Az ember ránéz a könyv borítójára és úgy gondolja, íme megint egy szinglis regény, amiben a gyerekvállalás körül forognak az események. Rózsaszín is, egyedülálló csaj hajlong az előtérben, hátul meg gyerekkocsit tologatnak. Ezzel semmi gond nincs, bírom én az ilyen fajta irodalmat. Kérdés, hogy Emily Giffin tud-e mondani valami újat a témában.

Főhősnőnk Claudia, aki szerkesztő egy nagy kiadónál, már korán elhatározza, hogy ő bizony nem akar gyereket, szerinte anélkül is lehet teljes életet élni, hiába szajkózza majdnem mindenki a környezetében, hogy ugyan már. S úgy tűnik, ehhez meg is találja a partnert Ben személyében. Már az első randijukon tisztázzák, hogy ugyanúgy vélekednek a kérdésről, s még sok minden másról is, egymásba szeretnek, összeházasodnak és boldogan élnek… Vagyis csak élnének, mert egy baráti házaspárnál kopogtat a gólya, s míg Claudia ugyanúgy kezeli a gyerekkérdést mint eddig, Ben megváltozik és bizony erősen elgondolkozik azon, hogy talán bizony nekik is kéne egy kisbaba. A nő azonban hallani se akar erről, s mivel mind a ketten elég önfejűek, hamar elérkeznek oda, hogy bizony kenyértörésre viszik a dolgot és kijelentik: gyerek vagy házasság. S heteken belül elválnak. S még csak a regény egyharmadánál vagyunk. Miközben Claudia azon gyötrődik, vajon jól döntött-e, tud-e Ben nélkül élni, környezetében a gyerekvállalás majdnem minden formája előfordul és felvetődnek a szokásos és ortodox kérdések is. Tényleg a szüleid miatt akarsz/nem akarsz gyereket? Lehet-e valaki jó anya annak ellenére, vagy éppen azért, mert otthon ezt látta/nem látta?  Van-e értelme annak, hogy a gyerekek tartsák egybe a családot? Meg lehet-e szerezni egy férfit gyerekkel? Na és megtartani? Az örökbefogadással más szülők leszünk? Mindenképp ki kell hordani és megszülni azt a gyereket? Csak akkor lehetsz igazi szülő? Ha spermabankhoz fordulsz, és kiválasztod a donort, az már génmanipuláció? Kompromisszumok nélkül működhet-e egy kapcsolat? Tényleg sokan saját életüket igyekeznek újraélni a gyermekeikben, a meg nem valósult vágyaikat rájuk erőltetni?

Komolyan, ennyi minden van ebben a kis könyvben. Én se hittem. S Giffin nem ad válaszokat, elvégre nem is létezik, csak megmutatja, hogy egy féltucatnyi ember miként választ és hogy él aztán a választásával. Nem feltétlenül kell egyet értenünk vele, mint ahogy biztos vannak nők, akik eldobják a könyvet és már az első oldaltól utálják Claudiát a kategorikus kijelentéséért: nem akar gyerekt (érdekes mód én nem ezért nem kedveltem, hanem ahogy a kapcsolatában viselkedett). Ám én azt mondom, hogy ha nem is értünk egyet vele, ha ő teljesen elégedett azzal amit tesz és ahogyan, akkor tartsuk tiszteletben. Elvégre ő is csak azt akarja, hogy ne ítéljék el, amiért olyan utat választ, amit esetleg a társadalom nem tud elfogadni.

Szóval a rózsaszín borító mögött egy könnyen olvasható, elgondolkodtató regény van arról, hogy manapság milyenek a családi, baráti kapcsolatok és hogy is van ez az egész kérdés a gyerekek vállalással. Ja és bónuszban Claudia pont kedvenc munkahelyemen dolgozik, szerkesztőként, kicsit bele lehet kukkantani az amerikai könyvpiac kulisszái mögé amihez csak annyit fűznék hozzá, kívülállóként úgy tűnik, elég messze vagyunk tőle.

Eredeti cím: Baby Proof
Fordító: Szabó Mária
Kiadó: Kelly Kiadó
Megjelenés: 2010 (2006)
Terjedelem: 360 p.
ISBN: 9789639943513

 

3.5 Stars
Oszd meg!

One thought on “Emily Giffin: Zűr van, babám!”

  1. Örültem a részletes, és figyelem felkeltő értékelésnek, építő kritikának.
    Legalább van egy értékelés, ami miatt a kezembe veszem, vagy sem a könyvet. Már csak ezért is megérte, hogy Te elolvastad, mert mindannyian tanulhatunk (valamit) belőle.:):)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *