Menu Close

Ki lennél?

Van megint egy körbe kérdezgetős játék a könyves bloggerek között. Én Pupillától kaptam a kérdést:

Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?

Na erre jól elkezdtem törni a fejemet, mert annak idején amikor a világon semmi más nem érdekelt, mint az olvasás, kb. minden általam olvasott könyvben szerettem volna szereplő lenni. Imádtam az összes Kertész Erzsébet hősnőt (talán csak a Marx lányokat és Alexandra Kollontajt nem, biztos éreztem valami suskus körülöttük), mert olyan nők voltak, akik nehéz körülmények között állták meg a helyüket (lehet, mégis titkon feminista voltam?). Aztán meg bárkinek el tudtam képzelni magam a klasszikus nagy regényekből (pl. még Constance de Bonacieux is játszott, bármilyen szomorú is volt a sorsa de hát mégis D’Artagnan volt a kedvese). De úgy gondoltam, jó lettem volna én Laborfalvi Rózának, Liedenwall Editnek, Vitay Georginának, Jody Abbottnak, Varga Elvirának (alias Szöszinek, mondjuk tőle főleg Körmendy Árpádot irigyeltem mert igyekeztem, hogy sose válasszak szőke ideált), szóval nem ragozom, a képzeletemben voltam én mindenki.

Azonban van egy valaki, aki már első találkozásunkkor, amikor az ablakmélyedésbe, a függöny mögé kuporodott egy könyvvel, a szívembe lopta magát. Pedig akkor még csak az ifjúsági változatot olvastam, de már akkor is megfogott. A karaktere, a jelleme na és persze a története. Ami számomra főleg arról szólt, hogy nem feltétlen a szépség, hanem az ész és a jellem az, ami meghatároz egy nőt. S ebből elégedett, sőt boldog embert is lehet kihozni. Szóval tiniként határozottan azt éreztem, van remény.

Gondolom ebből mindenki tudja, kiről van szó. Természetesen Jane Eyre-ről.

Akinek tovább adnám a kérdést, az Bridge, Angelika és Entropic lenne.

7 Comments

  1. PuPilla

    Nagyon jó az illusztráció! 🙂
    Tetszett a válaszod is, régebben én is így voltam, hogy minden olvasott könyvben szerepeltem volna, és minden regényhősbe beleszerelmesedtem.
    Jody Abbott nekem is eszembe juthatott volna, imádtam a könyveket. 🙂

  2. ólt, uff

    Én többnyire az akartam lenni minden könyvben és filmben, aki jól járt. Alekszandra Kollontajt is bírtam, csak hát neki nem volt egy vidám élete.

    Most hirtelen Vibia jut eszembe az Aranygyűrűből, őt bevállalnám.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *