Christopher Moore: Csak egy harapás

Mivel mindenki, aki vámpírkönyv írásra adja a fejét, legalább trilógiában gondolkozik, manapság amúgy se divat egyedül álló történetekkel előállni, mert kell a folytatás, ez alól a műfaj kifigurázására szakosodott Christopher Moore se vonhatja ki magát. A zseniális Vérszívó démonok és az azt követő Totál szívás után a szerelmes vámpírrománc befejező része is megérkezett hát. Amit rögtön kedvenc karakterem, aki az előző kicsit zavaros részt feldobta, Abby Normal vezet be.

Rögtön összefoglalja hát ez a lány az előző részekben történteket, szóval aki nem olvasta, vagy már nem emlékszik annyira rá, az se essen kétségbe, mert a csaj beszámolójából egész jól ki lehet hámozni ám, hogy mi is a fennforgás. Hiszen hiába tűnt úgy, hogy már az összes vámpírral leszámoltak, mert aki nem hagyta el San Franciscót az visszaváltozott vagy éppen bronzba öntve örül az örökkévalóságnak visszamaradt egy félelmetesebb lény: Chet a drabális vámpírmacska. Aki nemcsak az összes macskát, patkányt változtatja vérszívóvá, de válogatás nélkül öli meg az embereket. Persze erre a Császár hívja fel először a két sokat látott nyomozó, Cavuto és Rivera figyelmét, akik eleinte nem akarnak hinni neki (mert mindig csak a fele igaz annak, amit az öreg mond), de aztán az Állatok is és Abbyék is figyelmeztetik őket a veszélyre. Úgyhogy mindjárt legalább 3 csapat indul a város megmentésére, de még kívülről is érkezik takarítóbrigád, akiknek azonban semmi se szent. Szóval megint van akció, kutyák, macskák, vámpírok, coming outok és totál őrület, ahogy azt már Moore-tól megszokhattuk. Ráadásul Abby nem egy vágya is teljesül, persze nem egészen úgy, ahogy ő elképzelte…

Egész jó befejezés sikerült a trilógiának. Nem olyan össze-vissza, mint az előző rész volt és aki nem kedvelte annyira Abby stílusát korábban annak se kell izgulnia itt nincs túlzásba víve. Mert több nézőpontból is lehet követni  a történeteket. A kutyáké például teljesen jó. Vannak új szereplők is (gangsta rapper kínai nagyi ász), s mint kiderül, Moore tud megható is lenni, anélkül, hogy közben megingatná a vele szemben támasztott elvárásainkat. Amit érdekesnek találtam, hogy az eredeti verzióban rögtön az elejétől világos, hogy Abby most nem egyszerűen naplót, hanem blogot ír, ráadásul többen hivatkoztak arra, hogy az író remekül kifigurázza napjaink online kommunikációjának és az ifjúságnak a nyelvhasználatát. Ami magyarul egyáltalán nem jött át. Persze ez ugyanakkor érthető is, mert itthon akik könyvet olvasnak, nem feltétlenül vannak otthon az internetes nyelvezetben.

Aki tehát felhőtlen szórakozásra vágyik, pár óra kikapcsolódásra és nem áll távol tőle a fekete, bizarr, néha gusztustalanba hajló de azért még a jó ízlés határán innen való humor, annak Christopher Moore nem fog csalódást okozni.

Eredeti cím: Bite Me
Kiadó: Agave
Fordító: Pék Zoltán
Megjelenés: 2010 (2010)
Terjedelem: 270 p.
ISBN: 9786155049002