Szóval Jill Shalvis is azon írónők közé tartozik, akikről már pár éve hallok pozitív dolgokat innen-onnan, s már szereztem meg nyomtatott és elektronikus formában is regényét mindenféle leárazásokon meg antikváriumokból, ennek ellenére mindig csak a várólistáig jutott el. Aztán a mostani lázamban, hogy modern kisvárosi romantikust olvassak megláttam, hogy legújabb regényét lehet kérni a NetGalleyn és próbálkoztam, nyertem, aztán leültem olvasni és egyszer csak azt vettem észre, hogy véget ért a könyv.
Pedig megint csak egy sorozat 6. tagjáról van szó, Shalvis alig két éve indította útjára Lucky Harborban játszódó regényeit, ám ismét jól választottam, mert egyáltalán nem kellett semmi előismeret a történethez. A Forever and a Day magában is teljesen megállja a helyét, sőt felcsigázza az embert és igencsak kíváncsi lesz az előzményekre. Ennek a regénynek a főszereplője Grace Brooks New Yorkból költözött Seattle-be, ahol kiváló állást kapott egy banknál, ám amikor kiderült, hogy a főnöke egyéb szolgáltatásokat is elvárna tőle, mint amelyek a munkaszerződésében meg voltak határozva, fogta magát, autóba ült és addig ment, amíg volt a kocsija tankjában benzin. Így került Lucky Harborba, amit átmeneti állapotnak tart, miközben állást keres magának, mindenféle munkát elvállal, mert a forrásai igencsak apadóban vannak. Hord ki virágot, modellkedik egy festőkörben és végül elvállalja, hogy sétáltatja Dr. Joshua Scott kutyáját is, mert mégis mekkora probléma lehet kivinni a szabadba egy zsebcirkálót? Mint kiderül, Tank maga az antikrisztus, nem hiába akart mellé a jó doki valaki idegent, akinek fogalma sincs a helyzetről. Márpedig ami Josh-t illeti, az életében szinte semmi más nincs, csak helyzet. Dr. Scottnak nincs ideje szinte semmire, s ez úgy öt éve tart: egyedülálló szülő, apja túlságosan is sikeres praxisát vezeti, mióta szülei meghaltak egy autóbalesetben, amelyben a húga is megsérült annyira, hogy tolókocsiba került, s még a helyi kórház sürgősségi osztályán is szokott dolgozni. Teljesen le van terhelve és hamarosan ott tart, hogy kisebb vagyont fizet azért Grace-nek, hogy legyen a mindenese (kutyasétáltató, dada). A lány persze nem mond nemet, az ingyen koszt-kvártélyra se, de továbbra is azt tervezi, hogy amint kap egy végzettségének megfelelő ajánlatot, ismét bankban fog dolgozni. Josh leterheltsége végül aztán oda vezet, hogy szembe kell néznie azzal, hogy válasszon, mi a fontosabb neki. Egy terhes örökség, vagy hogy jól végezze a munkáját és a családjára is oda tudjon figyelni, mert az, hogy Grace majdnem mindenhol tudja helyettesíteni, csak átmeneti állapot.
Ahogy azt már mondtam, megint egy írónő, aki a kisvárosi életet idealizálja, teljesen hétköznapi szereplőkkel, akiknek mindennapi gondjaik vannak, de megküzdenek vele, megtalálják a helyes utat és közben még a szerelem is kopogtat náluk. Nem túl pulzusdopping így a leírás mi? Főleg azoknak, akik nem szeretik a romantikus regényeket. Viszont Jill Shalvis olyan szereplőket mozgat, akiket már az első oldalaktól kezdve lehet kedvelni és az ember szorít értük, hogy jól alakuljon az életük. Plusz olyan környezetet és mellékszereplőket vonultat fel, akik árnyalják a képet, s a főhősők sztorija mellé visz némi izgalmat is az, hogy egyéb dolgok is történnek, s a különböző helyzetekben Josh és Grace jelleme is jobban kibomlik. Ráadásul sokat segít mindezen a könnyed stílus, a frappáns párbeszédek, humoros jelenetek és üde beszólások. Úgyhogy azt tudom mondani, a Forever and a Day igencsak kedvet csinált Jill Shalvis-hoz, Lucky Harbor többi lakójának története is érdekesnek ígérkezik.
Könnyed, humoros, kedvelhető modern romantikus írónőt keresel? Jill Shalvis úgy tűnik mindezt megadja. Tökéletes kikapcsolódás volt.
Kiadó: Grand Central Publishing
Megjelenés: 2012 július 31
Sorozat: Lucky Harbor #6
Terjedelem: 290 p.
ISBN: 9781455503698
Honnan: Netgalley, recenziós e-book
Pingback:Szerencsés hármas | Olvasónapló