Alix E. Harrow is azok közé a szerzők közé tartozik, akivel kerülgetjük már egymást egy ideje, de hiába volt eddig is a polcon az első regénye még mindig nem kerítettem sort rá. Az örökkévaló úgy gondoltam, hogy talán aktuálisabb belépő lesz az ő világába és nagyon jól választottam, mert egy tartalmas, lebilincselő és szép történetet kaptam.
Dominion legnagyobb nemzeti hőse Sir Örökkévaló Una volt, aki egy tiszafa alatt látta meg a napvilágot, amelnyek törzséből kihúzta híres kardját, amivel aztán sárkányokat győzött le, városokat rombolt és trónra segítette az ország első királynőjét. Soha senki se érhetett a nyomába, neve évszázadokon át fennmaradt és az egyik legnagyobb rajongója és kutatója a háborút megjárt Owen Mallory történész volt. A férfit már gyerekkorában elvarázsolták a mítoszok és történetek, s amikor egy nap titokzatos kötetet kap, ami egy eddig ismeretlen leirata a legendáknak, egy teljesen új lehetőség tárul fel előtte: az időutazás. Ott lehet bálványa mellett és elkísérheti utolsó küldetésére, csupán annyit kell tennie, hogy megörökítse a hős lovag tetteit. Owen megismerkedik tehát a nővel, akit mindig is bálványozott és kiderül, hogy Una nem csak egy mítosz, hanem hús vér ember akinek érzései, vágyai vannak és páncéljánál is súlyosabb érzelmi terheket hordoz magával. A kettejük között létrejövő kapcsolat az, ami kinyitja a szemüket és a színfalak mögé látnak, számukra lehull a lepel az évezredeken átívelő politikai machinációkról és megpróbálják megszakítani a kegyetlen történelmi körforgást. A kérdés csak az, hogy vajon mindez megoldható-e úgy, hogy minél kevesebben sérüljenek és boldogan, nyugodtan, s főleg névtelenül élhessenek.
A regény ugyan egy kitalált világban játszódik, de nem nehéz párhuzamokat találni benne az angol történelemmel, az Arthur királyt övező mítoszokkal sem, ugyanakkor a motívumok és a felvetett, körebjárt kérdések nagyon is aktuálisak. Szó van benne a történetírásról, a szavak hatalmáról, hogy a legendaépítésnek nagyon káros következményei lehetnek, amelyek akár egy egész nemzet sorsát is formálni tudják. A nacionalizmus elterjedése, a hazafiság problémás kérdése a történelem hamisítása egyéni érdekek miatt azonban mind-mind nagyon okosan vannak beleszőve a történetbe: minden természetesen nyilvánul meg, a szereplők tettei mutatnak rá ezekre a mai napig felbukkanó problémákra. De a hősiesség mítoszának összetettsége is többször több irányból lesz megközelítve: Sir Una nem kérte, hogy hős legyen és amikor Owen találkozik vele, rádöbben, hogy milyen árat kellett a nőnek azért fizetnie, hogy ideális szereplője legyen a legendáknak.
Főszereplőink izgalmas alakok és nagyon ügyesen vannak felcserélve a szerepek. Una a hős lovag, akit talán leginkább úgy lehetne elképzelni, mint Tarth-i Brienne-t: bátor, magányos, határozott és a világ legjobb harcosa, tartja magát az eszményekhez és ha felesküszik valakinek akkor azt szolgálja. Az ő emberibb oldalát hozza elő Owen Mallory az igazi béta hős: neki a szavak és a történelmi tudás a fegyvere, gyávának tartja magát, ugyanakkor okos és kiváló következtetéseket tud levonni, csak idő kell neki, hogy mindent átlásson. Kettejük elkerülhetetlen kapcsolata, románca egy igazán meglepő és fájdalmasan szép szerelmi történettel gazdagítja a regényt.
Ha low fantasy helyett romantasyként reklámoznák e regényt akkor jóval népszerűbb lehetne és igazán nem is áll messze a műfajtól, hiszen van benne fantasy, sőt sárkányok és egy nagyon szép románc is: lassan kibontakozó, vágyódással és epekedéssel teli, de azért akad benne pikáns jelenet is. Oké, akció az kevesebb van és pörgősre se lehetne fogni a történetvezetést mert egész lassan indul be, aztá meg az időhurkok miatt vannak benne ismétlődések, Ugyanakkor annyira elegáns a prózája, a nyelvhasználata, hogy élvezet elmerülni benne. Ugyanakkor meg nagyon remélem, hogy pont low fantasy volta miatt a hír, hogy megfilmesítési jogok elkeltek ahhoz fog vezetni, hogy hamarosan képernyőre is fog kerülni a történet.
Alix E. Harrow: Az örökkévaló regénye kívül belül csodás kötet: az esztétikus külső egy megható és okos történetet rejt, amit nagyon szerettem olvasni és befejezése után még órákig gondolkodtam rajta.
![]()
Blogturné
Alix E. Harrow legújabb regénye, Az örökkévaló egy különleges utazásra hívja az olvasót legendákon, évszázadokon és időhurkokon keresztül. Una, a legendás lovag és Owen, a múlt megszállott kutatója újra és újra egymás útjába sodródnak, miközben a történelem és a sors láthatatlan szálai összekötik őket. Vajon mennyit ér egy történet? És mi történik, ha valaki megpróbálja átírni a legendát? Tartsatok velünk a blogturné állomásain, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a kötetből!
Fülszöveg
Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.
Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.
Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.
Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.
Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.
Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.
Adatok:
Eredeti cím: The Everlasting
Kiadó: Agave kiadó
Megjelenés: 2026
terjedelem: 416 oldal
ISBN: 9789635985272
Megrendelés
Nyereményjáték
Az örökkévaló középpontjában legendák, hősök és évszázadokon át fennmaradó történetek állnak. Ennek apropóján a blogturné állomásain híres mítoszokkal, legendákkal és mondakörökkel kapcsolatos kérdéseket találtok. A feladatotok, hogy a helyes válasz betűjelét beírjátok a Tally megfelelő mezőjébe!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Feladványom
Kiről van szó?
A magyar mondavilág és krónikás hagyomány egyik legismertebb alakja. A hunok uralkodójaként számos legenda kapcsolódik hozzá, és a középkori magyar hagyomány gyakran a magyarok őseként tekintett rá.
A) Attila
B) Árpád fejedelem
C) Szent László
Állomáslista
07.05 Ambivalentina
07.07 Utószó
07.09 Könyv és más
07.11 Readinspo
07.13 Olvasónapló





