Menu Close

Emma Thompson: Sense and Sensibility the Screenplay and Diaries

senseandscreenplayAz úgy volt, hogy mellékágon űzött podcastunk ötletelése közben, főleg a Jane Austen epizód után sürgetőnek éreztük, hogy külön megemlékezzünk Emma Thomsponról is, akiért mind a ketten (mármint Bridge meg én is) oda vagyunk, na meg persze vissza is. Még emlékszem is, hogy arról beszéltünk, akkor itt az ideje, hogy Brigi végre elolvassa az Értelem és érzelem forgatókönyvét, ami már egy ideje ott pihen a polcán. Jómagam meg igazi fangirl-ként azonnal jeleztem, hogy utána én én én szeretném kölcsönkérni. Szerencsére közbejött a Könyvfesztivál, ahol találkoztunk és kézbe vehettem a kötetet. Amit aztán az Emma Thompsonos epizódra sikeresen én is kiolvastam. S akkor most azok kedvéért akik nem hallgatnak minket (miért is?:) összefoglalnám a zsenialitását a dolgoknak.

A kötet igazából két részből áll. Na jó, van még bevezetés is, az előszót Lindsay Doran, a film producere írta, aki Emmával még a Meghalsz újra forgatásán barátkozott össze. S amikor kiderült, hogy mind a ketten nagy Jane Austen rajongók, az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha Emma Thompson, aki addigra már nem csak kacérkodott a forgatókönyv írással, de  írna forgatókönyvet az Értelem és érzelemből.

Ötletelést tett követte, majd hosszú szünet, ugyanis egyrészt Emma rengeteget dolgozott, másrészt gyurmázták az anyagot rendesen, mire eljutott addig, hogy megmutassák valami producernek, aki pénzelni fogja. Igazából tényleg csak bevezetés ez az egész, aztán jönnek a könyvben a képek a szereplőkről, majd maga a forgatókönyv. A végleges, amiből konkrétan forgatták is a filmet.

Aztán pedig a még érdekesebb rész, Emma Thomspon naplója, amit főleg az áprilistól júliusig tartó forgatás alatt írt, ott aztán napról napra beszámol a történtekről, illetve az elején még pár bejegyzés erejéig szó esik arról, ami az első megbeszéléseken történt a film körül. Amikor már kezdte azt érezni, hogy ebből lesz valami. Nekem, mint filmőrültnek különösen izgalmas volt ennyire a kulisszák mögé pillantani, kicsit képet kapni arról, hogy mégis mi folyik egy ilyen 12-15 hetes intenzív forgatás alatt. Márpedig Emmának, főleg az elején, nagyon sok dolga volt, túl azon, hogy szerepelt is ugye a filmben még mindig át-át kellett dolgoznia jeleneteket. Meg például első körben olyanok kimaradtak, hogy mondjuk miről beszélget a társaság, amikor sétálnak és csak távolról veszi őket a kamera stb. Egy forgatókönyv írónak erről is gondoskodnia kellett. Aztán meg persze van egy csomó anekdota a szereplőkről, rendezőről, hogy ki hogy viselkedett a munka alatt, meg hogy azért mennyire megerőltető is ez az egész. Néha, amikor nem jön semmi össze, akkor a rendezőtől kezdve a sminkesig mindenki legszívesebben valami más munka után nézne. S mindezek mögött azért az is lejön, hogy az egész forgatás, írás és a sok munka mennyire terápiás jellegű volt Emma Thompson életében. Mert ugyan a tőle elvárt száraz humorral, néhol szinte naturalistának tűnő leírásokkal áll elő, azért érezhető, hogy ez alatt a pár hónap alatt sikerült igazán összeszednie magát a magánéleti válságát követően. De lehet, csak én látom ezt bele, mert arról mondjuk hallgat például, hogy az új szerelem is itt köszöntött rá 🙂

Emma Thomspon rajongóknak kötelező olvasmány, de azok is feltétlenül élvezhetik, akik csak arra lennének kíváncsiak milyen egy igazi kosztümös Jane Austen filmet forgatni, mennyi nehézségbe ütközik a megfelelő helyszínek kiválasztása és milyen komolyan veszik a munkájukat az angol műemlékvédők. Plusz érdekes olvasni, hogy mit látott másképp egy ennyire alapvetően angol történetben és körülmények között csupa brittel körbevéve a tajvani Ang Lee. Nyolc csillag csak azért, mert rövid volt maga a napló és színesben a fotók nagy része is jobban mutatott volna.

Mindenesetre feltétlenül újra kell nézni utána az Értelem és érzelem ezen feldolgozását.

 

Kiadó: Newmarket Press
Megjelenés: 2007 (1995)
Terjedelem: 288 p.
ISBN: 9781557047823
Honnan: Honnan:Bridge-től kölcsön


Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

4 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *