Naomi Novik regénye, az Őfelsége sárkánya a tavalyi év egyik kedvence volt. Most hát itt a második könyv, s szinte azonnal onnan folytatódik, ahol az előző részben elbúcsúztunk a hősöktől.

Egy alternatív világban, a Napóleoni háborúk idején az emberek nem csak földön, vízen de levegőben is harcolnak, méghozzá sárkányok segítségével. William Laurence egy szerencsés véletlennek köszönhetően lett tengerészből a légi flotta kapitánya, Temeraire, a Kínából származó éteri sárkány reptetője. Kettőjük bensőséges kapcsolata került többször is próba elé a regényben. A kínaiak először ugyanis a tojást Napóleonnak szánták, de hadizsákmányként lett az angoloké. Ebből pedig mindenféle diplomáciai zavar keletkezik, ugyanis az éteri sárkányok csak a császári család mellett élhetnek Kínában, harcolni pedig egyáltalán nem szoktak, arról meg, hogy egy köznapi ember legyen a reptetőjük ezeknek a becses lényeknek senki se hallott még. Mivel Temerairet nem lehet Laurence-től elválasztani, együtt kerekednek fel hát, hogy a kínai delegációval, a sárkány legénységével és az angol diplomácia képviselőivel az ázsiai országba menjenek, s ott próbáljanak valami olyan egyezségre jutni, ami mindenkinek jó. A kínaiak vissza akarják szerezni a sárkányt, az angolok pedig Temerairet arra akarják felhasználni, hogy kereskedelmileg jobb pozícióba kerüljenek és szétzúzzák azt a kapcsolatot, ami a távol keletiek és a franciák között fenn áll. A hosszú tengeri út már eleve egy ütközettel kezdődik, s utána se lesz sok nyugta a főhősöknek, főleg, hogy valaki úgy tűnik szó szerint minden áron meg akar szabadulni Laurence-től, akit csak béklyónak látnak a sárkány nyakán. Kínában meg persze újabb problémák és harcok akadnak.

A regény mindezek ellenére nem kötött le annyira, mint az első könyv, amit talán egy nap alatt ha elolvastam. Ezt viszont képes voltam órákra letenni. Igazából csupán csak azért, mert a Jádeköves trón amolyan közbülső kötet. Egy erőteljes kezdet után kicsit megpihen a történet fonala. Novik inkább kibontja a szereplők jellemét, néhány mellékszereplő nagyobb hangsúlyt kap, a felvetett problémák mint a sárkányok életének minősége közti különbség Keleten és Nyugaton meg megágyaznak a továbbiaknak. Ennek ellenére érdekel, hogy mi lesz a főhősők további sorsa, úgyhogy jöhetnek a további kötetek.

Amit azonban én nem bánok, az a környezet, a történelmi háttér. Több helyen is olvastam, hogy nem értik miért kellett a XVIII. század végire tenni az eseményeket, miért nem lett belőle fantasy. Mivel sárkányos fantasy van elég, úgy vélem Novik ezzel a huszárvágással nagyon sok jót cselekedett. Részemről nem bánom, hogy nem kell minden helyszínt, külsőséget és szokástkülön magyarázni, hanem van idő a jellemábrázolásra, történetvezetésre, leírásokra. Sőt igazán izgalmas elképzelni egy ilyen “milett volna ha” feltételezést (már többször utaltam rá, hogy bírom az alternatív történelmet). Szerintem sima sárkányosként kevesebben olvasták volna el, mint pl. McCaffrey történeteit, amelyek legalább ennyire érdekesek és jól megírtak, csak éppen sima fantasyk.

3.5 Stars
Oszd meg!

One thought on “Naomi Novik: A jádeköves trón”

  1. Érdekes, nekem pont ez a rész tetszett jobban. Az elsőt inkább tiniregénynek éreztem, ebben meg tetszett a jellemek kibontása és a kelet-nyugati kultúra találkozásának leírása és az ebből következő konfliktusok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *