Jun 092006

Nick Hornby legalább olyan népszerű itthon is, mint hazájában, Angliában. Mi sem bizonyítja jobban ezt annál, hogy a regényeit szélsebesen fordítják és jelenítik meg magyarul is. Legújabb könyvében kényes témához nyúl, de a maga fanyar módján ezt az akadályt is jól veszi.

Az öngyilkosság nem egy csoportos elfoglaltság. Mégis azzá válhat, ha úgy határozol, hogy London híres Öngyilkosok Háza tetejéről akarsz leugrani, méghozzá a suicid hajlamúak között nagy népszerűségnek örvendő éjszakán, Szilveszterkor. Négyen találkoznak össze ezen a helyen ebben az időpontban, s mindegyiküknek ugyanaz a célja, hogy véget vessenek az életüknek. Martin lecsúszott tévés műsorvezető, aki miután nyilvánosan megbukott és be is börtönözték, mert lefeküdt egy 15 éves lánnyal úgy véli, hogy az életének nincs sok értelme. Maureen egy naív, 51 éves egyedülálló anya, s életének utolsó húsz évét kitöltötte, hogy súlyosan fogyatékos fiát gondozza. Jess egy 18 éves taknyos, politikus apával, családi tragédiával s most éppen azért depressziós, mert nem találja a volt fiúját, aki egy ideje szóba se akar állni vele. JJ bukott amerikai rokzenész, kinek a bandája még azelőtt oszlott fel, hogy igazán befuthattak volna, ráadásul a barátnője is elhagyta, feketén pizzafutár egy idegen országban, s úgy érzi, zene nélkül képetelen tovább élni. Ez a fura szedett-vedett társaság aztán rájön, hogy igazából nincs merszük az öngyilkossághoz, de B tervvel egyikük se készült, s bár mind nagyon különbözőek és nem is feltétlenül kedvelik egymást, valahogy mégis együtt maradnak. Amolyan pótszerekké válnak egymásnak, s megpróbálja mindegyikük valahogy felépíteni a jövőjét.
A közös kalandok során rövid ideig hírességek lesznek, elutaznak együtt a Kanári szigetekre, megpróbálják megmenteni Martin házasságát, könyvklubot próbálnak formálni, ahol öngyilkos írók műveit olvassák, de igazából ők négyen egymás legkegyetlenebb kritikusai is. S a veszekedések között sorra rámutatnak a másik hibájára, s kénytelenek önvizsgálatot tartani.
Mindezt a négy szereplő felváltva, saját szemszögéből meséli el, Hornby pedig ügyesen váltogatja a nézőpontokat, s egyetlen eseményt se kell többször más-más szempontjából végigolvasni.
Nincs igazán nagy hepiend a regény végén, hisz evidens, ezeket az életeket nem lehet egyszerűen helyrehozni, nincsenek hősök, melodrámák, mágikus gyógyszerek, megváltás, Hornby nem adja el magát az olcsó happy end-nek, hogy szentimentális okokat adjon, miért is érdemes az életet választani. Ezért talán kicsit céltalannak, befejezetlennek tűnik a regény, bár talán inkább arról van szó, hogy maga az író is azt érzi, hogy az életet élni érdemes, csak éppen fogalma sincs, ezt hogy bizonyítsa be.

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *