Baráth Katalin: A fekete zongoraAzt hiszem nagyon is látszik, hogy nem olvasok túl sok magyar irodalmat. Ennek több oka is van. Egyrészt, a klasszikusokon, kötelezőkön már rég túl vagyok, csak néhányat olvasok újra, a modern, magas szintű irodalom nem az én asztalom a szórakoztató magyar irodalomban meg annyi a szemét, hogy nekem nincs türelmem válogatni. Inkább megvárom, hogy mások bepróbálkozzanak előttem és kiválogassák a csiszolatlan gyémántokat. Na A fekete zongorával is így voltam. Hagytam, had fussa le a köröket, aztán amikor a könyvhéten megjelent újra az Agavénál és kiderült, hogy a marketingbe nagyon jó érzékkel bevonták az internetes könyves oldalalkat és még az ajánlók is blogokról származtak, rögtön a várólista elejére ugrott a regény. Azóta is csak jobbnál szebb vélemények voltak róla, úgyhogy előlem se menekülhetett.

Gyilkosság történik a bácskai kisvárosban, Ókanizsán, méghozzá az első szemtanú nem más, mint a papírboltos-kisasszony Dávid Veron, aki onnantól kezdve, hogy szegény félkegyelmű Vili késsel a hátában betántorgott és összeesett az üzlet pultjánál, úgy gondolja, részt kell vennie a nyomozásban. Amit a városba nemrég helyezett szerb rendőrparancsnok, Dujmovics kapitány és a helyi orvos, Vékony doktor vezet. De hát az 1900-as évek elején járunk, egy kisvárosban, ahol 10 éve nem volt gyilkosság itt meg hamarosan újabb hullák is kerülnek elő, úgyhogy a nyomozókon nagy a nyomás, mielőbb meg kéne találni a tettest. Közben pedig a városi pletykamalmok folyamatosan őrölnek, s még az is kiderül, hogy az újságírók hazudnak, a boltoskisasszonyok emancipáltnak képzelik magukat, Ady szakít Brüll Adéllal és A fekete zongora című amúgy is eléggé zavaros versnek egészen új értelmet adnak a felbukkanó halottak.

Nem is értem, hogy miért próbálkoznak magyar írónők azzal, hogy majmolják a külföldi mintákat, mintha itthon is mindenki elhinné, hogy van egy ugyanolyan világ, mint amit a Szex és New Yorkban látunk. Nem feltétlenül ettől lesz szórakoztató az irodalom. Mert íme itt van A fekete zongora, ahol Baráth Katalin létrehozott egy kedvelhető főszereplőnőt, akit azonban egy huszárvágással a XX. század elejére költöztetett, s mindjárt izgalmasabbá tette az egész alaphelyzetet. Innen meg már lubickol az igazi hangulatteremtésben: kisváros, pletykák, fura alakok, történelmi helyzetek és irodalmi személyek (kiváló alap egy brit sitcom-hoz). Erre jön rá a gyilkosság, mint pikáns hozzávaló, az ügyetlen nyomozósdi, mert hát ilyen sorozattal még senki se találkozott, de azért a kisvárosi rendőrparancsnok és orvos igyekeznek okosan eljárni, bár őket is magával ragadja néha a hév, meg Veron csapongó fantáziája és persze ott a nagy nyomás is, hogy mielőbb zárják le az ügyet, szóval akadnak baklövések. Szórakoztató krimiről van itt hát szó, amihez egy nagyon jó háttér, környezet és szereplőgárda tartozik. Dávid Veronikát nagyon hamar meg lehet kedvelni, kicsit úgy is éreztem, hogy a kötet végén lévő két novella rontotta inkább az ázsióját (számomra nem olyan nőnek tűnik, aki ne tudná, hogy van Belgium).  Vékony doktor amolyan sablonszereplő, az igazságos jóindulatú orvos, aki sokat tud és lemondó mosollyal figyeli a körülötte zajló eseményeket, de okos, igazságos és végtelenül türelmes. Talán Dujmovics kapitány az, akit első körben nem szeret meg az ember – nem vagyok egy Agatha Christie bennfentes, de biztos van neki megfelelője az ő regényeiben- ő a nyársat nyelt hivatásos nyomozó az amatőrök mellett, az örök kétkedő és szabályokat biflázó. Viszont a regény végére kiderül, hogy sokkal igazságosabb és  tisztánlátóbb, mint azt feltételezhettük volna. Be kell vallanom, hogy míg irodalomból és történelemből még el tudtam tájolni magamat, földrajzilag eléggé bajban voltam, hogy hol is járunk (és én sokáig meg voltam győződve arról, hogy a helyszín fiktív, sok egyéb korabeli kisvárosból van összegyúrva).

Baráth Katalinnak úgy látom, a hangulatteremtés az igazi erőssége, s ez néhol a cselekmény rovására is ment, sőt úgy éreztem, hogy még kedvenc Veronom is eléggé parkolópályára kerül a regény második felére. Ennek ellenére nagyon jó első regénnyel van dolgunk, ami így az Agave kiadásában pöpec külsőt és belsőt is kapott. Szóval tessék, itt egy krimi, ami magyar, nő írta, szórakoztató, de nem felületes. Reméljük hasonló stílusban jön valami folytatás, ha nem is pont Veron története, de krimi Ókanizsán vagy környékén (időben és térben). Nálam jó fogadtatásra találna, engem ez a regény meggyőzött, hogy érdemes várni a következőt. Amúgy ismerősömnek, aki kitalálta, hogy majd ő ír szórakoztató regényt, hisz az nem nehéz, elég elolvasni néhány chick lit-et, vagy Stephanie Plum-ot A fekete zongorát ajánlottam, ha már írni akar, akkor ilyet, ha lehet.


Kiadó: Agavé
Sorozat: Dávid Veron #1
Megjelenés: 2010 (2009)
Terjedelem: 303 p.
ISBN: 9789639868816


3.5 Stars
Oszd meg!

One thought on “Baráth Katalin: A fekete zongora”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *