Menu Close

Christopher Moore: Totál szívás

Christopher Moore nem áll ellent a globális trendeknek, úgyhogy természetesen ír vámpírokról is. Méghozzá trilógiát. Persze a maga stílusában, azaz fekete humorral, kiforgatva mindent és mindenkit magából, tabukat döntögetve és globális trendeket gúnyolva. A Totál szívás a Vérszívó démonok folytatása (pont egy éve olvastam azt is) és még van befejező rész (Bite me 2010 április 10-én jelenik meg angolul), szóval itt még mindig csak bonyolódnak a dolgok, új szereplők jelennek meg, de a régiek is kitesznek magukért, s még a Mocskos melóból is beugranak páran kameózni.

Figyelmeztetés: lehetetlen nem spoileresen írni a sztoriról.

A történet tehát ott indul, hogy Jody a friss vámpír átváltoztatja szerelmét, Tommyt is élőhalottá. Ennek a fiú nem igazán örül, de az ígéret, hogy az örökkévalóságig szerelmével lehet és megkapja a napi szexadagját is valamennyire megnyugtatja. Csakhogy eddig ő volt, aki a lányt kisegítette a nappali világban és vigyázott rá, most azonban állapotánál fogva üresedés támadt a poszton, szóval fel kell venni valakit a maga helyére. Összetalálkozik Abby Normallal, a tizenéves gothos, emós általában halálvággyal küzdő bohóclánnyal, akinek néha kivillan a tündibündi énje és alkalmazza, hogy legyen a szolgájuk. A lánynak persze több se kell, halálvágya végre meghallgatásra talált, igazi vámpírokat szolgálhat és kalandjairól nagyon tanulságos naplóbejegyzésekben számol be. Az ő szemén keresztül egész más világot pillanthatunk meg, higgyétek el:) Közben Tommy egykori munkatársai rövid idő alatt elköltik a vámpírvadászatért szerzett vagyont. A pénz Kékhez vándorol, akit Las Vegasban csípnek fel. Kék pénzért már ifjú kora óta bármire hajlandó, és a legtöbb férfi álmát váltja valóra azzal, hogy színes a bőre (innen a neve), mert ki ne álmodott volna arról, hogy összefekszik (ez a könyvben nyersebben van megfogalmazva) egy Hupikék törpikével. A Császár viszont úgy véli, városa bajban van, hisz újabb vámpírok kerülnek elő, s még az előzőek se távoztak igazán, úgyhogy értesíti a rendőrséget, legalábbis Rivera és Cavuto nyomozókat, akik már ismerik a dörgést. Mikor az Állatok és Kék megtudják, mi történt Tommyval, elszabadul a pokol…

Ahogy Moore-tól megszokhattuk már, a Totál szívás igazán totál őrület. Kicsit talán kevés is benne épp ezért a koherencia. Sok a szál, sok a kergetőzés, a hullákból meg élőhalottakból is egyre több lesz és valahogy se füle se farka az egésznek. Vagyis a nagy tanulság miatt nem kellett volna egy egész regényt szentelni ennek. Úgyhogy most az a kifogásom Moore-ral szemben, hogy bár a végéig tartja a humor és irónia faktor szintjét (Abby naplórészletei mind-mind gyöngyszemek), a történet erősen sántít. De állítólag a befejező rész miatt megérte ezt is elolvasni, mert ott bizonyítja majd megint, hogy van még sok minden a tarsolyában.

Egyébként meg Pék Zoltán igazán jól fordít, ismét csak szeretném megemlíteni Abby naplóját mint bravúrt, mert tuti átültetni angolból és meghagyni a kiscsaj őrült lelkét nem lehetett egy sétagalopp. Csupán egy dologba tudtam belekötni, hogy a Ne bántsátok a feketerigót! Ki öli meg a fekete rigót-ra magyarították. Ejnye-bejnye.

Összességében kiváló szórakozás, sok nevetés, sok vér, nagyon fekete humor és hát Abby Normal naplója feledteti, hogy néhol se füle se farka a sztorinak.

Eredeti cím: You Suck
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Agave
Megjelenés: 2009 (2007)
Terjedelem: 221 p.
ISBN: 9789639868601

 

3.5 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *