Jan 092007


Poppy Minkel, a mustárörökösnő életét megkeseríti, hogy még ugyan csak 14 éves, de az anyja és a nagynénje arra készíti fel, hogy minél jobb esélyekkel indulhasson a nagy férjvadászatban. Ennek érdekében mindenféle kínzóeszközöket vetnek be a rokonok (fülleszorító, bőrfehérítő), de a lány rakoncátlan hajával, fura orrával nehéz bármit is kezdeni. Aztán beköszönt az az 1912-es áprilisi éjszaka, amikor a Titanic jégyhegynek fut, s bizony a lány apja éppen hazafelé tartott rajta Európából. Poppy férjhezmenési esélyei azonnal lecsökkennek, ezentúl anyjának kell támaszt nyújtani az özvegységben, mert férjezett nővére erre már nem ér rá. Az első világháborúig Poppy elszigetelt életet él, akkor azonban végre kiszabadul, s húsz évesen meglehetősen naív világszemlélettel kötszercsomagolásba fog, aztán fokozatosan tágul a világképe. Férjhez megy egy nincstelen irodalmárhoz (aki inkább kalandor, mert haikukon kívül mást nem nagyon írt még), elköltöznek Párizsba, hogy végre Poppy kikerüljön családja befolyása alól. Itt bontakozik ki igazán a főhősnő extravagáns élete: partykat tartanak, ruhákat tervez, megatnul repülőt vezetni, majd házasságtörő viszonyba kezd egy angol arisztokratával. Második házassága már sikeresebb lesz, s angliában magához veszi gyerekeit is, igyekszik jó anya lenni, de igazán túl önző ahhoz, hogy magán kívül bárki mással is foglalkozni tudjon. Szeretett férje halála után a második világháború kezdete Párizsban találja újból, ahol önkéntelenül is zsidó menekülteknek segít, akiknek képeiből aztán New Yorkban sikeres galériát nyit.

Poppy Minkel butuska, naív kislányként indul, de később eléggé öntörvényű, önző világi nő lesz belőle. Ennyi a jellemfejlődés. Szórakoztató, egyszer olvasható, gyorsan felejthető regény. Az első szám egyes személyben elmesélt történet azért nagyon messze van Nick Hornbytól és Helen Fieldingtől, pedig az Independent velük ajánlotta, én is ezért csaptam le rá, amikor megláttam a könyvtárban (még szerencse, hogy nem vettem meg). De ehhez képest csalódás volt a mű, pedig jól indult, érdekesen. Talán még a mellékszereplők (anya, nagynéni, mostohatestvér), adtak némi színt a dolognak.

Viszont végre az Ulpius-ház az újabban kiadott nőirodalmaknak ízléses borítót készít (lásd még: a Vagány nők klubjának, Az időutazó feleségé nek új kiadásait, Sült zöld paradicsom ot stb.)

 

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *