Menu Close

Jill Mansell: Újrakezdés

Jill Manselltől olvastam ugye két regényt, amelyek kellemesen elszórakoztattak. Tavaly érdeklődéssel figyeltem, hogy a Stahl Judit kiadója megjelentetett tőle három kötetet is Minden nőnek jár egy kis Jill Mansell szlogennel és eléggé nyomták női lapokban, oldalakon. Legutóbb a könyvtárban én is megtaláltam az egyik regényt a háromból és kivettem, aztán majdnem azonnal anyósjelöltem vitte el magával és nagyon tetszett neki. Most hogy visszahozta jómagam is sort kerítettem rá és elolvastam. Egy hétvége alatt, gyorsan etette magát a regény.

A történet főszereplője Ginny éppen egyedül marad: már évek óta elvált, de eddig ott volt mellette a lánya aki azonban most elköltözött és egyetemre jár, ő pedig nagyon rosszul érzi magát üres lakásában. Megpróbál bepasizni, de az első jóképű férfi tolvajnak nézi. Aztán szerez magának albérlőt, úgy gondolja lesz ezzel egy újabb barátnője is, de az antidepresszánsokon élő Laurel volt vőlegénye után sír már egy ideje, viszont van egy jóképű bátyja, aki miatt befogadja a lányt. Ginnynek sikerül aztán egy jó állást is találni, szóval úgy tűnik megbirkózik a szingli léttel, csakhogy ezután jönnek a problémák. Baráti árulás, aggódás a lányáért, egy főnök akivel nem jól indult a munkakapcsolat… Egy kicsit megrökönyödtem ugyan az elején, hisz a főszereplő alig idősebb nálam, de már egyetemista gyereke van és most marad csak egyedül… szóval kortársak lennénk és mégis mennyire más az életünk. Szerencsére később azért nem hangsúlyozza senki, hogy 35 fölött megáll az élet, sőt… Úgyhogy megenyhültem, ráadásul a fiatalabb generáció szerepeltetésével (Jem egyetemista baráti köre)a célközönség is szélesebbé válik.

Határozottan elégedett voltam a könyvvel, mert pont azt adta, amire vágytam: könnyed kikapcsolódást. Jill Manselben az a jó, hogy sok szereplőt mozgat, nem feltétlenül mindenkinek oldódik meg teljes hepiendre az élete, de persze azért a főszereplő révbe ér, viszont több kapcsolatot és helyzetet nagyon életszerűen tud megoldani. Jópofa történet, voltak benne meglepő fordulatok, kiválóan megírva és igényesen kiadva itthon (fordítás, szerkesztés, külalak mind mind dícséretes), Magyarországon is. Nem tudom, Stahl Juditék terveznek-e még ilyen stílusú könyveket, de ha ennyire színvonalasra hozzák ki a megjelenést, akkor nagyon támogatandó.


Eredeti cím: Thinking of you
Kiadó: Kulinária
Fordító: Molnár Edit
Megjelenés: 2007 (2007)
Terjedelem: 343 p.
ISBN: 9789638766359

3.5 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *