Rebecca Brandon (született Blomwood) visszatér, a Boltkóros sorozat ötödik részében, s élete megint nagy átalakulás előtt áll: ugyanis gyereket vár. Hamarosan család lesznek hát. Luke szorgalmasan dolgozik, Becky pedig az anyaságra készül. Na és mennyi mindennel tud készülni: például rengeteg dolgot lehet vásárolni. S most igazán önzetlen, mert nem magának, hanem a születendő babának vesz meg mindent (Azért nem kell mindent megvenni – inti őt férje, aki jól ismeri hősnőnk gyengéit). Új házat is találnak, amiben van gyerekszoba (rögtön kettő is, mert Luke kérésére nem akarják előre tudni a baba nemét, bár ezt a döntést Becky nem egyszer próbálja meg kicselezni) és külön gardrób a cipőknek is, sőt itt még a Vouge is szívesen fotózna. Aztán meg sikerül bejutni London legmenőbb nőgyógyászához, akihez a hírességek is járnak. Becky roppant boldog, hogy Venetia Carter páciense lehet, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Luke még egyetemistaként járt a csinos, okos, vörös doktornővel. Becky egy idő után úgy érzi, hogy a házasságát veszély fenyegeti, s ezért szokatlan lépésekre szánja el magát.

Mivel rengeteg korábbi szereplő tér vissza, kicsit olyan a regény, mintha régi ismerősökkel találkoznánk újra, akiket nagyon kedvelünk, mert igazi karakterek, mulatságosak és tényleg érdekel, mi történik velük. Hatalmasakat nevetgéltem, amikor Becky anyját és annak szomszédját, Janice-t viszi a szüléselőkészítőre, ahol az oktató egészen addig örül, hogy 2 tapasztalt, gyermekeiket már régen felnevelt nő a vendége, míg azok el nem mondják, a sok első gyerekes kismamának, hogy mennyire irigylik tőlük az epidurálist, ami anno még ismeretlen volt és bizony ők nem véletlenül nem szültek kistestvéreket.

Becky persze mindent felvásárol, de hát ez nem is csoda: az anyaság és a kisgyerek hatalmas biznisz, ezzel jómagam is találkoztam lépten nyomon itthon, szóval még ez a perspektíva is nagyon tetszett.

Kinsella nem fukarkodik vicces, könnyfakasztó és izgalmas jelenetekkel. Ráadásul Becky egyre elfogadhatóbb lesz, mert jó-jó, még mindig felszínes és néha füllentései hatalmas slamasztikákba sodorják, de tényleg ő először másokra gondol és vannak kiváló ötletei, önzetlen és bár inkább nem néz szembe a gondokkal, ha azok mégis legyűrik, nagyon erős tud lenni.

Nem tudom Kinsella folytatja-e a sorozatot, mindenesetre ez a rész határozottan erősre sikerült: jó a sztori, hihetőek az érzelmi hullámok (még ha a hormonokat nem is számoljuk) és voltak nagy vigyorgások is.


Kiadó: Black Swan
Megjelenés: 2007
Terjedelem: 448 p.
ISBN: 0552772755

4 Stars
Oszd meg!