VérszagLassan, de biztosan a True Blood sorozat (vagy Sookie Stackhouse, vagy Déli vámpírok, kinek melyik tetszik) kinövi magát és már nem csak a vámpírokról, hanem mindenféle természetfölötti lényről fog szólni. Elvégre alakváltók, vérfarkasok, bacchásnők már voltak, most meg itt vannak még a tündérek, boszorkányok és wiccák is.

Sookie munkahelyéről a Merlotte’s bárból tart hazafelé, amikor egy hiányos öltözékben rohangáló alakra lesz figyelmes, akiről kiderül, hogy nem más, mint Eric a környék vámpírjainak serifje. Akivel Sookie-nak már nem egyszer meggyűlt a baja. Csakhogy Eric semmire se emlékszik, kitörölték a memóriáját. Miután jelenti a hadiszálláson megtudja, hogy egy nagy hatalmú boszorkány érkezett a környékre, aki Ericet és érdekeltségeit akarta, s miután a vámpír nemet mondott neki, hát átkot bocsátott rá. Sookie beleegyezik, hogy elrejti Ericet amíg nem sikerül valahogy ezt a boszorkányt és társaságát megfékezni és visszakapni a pasi régi énjét. Mert Eric most teljesen más ember (vagyis inkább hulla) mint normális körülmények között. Teljesen megváltozott, s ez a változás bármennyire is nem akarja eleinte, imponál Sookie-nak, aki most amúgy is rosszul érzi magát, hiszen szakított Billel. Ráadásul úgy tűnik, a lány végre profitál is abból, hogy tesz valamit a természetfelettiekért, ugyanis a bátyja Jason megalkuszik a nevében: a rejtekhelyért Sookie kap 50000 dollárt, ha minden jóra fordul. De pont nem ez történik, sőt bonyolódnak a dolgok, ugyanis a boszorkányok minden természetfeletti lényt megkeresnek és szép szóval, vagy erőszakkal, de a befolyásuk alá akarják őket hajtani. Van ahol jól működik a megfélemlítés, de van akik ellenállnak. Aztán meg Jason is eltűnik, úgyhogy Sookie nyomozni kezd, mert úgy gondolja, a rendőrség nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a bátyja előkerüljön, plusz a boszorkányok is bekeményítenek, s hamarosan úgy tűnik nagy természetfeletti lények közti harc fog kibontakozni.

Azt kell mondani, hogy kicsit úgy tűnt, a harmadik rész ellaposodik, de most ismét csak felturbózta Harris a tempót. Sookie megint azzá a gyakorlatias lánnyá válik, akit megkedveltem az első részben, ráadásul tetszik a dupla krimivonal is. Az új lények megjelenése egyáltalán nem zavaros, csupán az elején fura, hogy a magyarban nem lehet tudni, hogy Hallow női vagy férfi boszorkány-e (mert azt feltétlenül közlik, hogy boszorkány bármilyen nemű lehet). A könyvet ketten fordították ezúttal, de nem lehet észrevenni a váltást, azt viszont igen, hogy néhol megint vannak magyartalan mondatok, elütések.

Az a baj azokkal a sorozatokkal, amik angolul már évek óta mennek, hogy amikor itthon felkapják őket, akkor jó, mert gyorsan jönnek egymás után a részek, évente 3-4 is. De aztán utolérjük a friss megjelenéseket és utána nálunk is 1-2 évet kell majd várni amikor jön az újabb fejezet a kedvenc szereplőkkel. Most éppen ez történik itt is, hisz idén még lesz 7. rész is, kint meg a tizedik jött ki, szóval jövőre felzárkózunk és nem lesz több adag Sookie egy évben.

Eredeti cím: Dead to the World
Fordító: Lukács Lászlóné, Weisz Böbe
Kiadó: Ulpius Ház
Megjelenés: 2010 (2004)
Terjedelem: 390 p.
ISBN: 9789632541587


4 Stars
Oszd meg!