. A Már óvodás vagyokban a fiam is a kezdetektől meg tudta különböztetni Zsoltikát és Misut és megjegyezte, hogy a nagycsoportos Biczó olyan, mintha a megnőtt Dani lenne. Akinek meg ezek a nevek nem mondanak semmit, még a Mentsük meg Budnert Boglárkától se, az olvasson Janikovszky Évát. Idősebbek is elkezdhetik…

Megjelenés: 2011 (1985)
Kiadó: Móra Kiadó
Terjedelem: 112 p.
ISBN: 9789631190069
Honnan: Könyvtárból


 

5 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *