Az előző években csak decemberben merészkedtem addig, hogy terveket kovácsoljak egy hónapra előre. De mivel most már egész sok mindent tudok, hogy mit akarok az elkövetkező 30 napban olvasni, meg miről írnék, előrébb hozom már egy hónappal, és beharangozok. Főleg mert egész sűrűnek ígérkezik a november.
Először is, nézzük az olvasási terveimet, elég ambiciózusak, tekintve a kötetek vastagságát 🙂
V.E. Schwab: Gyülekező árnyak – imádtam a trilógia első részét és 2018 tavaszára már beharangozták a befejező kötetet is. A könyv már itt ül a polcomon és olvasni is elkezdtem, ammyi már biztos, hogy jóval vastagabb és szerteágazóbb, mint az első volt.
Radclyffe Hall: A magány kútja – igazi klasszikus, végre magyarul csodaszép kiadásban.
Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem – mondtam, hogy kell még tőle olvasnom 🙂
Mindy Mejia: Amit csak akarsz – a fülszöveg miatt vállaltam be, mert szeretem a nem szokványos, csavaros ifjúsági regényeket, ahol meglephetnek.
Robin Stevens: Murder Most Unladylike – jelenleg éppen ez a hangoskönyvem, nagyon sokáig ajánlgatta Brigi és teljesen értem, hogy miért.
Ezeken felül még lehet, hogy sikerül 1-2 várólista csökkentős könnyű könyvet is besuvasztanom, mert eléggé kéne igyekeznem 🙂
További bejegyzés tervek:
Mivel már elindult a GoodReads beszavazó show, biztos, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan fogok arról mesélni, hogy az utolsó körben mire és miért voksoltam.
November még azért is ígérkezik izgalmasnak, mert a hónap utolsó napján fog kimenni a Popkult, csajok, satöbbi podcast 100. adása. Már pár hete készülünk arra, hogy amolyan kérdezz-felelek adást csinálunk. Kérdéseket bárhol le lehet adni számunkra, de még egy ilyen könnyű kis űrlapot is csináltunk. (lásd lentebb) Szóval ha valamit szeretnétek tudni rólunk, a podcastról a témákról vagy bármi megjegyzésetek, kérdésetek, tanácsotok van, azt is szívesen fogadjuk.
Decemberben pedig majd jön természetesen a Várólista csökkentés. Aki esetleg már elkészült volna, az ne feledje, hogy Ne csak a Molyon, hanem itt is adja le, hogy végzett.
Szóval, hajrá november, nektek milyen terveitek vannak?
Photo credit: www.evanemeth.com
Nekem egyre csak gyűlnek a novemberi terveim, épp ma egészítettem ki két könyvvel a listámat 😀
Várom, hogy mit írsz majd ezekről a könyvekről: A magány kútja, Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem, Mindy Mejia: Amit csak akarsz .
Goodreadses bejegyzéseid az egyik kedvencem minden évben, pár napja én is leadtam a szavazataimat, aminek eredményeképp több könyv a várólistámon landolt…
A 100. popkultos adásra pedig nagyon kíváncsi vagyok!
Én azért elég alacsonyra raktam magamnak a lécet, a biztonság kedvéért 🙂
Köszi, hogy törzshallgató vagy 🙂